211–240 termék, összesen 458 dbSorted by latest
-

Társadalmi innováció – társadalmi jólét
Original price was: 4.279 Ft.3.423 FtCurrent price is: 3.423 Ft. KosárbaTudjuk, érezzük, hogy a társadalmi innováció hozzájárulása a társadalmi jólét megteremtéséhez a szervezetek és az egyének számára egyaránt nagy kihívás. Sokszor hiányzik a sokoldalú tudás, a folyamatos megújulás akarása és vállalása. A könyv a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának társadalmi innovációval kapcsolatos kutatásait foglalja össze. A témaválasztást az észak-kelet-magyarországi régió társadalmi, gazdasági helyzete indukálta. A jelenlegi kötet a kutatóműhelyünkben vizsgált irányokba, módszertanokba nyújt betekintést a társadalmi innovációs igény megjelenésétől a megvalósításon
-

A világ jogrendszerei
Original price was: 4.751 Ft.3.801 FtCurrent price is: 3.801 Ft. KosárbaA kötet teljesen új perspektívából mutatja be a világ jogrendszereit, mert a szerző szakít az eddigi sémákkal és olyan új rendszertant alkot, amelyben az európai mellett az angolszász jog világa éppúgy megtalálja a helyét, mint a kínai, a japán, a zsidó és az iszlám jog, sőt, a természeti népek szokásai is.A sorokat olvasva olyan új fogalmakkal ismerkedünk meg, mint a legiszlatív, interpretív és konszenzuális jogi rendszer, a normatív dialektus, a fogolyállam vagy a jogrendszerek dinamikáját leíró adaptáció és transzformáció, amelynek révén párhuzamos vagy összetett rendszerek születnek. E
-

Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea
Original price was: 3.700 Ft.2.960 FtCurrent price is: 2.960 Ft. KosárbaA koreai háború a phenjani és a szöuli rivális koreai kormányzatok összecsapásaként indult meg 1950 júniusának végén, de rövidesen kiterjedt nemzetközi konfliktussá változott. Magyarország az első volt a közép- és kelet-európai országok közül, amelyik egészségügyi csoportot küldött a koreai harctérre, ahol nyolc egymást váltó turnusban több mint 200 magyar orvos, nővér és egészségügyi munkatárs dolgozott 1950-től egészen 1957-ig. Az intézményt – amely hosszú ideig a Phenjan külterületén fekvő Mangjongdében, Kim Ir Szen szülőhelyén, később átmeneti jelleggel Hicshonban és Szongrimban, végül
-

Uniós polgári eljárásjogi vívmányok a társadalmi fenntarthatóság szolgálatában
Original price was: 3.750 Ft.3.000 FtCurrent price is: 3.000 Ft. KosárbaA társadalmi fenntarthatóság elmélete elismeri és céljának tekinti az egymást követő nemzedékek megfelelő életminőséghez való egyenlő jogának biztosítását és az ezzel összefüggésben álló kötelességek teljesítését. A 2015-ben elfogadott fenntartható fejlesztési menetrend célul tűzte ki a szegénység felszámolását, a méltányos életkörülmények biztosítását, ami a polgári jogérvényesítés területén a joghoz jutás könnyítését, az eljárási jogok egyenlő és hatékony biztosítását célozza. A kötet az Európai Unió polgári eljárásjogi vívmányait, az említett célok szolgálatába állított klasszikus perjog
-

Az európai uniós környezetvédelmi szabályozás legújabb irányai
Original price was: 3.700 Ft.2.960 FtCurrent price is: 2.960 Ft. KosárbaAz Európai Unió környezetvédelmi szabályozásának korpusza nem csupán megtöbbszöröződött az elmúlt évtizedekben, hanem a globális-regionális kihívásokra reagálva új területekre is kiterjedt. Az uniós környezetvédelmi szabályozást a folytonos megújulás jellemzi, egyre inkább középpontba állítva a társadalmi fenntarthatóság aspektusait. Jelen kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy kaleidoszkópjellegűen rávilágítsanak az uniós környezetjog egy-egy fontos kihívást jelentő, új aspektusára. Ahol az elemzés megkövetelte, kitekintenek a történeti vonatkozásokra, többek között a környezeti akcióprogra
-

Az élelemhez való jog társadalmi igénye és alkotmányjogi dogmatikája
Original price was: 2.620 Ft.2.096 FtCurrent price is: 2.096 Ft. KosárbaVilágunk tele van ellentétekkel: egyszerre van jelen a mérhetetlen élelmiszer-pazarlás és élelmiszerhiány. Az éhezés globális társadalmi problémáját többféle megközelítés segítségével próbálja megoldani a tudomány: a mennyiségi és minőségi értelemben vett éhezés kezelése az alapjogi megközelítést nem nélkülözheti. A könyv fő célkitűzései: annak vizsgálata, hogy az élelemhez való jog emberi jogi paradigmája mennyiben és milyen módon érvényesül a magyar alkotmányjogi rendszerben; feltárni azokat a társadalmi igényeket, amelyek az élelmezés alapjogi megközelítését teszik szükségessé; az élelem
-

Adóigazgatás és adóeljárás
Original price was: 2.800 Ft.2.240 FtCurrent price is: 2.240 Ft. Kosárba2017 szeptembere óta adóigazgatási szakirányon is folytathatják tanulmányaikat az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának hallgatói. Ugyanakkor az adózás és adóztatás kérdéseivel a Rendészettudományi Kar pénzügyőr tisztjelöltjei is foglalkoznak. Éppen ez tette indokolttá egy olyan új szemléletű tananyag összeállítását, amely mindkét hallgatói kör számára segítséget nyújthat az adóztatás és adóeljárás alapjainak elsajátítása során. Tankönyvünk egy rövid történeti áttekintést követően foglalkozik a hazai bevételi hatóság szervezetének és működésének feltérképezésével, emellett megism
-

Rendészeti pszichológia
LetöltésA kriminálpszichológiával foglalkozó sorozatunk e – harmadik – kötetében a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszic
-

Kriminológia MA
LetöltésVajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munk
-

Bűntettek kriminálpszichológiája
LetöltésÖn egy háromrészes kriminálpszichológiai szakkönyvsorozat második kötetét tartja kezében, amely a legsúlyosabb bűntettek kriminálpszichológiai vonatkozásairól szól. A megközelítés multidiszciplináris és tényközpontú, vagyis kutatási adatokat dolgoz fel, és a pszichológiai ismeretek mellett figyelembe veszi a biológiai, a magatartástudományi, a szociológiai, és a pszichiátriai – sőt, matematikai modellezési – kutatások eredményeit is. Hat fejezetre tagolódik: szó van benne az agresszivitásról és az erőszakos bűncselekményekről, a szexualitásról és a szexuális bűncselekményekről, drogokról,
-

Gyakorlókönyv a Büntető eljárásjogi ismeretek I. Statikus részhez
LetöltésE gyakorlókönyvvel a szerzők a 2018. július 1-jén hatályba lépett 2017. évi XC. törvény (a büntetőeljárásról) egy részével összefüggő – mind az elméleti, mind a gyakorlati – tudás megszerzését kívánják elősegíteni, hozzájárulva ahhoz, hogy a hallgatók a Büntető eljárásjog című stúdiumot eredményesen tudják abszolválni. A gyakorlókönyv fundamentumát a Be. tantárgyi programjának aktuális rendelkezései képezik, mintegy igazodva Büntető eljárásjogi ismeretek I. Statikus rész című tankönyvhöz. A mű első részének fejezetei az egyes témakörökhöz kapcsolódó feleletválasztós kérdéseket és eldöntendő
-

Közlekedésbiztonság
LetöltésA helyváltoztatás, a mozgás az ember számára önmagában is veszélyforrás. Különösen, ha ez a tevékenység technikai eszközök révén valósul meg. A technikai fejlődés hatására a közlekedés mind veszélyesebbé válik, mert a biztonságot szolgáló fejlesztések üteme általában elmarad az átlagos fejlődési ütemtől. Éppen ezért a közlekedésbiztonság alakulásának fő meghatározója az ember: a balesetek túlnyomó többsége emberi okok miatt következik be. A közlekedési folyamatban az ember szerepe különböző lehet. Megjelenhet aktív szereplőként mint a közlekedési folyamat irányítója (például járművezető)
-

Vízszerzés, víztisztítás
LetöltésA Vízszerzés, víztisztítás című tankönyv célja a hazai víznyerési és víztisztítási létesítmények és technológiák bemutatása – a vízszerzés módjaitól és műtárgyaitól kezdve a víztisztítási alapfolyamatokon keresztül a víztisztító telepek kialakításáig és üzemeltetéséig. A tankönyv elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara vízügyi üzemeltető mérnök alapképzésének oktatási anyagaként szolgál, azonban haszonnal forgathatják a gyakorló „vizes” mérnökök, a vízszerzés, víztisztítás és -szolgáltatás területén dolgozó szakemberek és mindenki, aki elhivatottságot érez, hogy ezzel a
-

Számviteli alapismeretek
LetöltésE kötet a pénzügyi rendszer működését, valamint a számviteli alapismereteket mutatja be, elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, illetve a téma iránt érdeklődőknek. Ez a szakkönyv a szabályok és az azok mögötti logika megvilágításával kívánja segíteni a számvitel alapjainak megértését. A szerzők esetekkel, ábrákkal és gyakorlati számolási példákkal szemléltetik az ismereteket, valamint bemutatják a szabályok gyakorlati érvényesülését. A kötet az elméleti alapok ismertetésén túl, a gyakorlati felhasználók szemszögéből tekinti át a számvitel alapjait, de – terjedelmi korlátok
-

Beszélgetések Roger Scrutonnal
„E könyv Roger Scruton otthonában, a wiltshire-i Sunday Hill Farmon, 2015 márciusában tett háromnapos látogatásom alkalmával folytatott beszélgetéseinket tartalmazza. A következőkben olvasható átfogó és meglehetősen személyes portré némileg új színben tünteti fel Scruton életét és pályafutását. Bár a beszélgetéseink sora általában követi az időrendet, az életrajzi eseményekről gyakran áttérünk a gondolatokra, majd vissza. Reményeim szerint az olvasó így nemcsak Scruton gondolataiba nyer mélyebb betekintést, hanem az ezek hátterében álló kevéssé szokványos életútjába is. Végezetül e kön
3.885 Ft3.108 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

A katonai erények
Original price was: 3.830 Ft.3.064 FtCurrent price is: 3.064 Ft. KosárbaJelen könyv a katonai etika egyik nagyobb kutatási területének, a katonai erényeknek a vizsgálatát célozza. Az erények bemutatása mellett a könyv azt az állítást igyekszik alátámasztani, hogy a 20–21. század katonái számára a katonák hagyományos, harcosi, professzionális és nemzeti-közösségi értékeit megvalósító erényei mellett az emberi egyéni értékeket megvalósító morális erények is komoly jelentőséggel rendelkeznek. A könyv ennek az álláspontnak az alátámasztására főként katonai etikai érveket és elméleteket mutat be, amelyek minden esetben kiegészülnek a szemléltetést szolgáló hadtörté
-

A tüzéralegységek harci alkalmazása
LetöltésKorszerű viszonyok között, magas intenzitású műveletekben a tüzérségi fegyverek tüzének hatása jelentősen nőtt a pontosság javulása és a korszerűbb, hatásosabb lövedékek megjelenése, valamint a megnövekedett hatótávolság és a lövedékek nagyobb választéka miatt.
A tüzérségi tűztámogatási rendszerben történt változások szükségessé tették egy új jegyzet kidolgozását, amely a század- és zászlóaljszintű tüzérség alkalmazásán kívül tartalmazza a páncéltörő tüzérosztály jelenlegi – páncélelhárító tartalékként való – harci alkalmazásával összefüggő elveket, harceljárásokat. Jelen mű a rendelk -

Autonómia és önrendelkezés a Balkánon
Original price was: 3.833 Ft.3.066 FtCurrent price is: 3.066 Ft. KosárbaA Balkánon az elmúlt harminc évben számos változás történt, melyek az autonómia és az önrendelkezés témakörébe tartoztak. A 2019. április 5-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett III. Balkán Konferencián azokat a jelenségeket járták körül előadóink, melyek a történések láncolatában kiemelkedőnek számítottak.
A témák között megjelent az önrendelkezési jog és a személyi elvű autonómiák balkáni példái, a szuverenitási problémák értelmezése, a különböző közjogi kihívások értelmezése és a hágai Nemzetközi Törvényszék szerepe. Hashim Thaçi szerepének vizsgálata egyik fontos felad -

Alapjogok
Az emberi jogok eszménye, ahogyan ma ismerjük, döntő mértékben a nyugati civilizációhoz kötődik, amelynek mai képét különböző impulzusok formálták. E szellemi, világnézeti és intézményi összetevők közé tartozik az antik világ görög filozófiai, zsidó vallási és római jogi öröksége, továbbá az egyetemességre törekvő keresztény etika, valamint az ész uralma mellett elkötelezett felvilágosodás és ennek nyomán a klasszikus liberalizmus eszmeisége. Ezek a vallási és szekuláris gyökerű, illetve indíttatású hatások vezettek az egyik legfontosabb európai vívmány, az elidegeníthetetlen emberi jogok
5.434 Ft4.347 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Fürdők üzemeltetése
LetöltésA Fürdők üzemeltetése című tankönyv célja a fürdőlétesítmények bemutatása a létesítési körülményekből kiindulva egészen a mindennapi hasznosítás ismertetéséig. A tankönyv tárgyalja a fürdők építésének követelményeit, a fürdők vízi közműveit, a fürdőmedencék kialakítását, üzemeltetését, a gépészeti megoldásokat, a vízkezelési technológiákat és a közegészségügyi vonatkozásokat.
A tankönyv elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán megvalósuló vízügyi üzemeltető mérnök alapképzés oktatási anyagaként szolgál, azonban haszonnal forgathatják a gyakorló „vizes” mé -

Geodéziai alapismeretek II.
LetöltésA Geodéziai alapismeretek II. tankönyv célja, hogy a Geodéziai alapismeretek I. tankönyvben foglaltakat tovább bővítse a „vizes” mérnökök számára szükséges és nélkülözhetetlen ismeretekkel.
Ebben a tankönyvben megismerkedünk a hazai alapponthálózatokkal, a hagyományos alappontsűrítési módszerekkel és a műholdas helymeghatározás alapjaival, valamint a mérőállomásokkal. Bemutatjuk a vízügyi szakmában elengedhetetlen vízi vonalas létesítmények állapotfelmérését, a közműfelméréseket, terep- és mederfelvételeket, valamint a különböző kitűzési módszereket. Megismerkedünk a -

Geodéziai alapismeretek I.
LetöltésA Geodéziai alapismeretek I. tankönyv célja, hogy a geodéziában használatos fogalmakkal, alapvető geodéziai mérésekkel, mérési eljárásokkal és a mérésekhez használt eszközökkel megismertesse az olvasót.
A tankönyv tárgyalja az alapfogalmakat, a méréseket terhelő hibákat, a vízszintes és magassági meghatározásokhoz szükséges mérési eszközöket, technológiákat és eljárásokat. Bevezet a geodéziai számítások alapjaiba, a részletpont-meghatározási módszerekbe, bemutatja a Magyarországon használatos vetületi rendszereket, és megismertet a területszámítás ala -

A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai
A mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos terjedése számtalan nehéz kérdéssel szembesíti az emberiséget, így a szabályozási kihívásokra választ kereső kutatókat is. A jelen kötet huszonkét tanulmánya azoknak a tudományos szempontoknak a számbavételére vállalkozik, amelyeknek a szerzők meggyőződése szerint meg kell határozniuk az állam szerepvállalásáról, a szabályozó általános megközelítéséről, illetve egyes alkalmazási területek konkrét szabályozásáról folyó szakmai vitát. A felvetett problémákat a kötet hat tematikai csoportban tárgyalja: társadalmi és etikai kérdések, általános
5.060 Ft4.048 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Törvény és igazság
2021-ben ünnepeljük az egységes modern magyar ügyészség létrejöttének 150. évfordulóját. E hosszú történetből a legutóbbi húsz évre tekint vissza ez a gyűjteményes kötet, amelyet a tisztelt Olvasó a kezében tart.
Polt Péter legfőbb ügyész vezetése alatt – 2000 és 2020 között – több szervezeti és működési reform zajlott le az ügyészségen, valamint ekkor készült fel az ügyészség az EU-csatlakozásra és több máig ható jelentős nemzetközi bűnügyi együttműködésre.
Ez a könyv hozzá kíván járulni a magyar ügyészség történetének, valamint tágabb értelemben az igazságszolgáltatás jelenkor4.880 Ft3.904 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Trianon 100
A trianoni békeszerződés 100. évfordulójára készült ez a kötet, amelyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói és kutatói, valamint a történelemtudomány jeles tudósai együtt mutatják be Trianonhoz kötődő kutatásaik legújabb tudományos eredményeit.
1920. június 4-e egyfajta sajátos nemzeti születésnap, amelyre tragikuma és messzire vezető fájó következményei miatt sajgó szívvel emlékezünk. Századik évfordulóján túl azonban örömre is van okunk, mégis, hisz mindennek ellenére élünk, itt vagyunk, gyarapodunk, erősödünk, megmaradtunk. Egy kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos, erős, iden5.430 Ft4.344 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Nagyvárosok Magyarországon
LetöltésA magyar nagyvárosok fejlődési pályájáról az elmúlt húsz évben nem készült sem értékelő, sem összehasonlító tanulmánykötet. Erre nyílt módunk a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” elnevezésű program keretében lefolytatott kutatásoknak köszönhetően. 16 szerző 15 tanulmánya dolgozza fel a hazai településhálózat csomópontjainak jellemzőit, fejlődési irányait, érdekességeit. Áttekintést nyújtunk a korábbi kutatási irányokról, gazdasági szerkezetük alakulásáról, a kormányzási modellekről, a társadalmi szerkezet-változási trendjeikről, a kulturál
-

Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére
LetöltésAz ünnepi kötetben olvasható tanulmányok szerzői Cs. Kiss Lajos jogász, szociológus, filozófus professzort köszöntik 65. születésnapja és négy évtizedes pályafutásának jubileuma alkalmából. Az ünnepelt az ELTE és a Széchenyi István Egyetem korábbi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi tanára, Georg Jellinek, Max Weber, Mannheim Károly, Hans Kelsen, Carl Schmitt, Martin Heidegger, Edmund Husserl, valamint Horváth Barna munkásságának jeles kutatója, azt MTA köztestülete, a Magyar Politikatudományi Társaság és a Német–Magyar Filozófiai Társaság tagja, a Jog – Állam – Politika fol
-

Három évtized magyar külpolitikája (1989–2018)
Original price was: 4.300 Ft.3.440 FtCurrent price is: 3.440 Ft. KosárbaAz 1989-es rendszerváltozás óta 3 évtized telt el, ami történelmi léptékkel mérve csupán egy pillanat, mégis különleges helyet fog kapni a magyar történelemben. 1989-ben Magyarország még a bipoláris világ, a szovjet befolyási zóna része volt, tervgazdasági rendszerrel, s a társadalmat a kommunista párt diktatórikus rendszere irányította. 2018-ban Magyarországon piacgazdaság van, az ország a világ fejlett államainak csoportjában az alsó harmadhoz tartozik, államformája köztársaság, politikai rendszere többpárti demokrácia. Az ország tagja vagy részese a nemzetközi életben meghatározó szerepe
-

Az Infotörvénytől a GDPR-ig
A tanulmánykötet célja olvasmányosan, szemtanúk írásain keresztül bemutatni az elmúlt évtized adatvédelmi szempontból kiemelt eseményeit. A szerzők mindegyike alkotója és szemtanúja volt fontos történéseknek. Őszinte áttekintést nyújtunk egy egész évtizedről, annak kulcsfontosságú lépéseiről. Akár átlagos, akár kiemelkedő teljesítményként tekintünk az elmúlt időszakra, annak egy-egy teljesítményére, most van itt az ideje annak, hogy leltárt készítsünk mindarról, ami ezt az évtizedet jellemezte.
A kötet nem tankönyv jelleggel kívánja leírni, hogy mit hogyan kell értelmezni, mi helyes,4.140 Ft3.312 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Járvány sújtotta társadalom
Original price was: 5.430 Ft.4.344 FtCurrent price is: 4.344 Ft. KosárbaA járvány társadalomtudományi vizsgálata többszörösen is összetett feladat. Egyrészt mivel a koronavírus társadalmi életünk minden szegmensében érezteti hatását, valamennyi tudományterület szakértelmére és szempontjaira szükségünk van a hatások azonosításához és a következtetések levonásához. Másrészt a világjárvány terjedése, a leküzdéséért vívott küzdelem és következményeinek kezelése globális szinten zajlik, ezért a nemzetállami folyamatok értékelését regionális és nemzetközi kitekintéssel kell teljessé tennünk.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és kutatóinak szerzői közre