Katonai szabályzatok a Kossuth-emigráció korszakából

3.276 Ft

Jelen kötetben két, a szabadságharc leverését követő, az úgynevezett „Kossuth-emigráció” időszakában készült katonai szabályzatot teszünk közzé. Az emigránsok – élükön Kossuth Lajos kormányzóval – hittek az ország felszabadításában, amelyhez azonban megfelelő haderőre és nemzetközi támogatásra lett volna szükség. Az előbbihez katonák, az utóbbihoz diplomaták voltak szükségesek. A volt honvédtisztek külön alakulatba szerveződtek mind az 1859-es piemonti–francia–osztrák, mind az 1866-os porosz–osztrák háborúban, vagyis légiókat hoztak létre. Ezek természetesen rövidesen feloszlottak, de felállításuk és szervezésük megkövetelte a katonai szabályzatok megalkotását. Emellett a magyar katonák ott voltak a korszak szinte minden jelentősebb háborújában (krími háború, amerikai polgárháború stb.).

Az első átfogó és a Habsburg-haderő szabályai mintájára készült szabályzat szerzője Vetter Antal honvéd altábornagy volt, aki a szabadságharcban a honvédcsapatok fővezéreként és a honvédtáborkar (vezérkar) létrehozójaként vált híressé. A másodiké pedig Nödl Antal volt honvéd százados, aki komáromi kapitulánsként Nagy-Britanniába emigrált, és katonai tanfolyamon vett részt. Kéziratos szabályzattöredéke tulajdonképpen a kurzuson elhangzottakat foglalta rendszerbe a magyar honvédtisztek számára. Elsősorban geometriai és műszaki ismereteket tartalmaz.

A „Pro Militum Artibus” sorozat jelen kötete a Kossuth Lajos személye körül szerveződő emigráció hadtudományi munkásságát mutatja be, és elsősorban a 19. század második felének magyar katonai gondolkodásához kíván forrásbázist teremteni.

Készleten

Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9786156598844
ISBN:
9786156598844
Szerző:
Nödl Antal, Süli Attila, Vetter Antal,
Megjelenés éve:
2023
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
264
Sorozat címe:
Pro Militum Artibus
Sorozatszerkesztő:
Padányi József