811–820 termék, összesen 832 dbSorted by latest
-

Autentikus jogelmélet
Original price was: 4.360 Ft.1.000 FtCurrent price is: 1.000 Ft. KosárbaA könyv címében szereplő „autentikus” jelző szerepeltetésével a szerző azt a törekvését szerette volna jelezni, hogy az elemzéseibe folyamatosan bevonta a jogtörténeti és jogági elméleti kérdéseket, illetve az ezekre vonatkozó szakirodalmat is. Ezzel a módszerrel szakítani akart azzal a jogelmélet-felfogással, mely a jogtörténet és a tételes jogtudományok kutatásától elszakadva mintegy a „jog tetején állva” figyeli meg csak a jogot, és így véli elemezhetőnek a jog fogalmát, a jogforrások, a jogdogmatika, jogértelmezés, a jogérvényesség stb. fogalmait. Ez az elvékonyí
-

Etiópia
LetöltésEtiópia jelentősége az elmúlt két évtizedben felértékelődött, ahogy az ország – túllépve az 1980-as évek válságain – a kelet-afrikai régió egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált. Jelen kötet célja, hogy a magyar közönség számára tudományos igényességgel, de ismeretterjesztő jelleggel szintetizálja a friss kutatási eredményeket az országról, és kézikönyvül szolgáljon az Etiópia iránt érdeklődőknek. A szerző reméli, hogy a kötet lendületet adhat a hazai etióp tanulmányoknak (Ethiopian Studies): az elmúlt években, évtizedekben ugyanis alig néhány kötet és tanulmány jelent meg itthon a kele
-

Nemzetközi jog II.
Original price was: 3.413 Ft.2.730 FtCurrent price is: 2.730 Ft. TovábbA „Nemzetközi jog” című tankönyv különös részének nevezett II. kötet kívánja bemutatni – a teljesség igénye nélkül – a nemzetközi jog egyes speciális területeit. E területnek (az állam nemzetközi jogi helyzete, a nemzetközi folyók joga, a tengerjog, a világűrjog, az emberi jogok rendszere, a delicta iuris gentium, a diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga, a kollektív biztonság elve stb.) kiválasztásában könnyen felfedezhető egyrészt a tradíciók követése, másrészt szubjektív szempontok is.
-

Jó Állam Jelentés 2019
Letöltés -

Jó Állam Jelentés 2016
Letöltés -

Magyarország helyi önkormányzatai
Original price was: 3.070 Ft.2.456 FtCurrent price is: 2.456 Ft. KosárbaAz elsősorban egyetemi hallgatók részére írt tankönyv a helyi önkormányzatok magyarországi működését mutatja be. Mindazok számára hasznos olvasmány, akik érdeklődnek a helyi közszolgáltatások helyben történő biztosításának megoldási lehetőségei vagy az abban közreműködő önkormányzati szervek – különösen a képviselő-testületek, a bizottságok, a polgármester, a jegyző, a polgármesteri hivatalok, az önkormányzat intézményei – működése iránt.
Megtudható a tankönyvből, hogyan gazdálkodik egy helyi önkormányzat, ehhez milyen pénzügyi források, vagyoni eszközök állnak rendelkezésére; miért f -

A vallás szerepe a politika alakításában egykor és ma
4.980 Ft Kosárba -

Vadászrepülők – Az Imperial War Museum fotóival
6.980 Ft TovábbA könyv betűrendben mutat be több mint 170 géptípust, köztük az első világháborúban használt korai repülőket, a két háború közti időnek és a második világháború vadászgépeit, és a mai szuperszonikus sugárhajtású vadászrepülőket.
-

Egyetemes állam- és jogtörténet
2.970 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiAz egyetemes állam- és jogtörténet az államok és a jogrendszerek történeti fejlődésével foglalkozik. Megismertet ezek modelljeivel, feltárja struktúrájukat és működési elveiket, bemutatja alapintézményeiket. Közzéteszi az egyetemes jogi kultúra számos nagy jogtörténeti és politikai dokumentumát, és utal kiemelkedő személyiségekre is. Hangsúlyozott szerepet kap anyagában a tradíció-modernizáció kérdésköre, a joghatékonyság, valamint a jog és a hatalom mint kulturális jelenség bemutatása. Az elemzés középpontjában Európa áll, de az összehasonlítás módszerét alkalmazva több kontinens birodalma
-

Az európai közigazgatás fejlődése és szabályozása
Original price was: 2.415 Ft.1.932 FtCurrent price is: 1.932 Ft. Kosárba„Szegedi László Az európai közigazgatás fejlődése és szabályozása – Az uniós normák közvetett és közvetlen végrehajtása című könyvében vizsgálja a szakirodalom által Európai Közigazgatási Térségnek nevezett jogterület egyes elemeit. Miután ma sem egységes a fogalomhasználat a de jure nem harmonizált, de facto azonban ezer szálon együttműködést feltételező európai közigazgatásban, a szerző a közvetett végrehajtás fogalmával definiálja azt a helyzetet, amikor a szupranacionális szinten meghozott normák végrehajtása a tagállamok szintjén zajlik, és ehhez képest rögzíti a közvetlen végrehajtás