121–150 termék, összesen 789 db
-
Kedvezmény!
Trianon enciklopédia
Mikor mondták ki az erdélyi románok a Magyarországtól való elszakadást? Hány jegyzéket adott át Fernand Vix alezredes a magyar kormányzatnak? Ki volt Szlovákia első diktátora? Kik szálltak szembe az egyre több magyarlakta területet megszálló idegen csapatokkal? Hogyan érintette a magyar vasúthálózatot a trianoni békeszerződés? Hány menekült érkezett Magyarországra az elcsatolt területekről? Mennyi időbe telt, mire úgy-ahogy magához tért a magyar gazdaság Trianon után?
A Trianon enciklopédia szerzőiként és szerkesztőiként e
4.279 Ft3.423 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A katonai erények története
A katonai erények szükséges feltételét alkotják a katonai feladatok sikeres teljesítésének, ezért nélkülözhetetlen részét képezik a katonákkal szemben támasztott elvárásoknak. Az egy-egy korszakra jellemző katonai erények mindig képet nyújtanak arról, hogy a társadalom mit vár el a katonáktól, így az adott kultúra katonai etikai gondolkodásáról is. A kor tágabb filozófiai, politikaelméleti, társadalmi, hadtechnikai és egyéb változásaival az erények is változnak. Ez részben azt jelenti, hogy egy erénynek egy bizonyos időszakban kiemelkedő jelen
1.667 Ft1.334 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk
Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák?
Mi történik, ha a mesterséges intelligencia vagy a virtuális valóság betör a 3D nyomtatás, illetve a robotika világába? Miképpen formálják át az egymást erősítő technológiák napjaink vezető iparágait? Milyen változások várhatók a táplálkozás, a közigazgatás és a környezetvédelem területén?
A technológia minden elképzelést felülmúló sebességgel fejlődik, és ennek köszönhetően a következő évtizedben soha nem tapasztalt átalakulás várható. Pete5.500 Ft4.950 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A stratégia művészete
Mit tanulhatunk egy 2500 évvel ezelőtt élt kínai hadvezér-írótól a kiszámíthatatlan és bizonytalan környezetről? Hogyan őrizzük meg cégünk versenyképességét és munkatársainkat a folyamatos változás közepette? Mi köze a gerilla-hadviselésnek a startupok sikeréhez?
Az üzleti stratégia a katonai stratégia alapjain fejlődött ki az évszázadok során. Napjaink kaotikus üzleti környezete nagymértékben hasonlít Szun-ce A háború művészete című művében leírt hadviselési viszonyokhoz. A stratégia művészete a legújabb vezetéselméleti kutatá4.200 Ft3.780 Ft Tovább -
Kedvezmény!
Szolgálj, hogy vezethess
Hogyan vezessünk és motiváljunk egy csapatot kilátástalan helyzetekben?
Miként kezeljük a feladatokkal együtt járó stresszt és kimerültséget?
Hogyan vonjunk be a megoldás keresésébe a saját szervezetünkön kívül másokat is?
Porkoláb Imre huszonhárom évvel ezelőtt, az egykori VarsóiSzerződés országainak katonái közül az elsők egyikeként került be a világ legjobbnak tartott tisztképző intézményébe.
A rendhagyó vezetéselméleti könyv a több mint 250 éves hagyományokkal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémia egyé3.900 Ft3.510 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A társas lény
Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Mitől függ a bizalom? Igaz, hogy a nők kevésbé agresszívek, mint a férfiak? Mi vonz minket másokhoz, és mitől szerethetnek bennünket? Miért keresünk bűnbakokat?
A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített, javított kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – olvasmányos összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. Megismertet az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elide9.990 Ft8.990 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz
A felsőoktatási intézményekre vonatkozó elvárások és a globális, digitalizált világ kihívásai közepette ezzel a kézikönyvvel inspiráló és praktikus módszereket kínálunk a kreatív tanuláshoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Programja keretében született Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz című kiadvány átfogó útmutatás a felsőoktatás oktatásmódszertani paradigmaváltásához.
A kötet bemutatja a Kreatív Tanulás Programot, amelyet sikeresen alkalmaznak az NKEn, valamint a kreatív tanulás módszer
3.071 Ft2.457 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Rerum novarum 130 Tanulmányok az első szociális enciklikáról
- szeptember 21-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának újonnan alapított Vallás és Társadalom Kutatóintézete tudományos konferenciával ünnepelte a Rerum novarum enciklika 130. évfordulóját.
XIII. Leó pápa a 19. század nagy problémáját, a munkáskérdés fontosságát felismerve adta ki az első szociális körlevelet 1891-ben, ezzel megnyitotta a keresztény szociális tanítás nagy jelentőségű dokumentumainak sorát. A Rerum novarum kezdetű enciklika lényegi fordulatot jelentett
3.964 Ft3.171 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Reversing the Great Suppression
Somewhere along the line, something happened to the global economy that has robbed the confidence and courage of the innovation ecosystem, leaving it gripped by a fear of discovery, change, and an overwhelming dread of the unknown. This book delves into the issue of why innovation dynamism in the socio-economic innovation ecosystem of developed countries (especially European ones) appears to have become suppressed, what distortions is the system loaded with, and how the public sector could help via innovating itself.
Instead of unconditionally accepting the interpretation that increa
2.064 Ft1.651 Ft Kosárba -
Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójának pályamunkáiból II. – Rendészettudomány
A Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójának pályamunkáiból II. – Rendészettudomány címet viselő kötet a magyar felsőoktatás olyan „terméke”, amely magában hordozza a lelkesedést, a kíváncsiságot, a szorgalmat, a kitartást, a törődést, és még számos nemes emberi tulajdonságot. A TDK közelebb hozza a hallgatókat a tanárokhoz, majd pedig az érdeklődő közönséghez és a későbbi versenyzőkhöz. A TDK-zás során csak nyertesek születnek; némelyikük kutatásának eredménye, ille
-
Kedvezmény!
Stratégiák, stratégiai gondolkodás, nemzetbiztonság
A kötet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének kutatási irányaihoz kapcsolódó témákat öleli fel. Létrehozásával a szerzők célja volt, hogy felhívják a figyelmet a biztonság rendkívüli komplexitására, illetve a stratégiai gondolkodás és tervezés jövőformáló szerepére. Szerzői a biztonság, a nemzetbiztonság és a hadtudomány különféle irányaiból közelítik meg a stratégiai gondolkodás rendkívül szerteágazó területeit.
3.071 Ft2.457 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Robbantástechnika a hazai katonai szakfolyóiratokban az 1800-as évek végétől napjainkig
E kötetben a szerző nagy történelmi kirándulásra invitálja az olvasót a hazai katonai szakfolyóiratokban megjelent, robbantástechnikával foglalkozó cikkek világába, az 1800-as évek végétől napjainkig.
A hazai szakfolyóiratok megjelenésének első akadályát a magyar katonai szaknyelv hiánya jelentette. Az első fejezetben – többek között – erről is olvashatunk. A szerző a további fejezetekben három alfejezetre bontva (az 1945-ig, az 1945–1990 között és az 1990-től napjainkig megjelent cikkek) mutatja be az adott témához kapcsolódó anyagokat.
2.223 Ft1.778 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Integritás – a láthatatlan védelem. Válogatott elméleti és gyakorlati írások
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem ProBono továbbképzési rendszerének keretében 2020 októberétől hetente jelentettünk meg írásokat integritásról, hivatásetikáról és korrupciómegelőzésről az Integritás – a láthatatlan védelem című csatornán. A platform kiváló alkalmat nyújtott gondolataink megosztására és a szerzőtársakkal, az olvasókkal zajló párbeszédre. A Ludovika Kiadó lehetőséget adott a 2022 januárjáig keletkezett bejegyzésekből válogatást készíteni. Miközben elektronikusan megjelent a tematikusan, szakmai érdeklődési kör
3.544 Ft2.835 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Közigazgatás-elmélet
A közigazgatás szervezete, működése, valamint a rá vonatkozó joganyag tudományos igényű vizsgálata több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Eleinte még a közigazgatás meghatározása is komoly fejtörést okozott. E bő két évszázad alatt viszont nemcsak a közigazgatás, hanem a közigazgatásról való gondolkodás is átalakult, és világossá vált többek között, hogy a közigazgatás nem azonos a közigazgatási joggal, annál sokkal nagyobb, bonyolultabb, szerteágazóbb terület. Bizonyos – olykor vitatott – elméleti alapok pedig fokozatosan kialaku
2.678 Ft2.142 Ft Kosárba -
Pszichológia és pszichopatológia jogászoknak
Az elmúlt évtizedekben mind komolyabb igény merült fel az iránt, hogy a jogalkalmazók ne pusztán a szűken vett jogi tudásuk alapján működjenek. Rendkívül hasznos, ha a birtokába kerülnek azon pszichológiai ismereteknek, amelyek igen erősen befolyásolják mind az alapul szolgáló valós problémákat, mind magát a jogalkalmazás folyamatát. Mint cseppben a tengert mutatja, hogy gyökeresen megváltoztathatja például egy üggyel kapcsolatos megítélésünket, ha felismerjük, hogy egy családi konfliktusban a látszólagos „áldozat” pszichológiai játszma része
-
Digitális kohézió
A szabályozás egyik lényeges követelménye, hogy a jogalkotás biztosítsa a szakpolitikai célok maradéktalan és megfelelő minőségű megvalósulását, de ne generáljon indokolatlan adminisztratív költségeket, terheket az érintettek számára. Az optimális költségszint elérése megfelelő módszertani előkészítést, megőrzése pedig a szabályozási környezet folyamatos aktualizálását igényli. Az optimalizáció egyik fontos eszköze az eljárási folyamatok észszerűsítése és az ügyféloldali adminisztratív terhek csökkentése, ami az Európai Unió kohé
-
Kedvezmény!
Már történelem…
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan nagyszabású folyamat eredményeként jött létre, amely során többféle széttartó érdeket kellett összeegyeztetni, évtizedes ellentéteket kellett feloldani. Az ebben részt vevő főszereplők megszólaltatása fontos, hiszen az időközben eltelt bő évtizedben már történelemmé vált az eseménysor, így az interjúk az alapítástörténet feldolgozásának elsődleges forrásai.
Történelemmé vált, de még emocionális közelségben van, így lehetőséget ad erős – résztvevői – narratívák megjelenítés
4.148 Ft3.318 Ft Kosárba -
Digitális forradalom a magyar közszolgálatban
Az átállások, transzformációk korát éljük. Könyvünk egyszerre tekint vissza a magyar közszolgálat által megtett út közelmúltjára és előre is. Hogyan jelenik meg itt a hálózatba kapcsolt, egymással kommunikálni tudó, döntésképes eszközök dominanciája? Teremtenek-e új értékeket a digitalizációs technológiák? Hol tartunk most, és merre kellene haladnia a közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztésének? Amikor világjárvány, energiaválság, kelet-európai háború, gazdasági válság, munkaerőhiány és növekvő autonómiával rendelkező m
-
Többes kötésben. Magyar-zsidó múltak és égtájak / Multiple Binds. Hungarian Jewish Pasts and Landscapes
E kötet arra keresi a választ, hogy a magyar zsidóság múltja milyen kapcsolódási pontokat hordoz a tágabb magyar történelem nagyobb kérdéseihez és problémáihoz, illetve e problémák hogyan, milyen körülmények között jelentek meg a trianoni Magyarországon és bizonyos, nem Magyarországhoz tartozó, de (történelmileg) magyarlakta területeken. Az anyaország és a diaszpóra kettősségében elsődlegesen azt vizsgálja meg, mennyire lehetett magyar zsidónak lenni az évszázadok folyamán a Kárpát-medencében. De a horizontot kitágítva a palesztinai/izraeli magy
-
Kedvezmény!
Nagyvállalati biztonságtudatosság és nyílt forrású információszerzés
Kötetünket a kiber- és információbiztonsági kérdések iránt érdeklődőknek ajánlunk. A tudatosság mint eszköz és képesség kulcsfontosságú egy szervezet biztonságorientált működése során. Első tanulmányunkban partnereink jó gyakorlatai segítenek a biztonságtudatosság jelentőségét hangsúlyozni. A kötet másik tanulmánya a villamosenergia-rendszerek kiberbiztonsági képességének fokozása érdekében vizsgálja meg, hogy az OSINT (open source intelligence), vagyis a nyílt forrású információszerzés terén milyen tapasztalatok jellemzik Magya
1.461 Ft1.169 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Pénzügyi nyomozói kézikönyv
A Pénzügyi nyomozói kézikönyv időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen alapvető hiányt pótolva központi szerepet tölthet be a pénzügyi nyomozók képzése során. A kötet szerzői gyakorló szakemberek, akik fontosnak tartják, hogy sokéves tapasztalatuk megosztásán keresztül mutassák be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósági tevékenységét, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb – például bűnjelkezelési – szakterületeket és azok releváns kérdéseit.
Az olvasó nem egy klasszikus értelemben vett egyetemi jegyzetet
1.664 Ft1.334 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Az uniós vámjog vázlata
Az Európai Unió vámjogi szabályozása meglehetősen szerteágazó, kifejezetten terjedelmes és bonyolult joganyag. A jegyzet célja, hogy segítséget nyújtson a vámjog és vámeljárás tantárgy tanulásához.
Az Európai Unióhoz történő 2004-escsatlakozás egyet jelentett a vámunióhoz történő csatlakozással is, ami azt jelenti, hogy a vámunió vámjoga közvetlenül hatályosul mindegyik tagállamban. Mint ahogy azt a hatályos vámjog jogforrásai között olvashatjuk, hét kifejezetten vámjogi szabályokat tartalmazó, különféle szintű uniós jogszabály l
1.619 Ft1.295 Ft Kosárba -
Európa utazása
Magyarország az Európai Unió tagállama immár csaknem két évtizede. Részt veszünk a Tanács ülésein, van főbiztosunk, mintegy ezerötszáz uniós tisztviselőnk, állandó képviseletünk Brüsszelben, előttünk és mögöttünk áll az EU Tanácsának egy-egy soros elnöksége is. De tudunk-e eleget az integrációról, tisztában vagyunk-e azzal, honnan és hogyan indult az európai együttműködés? Van-e elég ismeretünk a múltról ahhoz, hogy a jelenben tájékozódni tudjunk?
A világ évek óta követi az Európai Unió válságait. De milyen előzményei vannak
-
Kedvezmény!
Digitalizálódó társadalom
„Felforgató technológiák” – jó ideje érezhető, hogy az új technológiák nem csupán lehatárolható részterületeken hozhatnak majd újítást, hanem egész struktúrákat törölhetnek el, vagy írhatnak át úgy, hogy az, ami a korábbi működési mechanizmusok helyén létrejön, radikálisan új kérdéseket vet föl. Valóban így lett, és ennek most már tanúi, résztvevői vagyunk: haszonélvezői és elszenvedői egyszerre.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének újabb tanulmánykötete a társadalom digitalizálód
4.305 Ft3.444 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A katasztrófatudomány terminológiai vizsgálata, tudománymetriai elemzése
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen magas szinten valósul meg a tágabb értelemben vett biztonsági szféra felsőfokú szakembereinek felkészítése. A komplex biztonság napjainkban egyre fontosabbá váló eleme a katasztrófavédelem, amelynek elméleti kutatása és további fejlesztése állandó feladat.
Teknős László monográfiája hiánypótló, összefoglaló jellegű alkotás. A szerző a katasztrófatudományt – a keletkezésétől napjainkig – több megközelítésben, jól áttekinthető rendszerben mutatja be. A műből az olvasó megismerheti a tudományágg
1.588 Ft1.270 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
On the Way to the Hungarian EU Presidency
The volume is a publication of the Europe Strategy Research Institute of the Ludovika University of Public Service, the purpose of which is to provide an insight into the most important policy issues in relation to the opportunities and challenges expected to arise in the course of the Hungarian EU presidency in the second half of 2024.
The book contains 12 studies that touch on cohesion policy, the effects of the Russian–Ukrainian war, the Hungarian family policy, the protection of national minorities, the EU sanctions applied against Russia, the conference on the future of Europe
2.756 Ft2.205 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Regionális politika
A bennünket körülvevő gazdasági és társadalmi jelenségek térben zajlanak, ezért a területi folyamatok ismerete elengedhetetlen a versenyképesség erősítését megcélzó szakpolitikák számára. A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, azzal a szándékkal született, hogy tömör, de egyúttal szabatos bevezetőt nyújtson a területi folyamatok törvényszerűségeit vizsgáló tudományos diskurzus, valamint az ennek alapzatán építkező uniós és hazai regionális politikák témakörébe.
A több mint egy évtizedes felsőoktatási tapasztalattal rendelkez
2.756 Ft2.205 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Nemzetközi jog I.
A nemzetközi jog a nemzetközi közösség, elsősorban pedig az államok közötti kapcsolatokat szabályozó jogi normák összessége. Még ha olykor okkal merül is fel, hogy érvényesülésük nem problémamentes, az tagadhatatlan, hogy a változó formájú szabályok évszázadok, sőt évezredek óta részei az államok közötti érintkezésnek, legyen szó akár diplomáciai kapcsolatokról vagy az államok közötti háborúkról és az azokat követő békekötésekről. A nemzetközi jog normái ezen túlmenően az életviszonyok egyre tágabb körét érintik, és befolyáso
4.515 Ft3.612 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Római magánjog
A kézikönyv elsősorban a mindennapi munkájukban igényességre törekvő gyakorló jogászok számára készült. A mű – tartalmának és szerkesztésmódjának köszönhetően – a római jogi ismeretek rendszerezett áttekintésére is alkalmas, ezért a témakör iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség figyelmébe is bátran ajánlható. Az egyes fejezetekhez kapcsolódó szakirodalmi jegyzék elmélyültebb tudományos kutatások megkezdéséhez is kiindulópontul szolgálhat. Strukturáltságának és tipográfiai megoldásainak köszönhetően didaktikai célokra is
6.588 Ft5.929 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Katonai szabályzatok a Kossuth-emigráció korszakából
Jelen kötetben két, a szabadságharc leverését követő, az úgynevezett „Kossuth-emigráció” időszakában készült katonai szabályzatot teszünk közzé. Az emigránsok – élükön Kossuth Lajos kormányzóval – hittek az ország felszabadításában, amelyhez azonban megfelelő haderőre és nemzetközi támogatásra lett volna szükség. Az előbbihez katonák, az utóbbihoz diplomaták voltak szükségesek. A volt honvédtisztek külön alakulatba szerveződtek mind az 1859-es piemonti–francia–osztrák, mind az 1866-os porosz–osztrák háborúban, vagyi
4.095 Ft3.276 Ft Kosárba