31–40 termék, összesen 829 dbSorted by latest
-

Utópia
Ez a kötet kiemelkedően időszerű. Miként a szerző a könyv Epilógusában fogalmaz, a több mint három évtizeddel ezelőtt lezajlott történelmi események – a szovjet világrendszer szétesése – Molnár utópiakritikáját támasztották alá. Az azóta bekövetkezett fejlemények pedig a technokrata utópia minden várakozást felülmúló kiteljesedését hozták, amiként ezt a szerző ugyancsak előre jelezte s ma a szemünk előtt válik szinte kézzelfoghatóvá. Ebben ismét megmutatkozik Molnár Tamás gondolkodásának kiugró jellemzője, vagyis az előrelátás, amely olykor profetikus erővel jelentkezett. Ennek felismerése
1.857 Ft1.671 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Domi esse et in Europa et in mundo
Halmai Péter Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a nemzetközi gazdaságtan, a makroökonómia, az összehasonlító gazdaságtan, illetve az agrár-közgazdaságtan nemzetközileg elismert szakértője.
A jelen kötetben közölt tanulmányokkal 70. születésnapja alkalmából köszöntik őt kollégái, barátai, tanítványai és tisztelői.A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Letöltés

A nemzet szolgálatában
A magyar nemzetpolitika, a határon túli magyar közösségek jogvédelmének legendás alakja, Duray Miklós 2022. december 30- án hunyt el Budapesten. Munkássága előtt tisztelgő kötetünk a losonci búcsúztatón elhangzott beszédeket, valamint az Országházban megtartott, Duray Miklós üzenete a világ magyarságának című emlékkonferencia előadásainak, eszmecseréinek szövegét tartalmazza, gazdag képanyaggal illusztrálva. Duray Miklós életrajza és írásainak jegyzéke segíti az érdeklődők további tájékozódását életműve megismerésében.
A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Original price was: 3.701 Ft.3.331 FtCurrent price is: 3.331 Ft. Kosárba

A posztliberális fordulat és a konzervativizmus jövője
Original price was: 4.226 Ft.3.803 FtCurrent price is: 3.803 Ft. KosárbaKultúránk korszakváltáson megy keresztül, a liberalizmus mint uralkodó filozófia a végéhez érkezett. Hosszú évekig a liberalizmus képviselte a hegemón politikai filozófiát, amely különösen az 1960-as években és azt követően vált kiemelkedő tényezővé a nyugati világban. A brit közvélemény, kiváltképpen a konzervatív szavazók azonban ma már túlnyomórészt posztliberális konzervatívok.
Ez a kötet a Danube Institute és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja által közösen szervezett konferenciára épül, amely teret adott a jelenlegi helyzet többféle szempontú értékelés
Határkövek
LetöltésA kötetben közölt ünnepi tanulmányokkal pályatársai, kollégái, barátai és egykori tanítványai tisztelegnek Sallai János rendőr ezredes, professor emeritus előtt 65. születésnapja alkalmából.
A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Közszolgálati Tudásportálon is.
Nyílt hozzáférésű könyv. Kérjük, a letöltéshez jelentkezzen be, vagy regisztráljon honlapunkon a „Saját fiók” menüpont alatt.

A környezetvédelem kérdései a Magyar Honvédségben
LetöltésJogos elvárás, hogy az olyan különleges feladatrendszerű szervezetek is, mint a haderők, tevékenységük során egyre hangsúlyosabban kezeljék az emberi környezet védelmét. Hazánkban a jogszabályok a Magyar Honvédségre is vonatkoznak, számos kötelezettséget írnak elő annak érdekében, hogy a fegyveres erők a leginkább környezetbarát módon lássák el feladataikat. Ehhez a szervezeten belül a környezetvédelemmel foglalkozó, ahhoz magas szinten értő, képzett szakemberek munkájára van szükség.
Ez a kötet a számukra készült oktatási segédanyag, amely elsősorban azokra a gyakorlatban jelentkező
Gazdasági biztonság
LetöltésHiánypótló művet tart a kezében az olvasó, mert ugyan a gazdasági rendszerünk könnyű sebezhetőségére rengeteg esemény (világgazdasági válságok, globális járványok, háborúk és geopolitikai feszültségek) mutat rá napjainkban, a terület komplexitásából adódóan sem a nemzetközi, sem a hazai szakirodalomban nem volt eddig megtalálható gazdasági biztonsággal foglalkozó szakkönyv. Jelen kötet logikus felépítésével, könnyen érthető nyelvezetével végigvezeti az olvasót a gazdasági biztonság alrendszereinek feltérképezésén, az egyes kockázati tényezők felismerésén és mérésén, a gazdasági biztonság és

A digitális adatok és a modern technikai eszközök jelentősége a kriminalisztikában
LetöltésA digitalizáció és a mesterséges intelligencia új fejezetet nyitott a tudomány területén, így a kriminalisztikában is. Nap mint nap folyamatosan digitális nyomokat (elektronikus adatokat) hagyunk magunk után. A bűnüldözés szempontjából ezek egyrészt azért fontosak, mert az ismeretlen személyazonosságú személy (elkövető) azonosításában segítséget jelenthetnek, másrészt a bűncselekmények megelőzéséhez, felderítéséhez, bizonyításához is szükségesek. A modern, innovatív eszközök és programok pedig az óriási adatmennyiség feldolgozását, pontosabban kriminalisztikai nézőpontból a nyomozási cselek

Fenntarthatóság, állóképesség – az éghajlatváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás társadalmi kihívásai
Original price was: 4.148 Ft.3.733 FtCurrent price is: 3.733 Ft. KosárbaA fenntarthatóság és az állóképesség két olyan fogalom, amely egyre nagyobb érdeklődést vált ki a felelősen gondolkodó emberek körében. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a mindennapokban is érezzük azt, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton, ha unokáinknak élhetőbb bolygót akarunk.
A kiadvány tanulmányai széles körben vizsgálják a fenntarthatóság és az állóképesség kérdéseit. A szerzők – tudományos érdeklődésüknek megfelelően – elmondják véleményüket a fegyveres konfliktusok okozta kihívásokról, de találunk írást a hit és a fenntarthatóság kapcsolatáról is.
Célunk – a Tech
The Unfinished Peace
Original price was: 4.883 Ft.4.395 FtCurrent price is: 4.395 Ft. KosárbaThis book offers a well-crafted exploration of a relatively neglected subject in English-language histories of the immediate post-World War II period. It tells the story of concluding peace treaties with the European allies of Hitler’s Germany, originally designed to be a preliminary step toward a larger continental settlement. While the primary focus is on Hungary, the narrative embraces the experiences of five countries – Bulgaria, Finland, Hungary, Italy and Romania – which effectively makes it into a comparative study.
The book’s conclusions are drawn from a detailed narrative sup