A védelmi igazgatás rendszere és a honvédelmi igazgatással való kapcsolatának elméleti és gyakorlati összefüggései

Hazánk függetlenségének biztosítására, a különböző veszélyek következtében kialakult helyzetek és válságok kezelésére, az állampolgárok védelmére az elmúlt évtizedekben Magyarország egy új, komplex védelmi rendszert alakított ki. A védelem össztársadalmi feladattá vált, a biztonságunk pedig csak átfogó megközelítéssel, és a védekezésben résztvevő különböző szervezetek összehangolt együttműködésével szavatolható. E tanulmánykötetben a szerzők vizsgálják, hogy milyen összefüggések és kölcsönhatások mutathatók ki a közigazgatási, a honvédelmi, a védelmi igazgatási és a katonai igazgatási rendszerek területei, feladatai és szervezeti elemei között. Ismertetik a honvédelem rendeltetését, szervezeti kialakítását, alapvető feladatait, a honvédelmi, a katonai, valamint a katasztrófavédelmi igazgatás szerepét az ország és a lakosság biztonságának megteremtésében. Az elméleti kérdések feltárása és azok összevetése a mindennapi védelmi gyakorlattal, segítséget nyújthat mind a kérdés kutatói, mind a védelmi szervezetek állománya számára a feladataik hatékony végrehajtásához.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Cikkszám: 9786155945670 Kategóriák: , , Címke:
ISBN:
9786155945670
Szerző:
Hornyacsek Júlia ,
Megjelenés éve:
2019
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
156
Sorozat címe:
Pro Patria Ad Mortem