Honvédelmi alapismeretek

„A haza védelme nemzeti ügy. Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” olvasható az Alaptörvény XXXI. cikk (1) bekezdésében. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak szükséges bizonyos, honvédelemhez kapcsolódó ismereteket elsajátítania.
A jegyzet célja, hogy a civil felsőoktatásban tanuló hallgatók számára átfogó képet rajzoljon a hadtudomány elméletéről és a magyar hadtörténelem néhány kiemelkedő jelentőségű epizódjáról. Részletes áttekintést ad a világban és a térségünkben zajló biztonságpolitikai folyamatokról, a valószínűsíthető biztonsági trendekről és az ezekben szerepet játszó nemzetközi szervezetekről.
A kiadvány átfogó ismereteket nyújt Magyarország védelmi igazgatási rendszeréről, a Magyar Honvédség szervezetéről, széles körű feladatrendszeréről, alkalmazásáról, haditechnikai eszközeiről, valamint az állampolgárokat érintő egyes honvédelmi kérdésekről is.
A kötet szerzői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatói és Magyarország korábbi honvédelmi minisztere.

A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Közszolgálati Tudásportálon.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Kategóriák: , Címke:
ISBN:
978-963-653-080-8
Szerző:
Krajnc Zoltán, Lakatos László, M. Szabó Miklós, Molnár Anna, Petruska Ferenc, Resperger István, Szendy István, Tálas Péter, Ujházi Lóránd, Kaló József, Benkő Tibor,
Szerkesztők:
Hausner Gábor,
Megjelenés éve:
2024
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
268
Formátum:
B5