A tömegpusztító fegyverektől a CBRN-eszközökig

Fenyegetések, kihívások, válaszok

A tömegpusztító fegyvereket és esetleges használatukat az egyes történelmi periódusokban eltérő módon ítélték meg a katonai teoretikusok. A nagy háború frontjain már széles körben alkalmazták a vegyi fegyvereket, amelyek hatalmas pusztítást okoztak, s ez arra sarkallta a nagyhatalmakat, hogy – a nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére – a következő háborúra készülve újabb és még hatékonyabb mérgező harcanyagokat fejlesszenek ki. A II. világháború technológiai-tudományos eredményei alapjaiban változtatták meg a korábbi harceljárásokat: megjelentek a nukleáris fegyverek a katonai eszköztárban. Ugyan a Nagaszakit és Hirosimát sújtó atomcsapások óriási felháborodást váltottak ki, a hidegháborús éveket a katonai célú nukleáris kutatások felgyorsulása és a fegyverkezési verseny jellemezte. Az atomfegyver jelentősége a bipoláris világrend felbomlását követő évtizedekben sem csökkent, sőt, szerepe egyre nagyobb lett a biztonság fenntartásában és a kölcsönös elrettentésben.
A könyv célja, hogy megvilágítsa a tömegpusztító fegyverek biztonsági kockázatait és az úgynevezett CBRN-eszközök jelentette kihívásokat, s hogy összefoglalóan bemutassa, milyen katonai és egyéb válaszlépések adhatók háborús, illetve harctéri bevetésük esetén.

A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Közszolgálati Tudásportál felületeken.

somdn_product_page

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Kategóriák: , Címke:
ISBN:
978-963-531-836-0
Szerző:
Berek Tamás,
Megjelenés éve:
2022
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
198
Formátum:
Elektronikus