Fenntarthatóság, állóképesség – az éghajlatváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás társadalmi kihívásai

ELŐKÉSZÜLETBEN

A fenntarthatóság és az állóképesség két olyan fogalom, amely egyre nagyobb érdeklődést vált ki a felelősen gondolkodó emberek körében. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a mindennapokban is érezzük azt, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton, ha unokáinknak élhetőbb bolygót akarunk.
A kiadvány tanulmányai széles körben vizsgálják a fenntarthatóság és az állóképesség kérdéseit. A szerzők – tudományos érdeklődésüknek megfelelően – elmondják véleményüket a fegyveres konfliktusok okozta kihívásokról, de találunk írást a hit és a fenntarthatóság kapcsolatáról is.
Célunk – a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatására és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézet vezetésével lebonyolított pályázatra támaszkodva – az volt, hogy vitát generáljunk ezekben a kérdésekben. Nem várjuk el az egyetértést a leírtakkal, ám örömmel és tisztelettel veszünk minden észrevételt, mert a közös gondolkodás az egyetlen, amely elvezethet a közös cselekvéshez. Kell-e ennél több?
Padányi József

Kategóriák: ,
ISBN:
978-963-653-177-5
Szerző:
Négyesi Lajos, Padányi József, Balla Tibor, Kirovné Rácz Réka Magdolna, Csurgai József, Major Gábor, Varga Réka, Máthé Katalin,
Szerkesztők:
Padányi József, Gőcze István,
Megjelenés éve:
2025
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
288
Formátum:
A5