1–30 termék, összesen 147 dbSorted by latest
-
Az utolsó szolgálat
ELŐKÉSZÜLETBEN
Hősi halottaink emlékét kegyelettel őrizzük, ápoljuk. Amíg világ a világ, az utókor fejet hajt azok emléke előtt, akik a rend védelmében életüket áldozták.
A kötet szerzői tíz hősi halált halt rendőrre emlékeznek. Ügyészek, rendőrök kutatták fel a tragikus események hiteles dokumentumait, a hátrahagyott családtagokat, kollégákat, akiknek visszaemlékezései megrajzolják az elhunytak pályafutását. Köszönet érte! Kétségtelen, a szerzők e -
Ember és hit
ELŐKÉSZÜLETBEN
Egykönyvű ember vagyok, akinek egy témája van, és könyvei ezt a témát dolgozzák fel. Esetemben ez a tulajdon témája: alapvető jog, jogosultja pedig az ember. Első kötet: Ember és tulajdon. Azt, hogy hogyan él tulajdonjogával, embersége dönti el. Máris két új, kiágazó téma, két újabb könyv: Ember és jog, Ember és emberség. Ezeken a témákon gondolkodni adja a negyedik kötet témáját: Ember és gondolat. Végül pedig mindezeket foglalja egy közö
-
A kreatív oktatás margójára
2022 tavaszától a Kreatív Tanulás Kutatóműhely a Tudományos Kiválósági Program támogatását elnyerve a Kreatív oktatási és kutatási módszerek a digitális és hagyományos oktatásban alprojektben több kutatási projektet valósított meg. Ezen kutatások eredményeit szerkesztettük most egy kötetbe, hogy az Egyetem és a magyar felsőoktatás többi szereplője számára az eredmények hozzáférhetők legyenek.
A kötetben négy tanulmány olvasható. Az első a program egyik kiemelt alprogramjának eredményeit mutatja be, a kreatív eszközök használatát vizsgálva az Egyetem oktatási gyakorlatában – a -
Collision Courses
Although geopolitics is a common factor in international affairs, it does not produce universal realities or one-size-fits-all policies. Great powers do determine certain collision courses, but the dynamics of their interactions vary from region to region, leading to both elusive and critical dilemmas for regional actors. Accordingly, smaller players must master the rulebook and the game of geopolitics as well.
This book focuses on the rivalry between the United States of America and the People’s Republic of China, and its implications for Hungary. Its analyses offer a firm grasp of t -
Interdisciplinary Approaches to Challenges: Law Enforcement, Psychology and Security in Focus
Ludovika University of Public Service has established the Law Enforcement and Psychology (LEPSY) CEEPUS Network with the objective of equipping future legal, law enforcement, police, fire, security and psychology professionals with the competences to address societal challenges through an interdisciplinary approach to education and research.
The LEPSY CEEPUS Conference Book constitutes a collection of papers presented at the 1st LEPSY CEEPUS Network Research and Cooperation Conference, which was held on 12 March 2024. The overarching objective of the conference was to promote research -
Domi esse et in Europa et in mundo
Halmai Péter Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a nemzetközi gazdaságtan, a makroökonómia, az összehasonlító gazdaságtan, illetve az agrár-közgazdaságtan nemzetközileg elismert szakértője.
A jelen kötetben közölt tanulmányokkal 70. születésnapja alkalmából köszöntik őt kollégái, barátai, tanítványai és tisztelői.A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Letöltés
A büntető eljárásjog tankönyve
Ma is gyakran kezembe veszem a Tankönyvkiadó múlt század hetvenes éveinek elején megjelent büntető eljárásjogi jegyzetét. Ebből a legendás szerzők, Vargha László, Király Tibor, Cséka Ervin, Szabóné Nagy Teréz, Kratochwill Ferenc által írt két kötetes kiadványból tanult akkor minden jogi kari hallgató. Az írók később részben változtak, kiegészültek Erdei Árpáddal, Tremmel Flóriánnal és Bárd Károllyal, s pár év múlva a „közös” kari jegyzeteket ismét felváltották az egyetemek státuszszimbólumnak is tekintett saját tankönyvei.
Ezt okkal sajnálhattuk, hiszen az egyes tanszéki tudományos m
Kiadványszerkesztés 3.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, annak munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket tartalmazó összefoglaló mű harmadik kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kia
4.515 Ft4.064 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiA magyar közigazgatási jog általános tanai
6.000 Ft TovábbAz amerikai életforma – Az ideális állam kritikája
Molnár Tamás (1921–2010), külföldön használt névalakban Thomas Steven Molnar, kiemelkedő magyar szerző, aki 1945 és 1990 között elsősorban angol és francia nyelven alkotott. 1990 után gyakran tartózkodva Magyarországon olyan intézményekben tartott kurzusokat és előadásokat, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Esszéisztikus stílusa, szókimondó fogalmazása széles körben ismertté tette alakját és felfogásait. Önmagát katolikus gondolkodóként határozta meg, s mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Franciaországban elsősorban a hagyománytisztelő kult
3.964 Ft3.171 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiMagyarország közjoga (államjog)
Szívből ajánlom a kötetet az Államtudományi Klasszikusok sorozatszerkesztőjeként mindenkinek, akit érdekel a magyar alkotmányjog és az alkotmányjog-tudomány. A kötethez Koi Gyula készített rendkívül színvonalas, államtudományi és tudománytörténeti adalékokban gazdag bevezető életrajzi tanulmányt – ennek záró gondolataival köszöntöm az Olvasót:
„Nagy Ernő részben a hagyományos közjog szellemében, részben új módszertannal, új dogmatikai szemlélettel, az adott korszak modern áramlatai mentén dolgozta fel a hazai közjog szabályait. A történeti szabályokat csak a megértéshez szükséges mértMagyar polgári jog. Kötelmi jog I.
Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével polgári jogunk legnagyobb, a gazdasági és társadalmi változásokat legdinamikusabban követni képes, autonóm területe, a kötelmi jog gyökeresen megváltozott. A kötelmi reform többféle tudományos módszerrel is eredményesen vizsgálható: így monográfia, kommentár, kézikönyv vagy egyetemi tankönyv elkészítésével.
A tankönyvírás igényli talán a legtöbb ráfordítást, hiszen a jó egyetemi tankönyvnek lehetőleg kellő távolságot kell tartania magától a feldolgozott jogszabályi anyagtól, de annak kommentárjaitól s az egyes elméleti vitáktól is, vagyis
1.937 Ft1.550 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiA földrajz jövője
Új űrverseny kezdődött. A zsákmány a győzteseké. A kihívást az jelenti, hogy az egész emberiség legyen a győztes.”
A világűr: az új határvidék, vad és törvények nélküli hely. Már most is központi szerepet tölt be gazdaságunkban, kommunikációnkban, katonai stratégiánkban és földi nemzetközi kapcsolatainkban. Most ez az emberi felfedezések, a kizsákmányolás – és talán a hódítások – legújabb színtere. Felfelé és kifelé tartunk, és magunkkal visszük a hatalmi harcainkat. Kína, az Egyesült Államok és Oroszország jár az élen.
A fizikai területektől és a műholdakhozA 21. századi hadi tudományok elmélete
Merre tart a hadtudomány és a katonai műszaki tudomány a 21. században? A szerző művében erre a kérdésre igyekszik választ adni. A monográfia első részében a hadi tudományok elméletét vizsgálja, miközben rávilágít arra, hogy még a 21. század második évtizedében is jelentős szerepet játszik az analizált diszciplínák „működésében” a tudományelmélet.
A második részben – mintegy igazolva az első fő rész elméleti tételeit – konkrét elemzések elvégzésével a hazai hadtudományi és katonai műszaki tudományi kutatások széles spektrumát vizsgálja meg, majd értékeli, amelyek felhasználásával megaGazdaságpolitika
A 21. század világgazdaságának fordulatokban és sokkhatásokban bővelkedő forgatagában a gazdaságilag nyitott országok számára nélkülözhetetlen az a koordinációs és iránymutató tevékenység, amelyet a gazdaságpolitikának el kell végeznie a jó kormányzás elvei mentén. Ahogy egyik szerzőnk, György László fogalmaz, „[a] gazdaságpolitika arról szól, hogyan érjük el a legtöbbet a közösségünk számára a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal. Vágyaink végtelenek, de világunk és lehetőségeink végesek – a kettő közötti feszültséget kell feloldania a gazdaságpolitikának, hogy minél többen érezzék úgy, si
4.751 Ft3.800 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiHonvédelmi alapismeretek
„A haza védelme nemzeti ügy. Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” olvasható az Alaptörvény XXXI. cikk (1) bekezdésében. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak szükséges bizonyos, honvédelemhez kapcsolódó ismereteket elsajátítania.
A jegyzet célja, hogy a civil felsőoktatásban tanuló hallgatók számára átfogó képet rajzoljon a hadtudomány elméletéről és a magyar hadtörténelem néhány kiemelkedő jelentőségű epizódjáról. Részletes áttekintést ad a világban és a térségünkben zajló biztonságpolitikai folyamatokról, a valószínűsíthető biztonsági trendekrDemocracy
This essay describes the idea of democracy and its reception from the time of Aristotle to the present. The introductory section considers how the word democracy is used and misused today. It also draws a distinction between democracy as practiced with electoral validation and some forms of pseudo-democracy ‒ technocracy, juristocracy and (arguably) ethnocracy. This touches on issues of identity, nationalism, populism and the erosion of the nation state, which are dealt with as they arise in the following historical survey.
A separate section from the mainstream narrative examines the4.016 Ft3.213 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiMódszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz
A felsőoktatási intézményekre vonatkozó elvárások és a globális, digitalizált világ kihívásai közepette ezzel a kézikönyvvel inspiráló és praktikus módszereket kínálunk a kreatív tanuláshoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Programja keretében született Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz című kiadvány átfogó útmutatás a felsőoktatás oktatásmódszertani paradigmaváltásához.
A kötet bemutatja a Kreatív Tanulás Programot, amelyet sikeresen alkalmaznak az NKEn, valamint a kreatív tanulás módszertani alapjait is. Részletesen tárgyalja a pedagógiai tervezést és a kre3.071 Ft2.457 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiDigitális kohézió
A szabályozás egyik lényeges követelménye, hogy a jogalkotás biztosítsa a szakpolitikai célok maradéktalan és megfelelő minőségű megvalósulását, de ne generáljon indokolatlan adminisztratív költségeket, terheket az érintettek számára. Az optimális költségszint elérése megfelelő módszertani előkészítést, megőrzése pedig a szabályozási környezet folyamatos aktualizálását igényli. Az optimalizáció egyik fontos eszköze az eljárási folyamatok észszerűsítése és az ügyféloldali adminisztratív terhek csökkentése, ami az Európai Unió kohéziós politikájában is kiemelt hangsúlyt kap.
A szakkönyvNagyvállalati biztonságtudatosság és nyílt forrású információszerzés
Kötetünket a kiber- és információbiztonsági kérdések iránt érdeklődőknek ajánlunk. A tudatosság mint eszköz és képesség kulcsfontosságú egy szervezet biztonságorientált működése során. Első tanulmányunkban partnereink jó gyakorlatai segítenek a biztonságtudatosság jelentőségét hangsúlyozni. A kötet másik tanulmánya a villamosenergia-rendszerek kiberbiztonsági képességének fokozása érdekében vizsgálja meg, hogy az OSINT (open source intelligence), vagyis a nyílt forrású információszerzés terén milyen tapasztalatok jellemzik Magyarországot. Bemutatjuk a hatályos uniós és hazai szabál
Pénzügyi nyomozói kézikönyv
A Pénzügyi nyomozói kézikönyv időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen alapvető hiányt pótolva központi szerepet tölthet be a pénzügyi nyomozók képzése során. A kötet szerzői gyakorló szakemberek, akik fontosnak tartják, hogy sokéves tapasztalatuk megosztásán keresztül mutassák be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósági tevékenységét, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb – például bűnjelkezelési – szakterületeket és azok releváns kérdéseit.
Az olvasó nem egy klasszikus értelemben vett egyetemi jegyzetet tart a kezében. A kötet gyakorlati útmutató, amely természAz uniós vámjog vázlata
Az Európai Unió vámjogi szabályozása meglehetősen szerteágazó, kifejezetten terjedelmes és bonyolult joganyag. A jegyzet célja, hogy segítséget nyújtson a vámjog és vámeljárás tantárgy tanulásához.
Az Európai Unióhoz történő 2004-escsatlakozás egyet jelentett a vámunióhoz történő csatlakozással is, ami azt jelenti, hogy a vámunió vámjoga közvetlenül hatályosul mindegyik tagállamban. Mint ahogy azt a hatályos vámjog jogforrásai között olvashatjuk, hét kifejezetten vámjogi szabályokat tartalmazó, különféle szintű uniós jogszabály létezik. Ezek mellett még számos nem kifejezetten vámjogiEurópa utazása
Magyarország az Európai Unió tagállama immár csaknem két évtizede. Részt veszünk a Tanács ülésein, van főbiztosunk, mintegy ezerötszáz uniós tisztviselőnk, állandó képviseletünk Brüsszelben, előttünk és mögöttünk áll az EU Tanácsának egy-egy soros elnöksége is. De tudunk-e eleget az integrációról, tisztában vagyunk-e azzal, honnan és hogyan indult az európai együttműködés? Van-e elég ismeretünk a múltról ahhoz, hogy a jelenben tájékozódni tudjunk?
A világ évek óta követi az Európai Unió válságait. De milyen előzményei vannak a jelenlegi helyzetnek? Voltak-e válságok korábban? Azokat
Nemzetközi jog I.
A nemzetközi jog a nemzetközi közösség, elsősorban pedig az államok közötti kapcsolatokat szabályozó jogi normák összessége. Még ha olykor okkal merül is fel, hogy érvényesülésük nem problémamentes, az tagadhatatlan, hogy a változó formájú szabályok évszázadok, sőt évezredek óta részei az államok közötti érintkezésnek, legyen szó akár diplomáciai kapcsolatokról vagy az államok közötti háborúkról és az azokat követő békekötésekről. A nemzetközi jog normái ezen túlmenően az életviszonyok egyre tágabb körét érintik, és befolyásolják az államok belső jogát is. Alapvető sajátosságaival tehát min
4.515 Ft3.612 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiRómai magánjog
A kézikönyv elsősorban a mindennapi munkájukban igényességre törekvő gyakorló jogászok számára készült. A mű – tartalmának és szerkesztésmódjának köszönhetően – a római jogi ismeretek rendszerezett áttekintésére is alkalmas, ezért a témakör iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség figyelmébe is bátran ajánlható. Az egyes fejezetekhez kapcsolódó szakirodalmi jegyzék elmélyültebb tudományos kutatások megkezdéséhez is kiindulópontul szolgálhat. Strukturáltságának és tipográfiai megoldásainak köszönhetően didaktikai célokra is kiválóan megfelel.
A kézikönyv az ókori juristák gyakorlatorieSecurity, Resilience and Sustainability of the European Union
The development of this handbook was realised in the framework of the “EUSecure: Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” project financed by the European Union Erasmus+ Strategic Partnership in Higher Education Programme. Its result is a Simulation Supported HEI-level Massive Open Online Course entitled „Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” (EUSecure SimMOOC). The course and the handbook use an innovative transdisciplinary approach to EU security studies by complementing in-class learning with interactive ble
Magyar magánjog Kötelmi jog II.
A PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkaközössége által a Polgári Törvénykönyv kötelmi jogi könyvének harmadik („Egyes szerződések”) és ötödik („Az értékpapír”) részéhez írt egyetemi tankönyv második, átdolgozott és bővített kiadásának elkészítését az évek során felhalmozott oktatási tapasztalat, valamint az utóbbi időszak jelentős jogszabályi változásai mellett az is indokolta, hogy a jogszabályok felsőbírósági gyakorlata számottevően gazdagodott, hasonlóan az egyes szerződések jogát és az értékpapír-magánjogot tárgyaló tankönyv- és szakirodalomhoz. Az úgynevezett „korlátozott precedensren
3.990 Ft3.192 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiA világ lelke
Sir Roger Scruton, a közelmúlt legnagyobb hatású konzervatív brit filozófusa állítása szerint a dolgok objektív definíciói önmagukban nem elégségesek a megértéshez azok szubjektív, megtapasztalt átélése nélkül. Ez hasonlóan személyessé teszi a világot, mint amikor a hit szemüvegén keresztül szemléljük az életünket. A személyes fogalma erős és elválaszthatatlan szálakkal kapcsolódik a szakralitáshoz, amely ott van abban a világban, amelyben mi is létezünk. A képzőművészet, az irodalom és az emberiség feljegyzett történelme egyfajta vallási szükségletet tükröz: a szentség keresését. A transzc
4.950 Ft4.455 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiA honvédelem alapjai
Minden állam igényt tart arra, hogy az oktatásra támaszkodva folyamatosan segítse a különböző közszolgálati hivatásrendeket a változó környezeti kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban. Jelen könyv olyan ismereteket ad át, amelyben a közösségi együtt gondolkodásnak kiemelt szerep jut. A hadtudomány és a honvédelem alapkérdéseit és gondolatrendszerét, annak történetét bemutatva sajátos közszolgálai ismeretek megszerzésének lehetőségével támogatja a katonai hivatásrend/szakterület jobb megismerését. A könyv fejezetei olyan színes tudásanyagot tartalmaznak, amelyek korszerű ismeretekkel szo
Kiadványszerkesztés 2.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, annak munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket tartalmazó összefoglaló mű második kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kiad
3.203 Ft2.562 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki