Robbantástechnika a hazai katonai szakfolyóiratokban az 1800-as évek végétől napjainkig

2.223 Ft 1.778 Ft

E kötetben a szerző nagy történelmi kirándulásra invitálja az olvasót a hazai katonai szakfolyóiratokban megjelent, robbantástechnikával foglalkozó cikkek világába, az 1800-as évek végétől napjainkig.

A hazai szakfolyóiratok megjelenésének első akadályát a magyar katonai szaknyelv hiánya jelentette. Az első fejezetben – többek között – erről is olvashatunk. A szerző a további fejezetekben három alfejezetre bontva (az 1945-ig, az 1945–1990 között és az 1990-től napjainkig megjelent cikkek) mutatja be az adott témához kapcsolódó anyagokat. Három különböző társadalmi rendszer három hadseregének robbantástechnikai történelme elevenedik meg ezekben a szerző általa felállított szakmai rendszerezés szerint. Olvashatunk a robbantóanyagokról, a robbanás irányított hatásáról, a szerkezeti elemek és építmények robbantásáról, továbbá a föld- és sziklás kőzetek robbantásáról szóló anyagokat. A könyv utolsó fejezete egy szakmailag látszólag „idegen” kérdést jár körül: a robbanás egészségügyi hatásaival foglalkozó cikkeket mutatja be.

A kötet egyben a robbantástechnika kutatásával és fejlesztésével, a robbantás oktatásával, a kiképzéssel és a gyakorlati munkák kivitelezésével foglalkozó azon magyar műszaki katonáknak, szakembereknek kíván emléket állítani, akik értékes gondolataikat, eredményeiket a bemutatott szakfolyóiratokban osztották meg kortársaikkal.

 

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címke:
ISBN:
9789635319824
Szerző:
Lukács László,
Megjelenés éve:
2023
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
432
Formátum:
B5, elektronikus