Esszék és tanulmányok
Carl von Clausewitz (1780–1831) porosz vezérőrnagy, hadtörténész, az egyetemes hadtudomány egyik legfontosabb teoretikusa. A napóleoni háborúk kezdeti szakaszában francia fogságba esett, de hazatérése után mind hazája, mind Oroszország zászlaja alatt végig a franciák ellen harcolt. A csatazaj elültével harminc éven át volt a Berlini Általános Hadiiskola igazgatója. Fő műve a csak halála után, 1832 és 1834 között megjelent A háborúról (Vom Kriege), amely mind a katonai, mind a civil vezetőképzés máig megkerülhetetlen alapműve. A Pro Militum Artibus könyvsorozat keretében, a Honvéd Vezérkar és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében megjelenő jelen kötet arra vállalkozik, hogy a torzóban maradt nagy mű megalkotásához vezető gondolati ívet és a mögötte meghúzódó filozófiát a magyar nyelven először itt olvasható kilenc rövidebb írás segítségével ismertesse meg a had- és történettudomány iránt érdeklődő olvasókkal.
A könyvet Veres Violetta fordította.
A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Közszolgálati Tudásportál felületeken.
A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.
This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.
