101–110 termék, összesen 506 dbSorted by latest
-

A hungarikumok szerepe a magyar identitás és az országimázs formálásában
LetöltésHiánypótló művet tart kezében az Olvasó, mivel a hungarikumokat először vizsgálom abból a szempontból, hogy miként hatnak az érintett városok, falvak lakóinak életére és a települések fejlődésére, valamint az országimázsra.
Ennek a magyarság kiemelkedő értékeiről szóló tankönyvnek elsődleges célja az, hogy segédletként szolgáljon az egyetemek hallgatóinak a hungarikumok témakörének jobb megértéséhez. Ugyanakkor a kiadvány hasznos és érdekes lehet minden magyar ember számára, akit büszkeséggel töltenek el magyar értékeink.
Valójában miért is jelentősek a hungarikumok? Hogyan befo -

Főbb közszolgálati modellek Európában
LetöltésNapjainkban különösen felértékelődik a humánerőforrással-gazdálkodás szerepe az európai közszolgálati rendszerekben, ám közöttük általános konvergenciáról vagy egységes modellről nem beszélhetünk.
Kötetünk az európai mintaadókat vizsgálja meg: a hagyományos megközelítés szerint a brit, a német és a francia rendszer jellemzőit tárgyalja. Külön hangsúlyozzuk a legújabb kormányzati személyzetpolitikai tendenciákat, közszolgálati jogi megoldásokat és a humánerőforrásmenedzsment-trendek bemutatását. Értékelési keretként a közszolgálati pragmatika egyes elemeit vesszük alapul (a jogviszony -

Úton a magyar uniós elnökség felé
Original price was: 2.756 Ft.2.205 FtCurrent price is: 2.205 Ft. KosárbaA kötet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének kiadványa, amelynek célja helyzetjelentést adni a magyar szempontból kiemelkedő fontosságú szakpolitikai kérdésekről, a 2024. évi magyar uniós elnökség előtt várhatóan felmerülő lehetőségekről és kihívásokról mintegy egy évvel a magyar elnökség kezdete előtt.
A kötet 12 tanulmányt tartalmaz, amelyek érintik a területi kohézió politikáját, az orosz–ukrán háború hatásait, a magyar családpolitikát, a nemzeti kisebbségek védelmét, az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciókat, az Európa jövőjéről szóló konferen -

Közép-európai horizontok
Original price was: 3.124 Ft.2.499 FtCurrent price is: 2.499 Ft. KosárbaA Közép-Európa Kutatóintézet évkönyve egyfajta keresztmetszetét nyújtja intézetünk 2021–2022. évi munkájának. Megjeleníti az egyes kiemelt kutatási irányainkat: a közép-európai várostörténetet, a környezettörténetet, a magyar–szomszéd kapcsolatokat, valamint a regionális történelmet. Az intézetben dolgozók írásai mellett tartalmazza – többek közt – néhány ösztöndíjasunk és partnerünk munkáját is.
Az évkönyvben három szekcióba rendezve („Város és identitás”, „Felső-Magyarország/Szlovákia”, „Táj és ember”) összesen tizenkét szöveg kapott helyet, ezek közül kilenc tanulmány és három rece -

A honvédelem alapjai
LetöltésMinden állam igényt tart arra, hogy az oktatásra támaszkodva folyamatosan segítse a különböző közszolgálati hivatásrendeket a változó környezeti kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban. Jelen könyv olyan ismereteket ad át, amelyben a közösségi együtt gondolkodásnak kiemelt szerep jut. A hadtudomány és a honvédelem alapkérdéseit és gondolatrendszerét, annak történetét bemutatva sajátos közszolgálai ismeretek megszerzésének lehetőségével támogatja a katonai hivatásrend/szakterület jobb megismerését. A könyv fejezetei olyan színes tudásanyagot tartalmaznak, amelyek korszerű ismeretekkel szo
-

Új evangelizáció és kultúra
Original price was: 4.305 Ft.3.874 FtCurrent price is: 3.874 Ft. KosárbaA múlt évszázad viharokat, struktúraváltásokat, egyúttal akkora fejlődést hozott, hogy egzisztenciális kérdéssé vált helyünket újra megtalálni a világban.
A kötet arra kíván reflektálni, hogy a modernitás megfosztotta magát a transzcendenciára való nyitottságtól és céljai érdekében kizárta a világnézeti kérdéseket. A liberális állam pedig a társadalom vélt szabadsága érdekében a helyes élet morális kérdéseinek a megválaszolását másra hagyta. A posztmodernben civilizációnk elérkezett a pótlékok szinkretista virágzásához, de egyúttal a légüres térben keresi a zsinórmértéket. E folyamato -

A Ludovika Akadémia fejszobrai és domborművei
LetöltésE különleges album a Ludovika Akadémia klasszicista, később eklektikus-historizáló stílusú épületegyüttesének a magyar történelem uralkodóiról, vezéreiről és hadvezéreiről megformált épületszobrászati díszítőelem-fejszobrait és domborműveit állítja a tartalom középpontjába a „hadi mesterség örökös példaképeiként”.
A szerző a főbejáraton belépve a főlépcsőház lépcsősorain bejutva a lenyűgöző díszterembe bemutatja a neogótikus boltívekben elhelyezett tizenhat magyar, hun (nagy)fejedelem és király fejszobrát. Mindezt 1488-ban készített fametszetekkel, korabeli királyportrékkal, uralkodói -

Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had-és Rendészettudományi Szekciójának pályamunkáiból
LetöltésA Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójának pályamunkáiból – I. Hadtudomány címet viselő kötet a magyar felsőoktatás olyan „terméke”, amely magában hordozza a lelkesedést, a kíváncsiságot, a szorgalmat, a kitartást, a törődést, és még számos nemes emberi tulajdonságot. A TDK közelebb hozza a hallgatókat a tanárokhoz, majd pedig az érdeklődő közönséghez, és a későbbi versenyzőkhöz. A TDK-zás során csak nyertesek születnek, némelyikük kutatásának eredménye, illetve annak rövidített változata olvasható ebben a válogatásban. A témá
-

Képes útmutató Magyarország leggyakoribb bevonatlakó kovaalgáihoz (Bacillariophyceae)
Original price was: 3.675 Ft.2.940 FtCurrent price is: 2.940 Ft. KosárbaA könyv, amelyet az Olvasó a kezében tart, Magyarország leggyakoribb bevonatlakó kovaalgáit bemutató határozási segédlet, amelynek elkészítését az a 2019-ben és 2020-ban zajló országos felmérés tette lehetővé. Ennek során többek között olyan felszíni vizekből gyűjtöttünk mintákat, amelyeket korábban egyáltalán nem vizsgáltak. Az összeállításban csak azok a taxonok kaptak helyet, amelyek ezen felmérés során legalább egy mintában dominánsak voltak (relatív egyedszámuk elérte az 5%-ot).
A könyv megírásával a felszíni vizeknek az Európai Unió Víz Keretirányelve (EU VKI) által előírt ökoló -

Szemelvények a hazai katonai robbantástechnika és a föld alatti aknaharc fejlődéstörténetéből
Original price was: 5.434 Ft.4.347 FtCurrent price is: 4.347 Ft. KosárbaJelen kötet a szerző 2017-ben megjelent, Szemelvények a magyar robbantástechnika fejlődéstörténetéből című könyvének mintegy folytatásaként készült el. Első része az előző könyvből kimaradt robbantási területeket dolgozza fel: a mozgásakadályozás robbantással végrehajtható feladatai. Ezen belül az alkalmazott hazai katonai robbantóanyagok és a robbantási alapfeladatok tervezésének koronkénti összefoglalását követően bemutatja az utak és műtárgyaik, a vasutak, a repülőterek és a hidrotechnikai létesítmények robbantási szabályainak fejlődését az 1800-as évektől napjainkig.
A kö