Hadelmélet

A magyar katonai gondolkodás története és a hadikultúrák

Soha nem létezett történelem háborúk nélkül: ha más eszközökkel nem sikerült, az emberi csoportok mindig erőszakkal igyekeztek az egymás közötti konfliktusaikat megoldani, akaratukat érvényesíteni másokkal szemben. A háborúk történetét vizsgálva azonban mindenki észreveheti, hogy az egyes népek, társadalmak, illetve ezek katonai vezetői eltérő módon próbálták meg alkalmazni a rendelkezésükre álló fegyveres erőket. Nem is csoda, hiszen a szembenálló felek legtöbbször más kultúrkörhöz tartoztak, eltérő kulturális értékeket hordoztak magukban és vallottak magukénak. Emiatt a hadvezérek más módon vezették hadseregeiket, más harceljárásokat tartottak alkalmazandónak. Felfedezhető, hogy – mint sok minden más – a hadviselés is függött, sőt még mindig függ az egyes társadalmak kultúrájától: ezért különböztethetünk meg hadikultúrákat. Ezek a hadikultúrák napjaink hadügyében is jelen vannak, de a közöttük korábban feltételezett éles határok mára elmosódtak, keveredtek, sőt szinte teljesen feloldódtak.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Cikkszám: 9786155764356 Kategóriák: , Címke:
ISBN:
9786155764356
Szerző:
Forgács Balázs,
Megjelenés éve:
2017
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
102
Sorozat címe:
Studia Universitatis Communia
Sorozatszerkesztő:
Hautzinger Zoltán