Sztratégikon

1.810 Ft 1.448 Ft

Hadvezérek kézikönyve

A római legiók már réges-rég lehanyatlottak, dicsőségük pedig csak a legendákban élt tovább, sőt a birodalom nyugati fele is csak emlék volt csupán, amikor a Sztratégikont papírra vetették. Írója a saját vállán érezte a súlyos római örökséget, de egyúttal tisztán látta azokat a kihívásokat is, amelyeket a korszak hadművészete állított elé. Helyesen ismerte fel, hogy ebben a változásokkal terhelt időszakban a túlélés egyetlen záloga a hadseregben rejlik, amelynek újabb reformja a Keletrómai Birodalom túlélésének feltétele. Ez az ember, aki talán maga Maurikiosz császár (582–602) volt, művelt és praktikus katona lévén úgy tartotta helyesnek, ha lefekteti azokat a hadügyi alapelveket, amelyek a haderők megújításához kellenek, és továbbadja azt a szerteágazó tudást, amelyet saját karrierje során halmozott fel, megkönnyítve így azoknak az életét – ahogy ő fogalmazott –, akik a jövőben majd hadvezetéssel szeretnének foglalkozni. Megírta tehát a Sztratégikont, a keletrómai taktikai irodalom első magas szintű értekezését, amely nemcsak a birodalom későbbi taktikusainak, hanem a 17. század nyugati katonai gondolkodóinak is nagy hasznára vált, a jelen kötetben pedig először olvasható teljes terjedelmében magyarul.

Fordította: Kató Péter, Kákóczki Balázs

Magyarul is megismerhető a keletrómai hadművészet

A könyvről készült recenziónkat elolvashatják a címre kattintva.

 

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789635318667
ISBN:
9789635318667
Szerző:
Maurikiosz ,
Megjelenés éve:
2023
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
272