A vallási elemek jelentősége napjaink fegyveres konfliktusaiban és biztonsági kihívásaiban
Közel tíz éve indult el a vallás- és biztonságkutatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődintézményében. Az igazságos háború tana, a háborúetika, a vallási közösségek társadalmi tanítása mindig is elválaszthatatlan volt a hadtudománytól. A megváltozott biztonsági környezet miatt ma már a vallásdiplomáciával, a vallásközi párbeszéddel, a szélsőséges vallási közösségekkel szembeni jogi és nemzetbiztonsági fellépéssel, a vallásföldrajzzal, a vallásháborúk történetével, az üldözött vallási közösségekkel is foglalkozni kell. E kötet szinte az összes említett területet érinti. A szerzők között vannak katonák, nemzetbiztonsági szakemberek, történészek, teológusok, rendőrök, akik különböző szempontból közelítik meg a vallás és biztonság kapcsolatát. A kötet megszületése jelentős előrelépés, hiszen jelzi egyrészt, hogy a terület az akadémiai életben is megérdemelt helyére kerül, másrészt rámutat, hogy az egyetem által támogatott kutatás megtalálja a nemzetközi és hazai partnereket, így erősítve a műhelyek közötti szellemi kapcsolatot. Reményeink szerint e művet újabb hasonló munkák fogják követni, tovább gazdagítva a hazai vallásés biztonságkutatást.
A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.