Kard és katedra

A magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémia és elődszervezeteinek igazgatói és parancsnokai, 1809–1945

Az 1872. évi XVI. és XVII. törvénycikk rendelkezései következtében létrehozott magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872 decemberétől egészen 1945 tavaszáig a magyar honvédtisztképzés fellegváraként létezett.
A Ludovika Akadémia működését két nagy, egymástól jól elkülöníthető történelmi korszakra lehet szétválasztani, mégpedig az 1872 és 1918, továbbá az 1919 és 1945 közötti időszakra, amelyeken belül az intézmény egymást követő vezetőinek neve is mind külön korszakot fémjelzett annak fennállása idején.
A honvédtisztek egymást követő nemzedékei a Ludo­vika Akadémia egykori vezetőinek emlékét haláluk után is megőrizték az utókor számára. Nem rajtuk múlott, hogy a történelem vihara 1945 után a Ludovikát is magával ragadta.
Az alapvetően ismeretterjesztő céllal közreadott, az érdeklődő olvasók számára közérthetően megfogalmazott és hiánypótló kötet a Ludovika Akadémia felállításától a második világháború végéig az intézmény élén kezdetben igazgatói, majd parancsnoki beosztást betöltött összesen 28 katonatiszt és tábornok életútját, valamint tevékenységét foglalja össze tudományos igénnyel.

A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Közszolgálati Tudásportál felületeken.

somdn_product_page

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Kategóriák: , Címke:
ISBN:
978-963-653-354-0
Szerző:
Balla Tibor,
Megjelenés éve:
2026
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
168
Formátum:
Elektronikus