91–120 termék, összesen 269 dbSorted by latest
-
Mechanika II. – Hőtan
A Mechanika II. és hőtan kísérleti fizikai alapszakkönyv és tankönyv tárgya a deformálható testek mechanikája, továbbá a hőmérséklet és az állapotegyenletek, a kinetikus gázelmélet, a termodinamika, a statisztikus fizika, a kémiai folyamatok, a fázisegyensúlyok és a fázisátalakulások, az alacsony hőmérsékletek, a transzportfolyamatok és az irreverzibilis termodinamika elemei. A könyv az ismeretközlés során végig az induktív utat követi. Felépítését döntően a Newton-féle törvények és a hőtan fő tételei jelölik ki, de kitér a jelenségek mikrofizikai értelmezésére és gyakorlati vonatkozásaira
-
Mechanika I. – Általános fizika 1/1. – Általános fizika
A Mechanika I. című tankönyv elsősorban azoknak szólnak, akik a klasszikus mechanikát egyetemen, főiskolán alapképzésben hallgatják. ÁLTALÁNOS FIZIKA sorozatunk egyes tagjai alaptankönyvei a tudományegyetemek, a műszaki egyetemek, a tanárképző és a műszaki főiskolák fizikát tanuló hallgatói számára. Egységes alapelvek szerint szerkesztett általános fizika sorozat több mint három évtizede nem jelent meg, így az azóta bevezetett nemzetközi mértékegységrendszer, az új felfedezések és szemléleti hangsúlyeltolódások révén feltétlenül alapmű a fizikatanár továbbképzésben is, és kézikönyve minden
-
A digitális állam információbiztonsági kihívásai
2., javított kiadás
Az internetes alkalmazások és szolgáltatások exponenciális növekedésének, a széles körben elterjedt és rohamosan fejlődő okos megoldásoknak, valamint az új típusú e-kormányzatoknak és az ezzel járó digitalizációs eljárásoknak köszönhetően kiemelt figyelmet kell fordítanunk digitális rendszereink védelmére a potenciális veszélyekkel és támadásokkal szemben. A felhasználók és üzemeltetők számára hatalmas kihívást jelent a megfelelő biztonság szavatolása a kibertérben káros tevékenységeket folytató egyénekkel, hacktivistákkal, terroristákkal, továbbá
-
Küldetésem Magyarországon a Tanácsköztársaság és a román megszállás idején
Egy 17. századi szablya jellegzetes ívét fedeztem fel a Vittoriano tárlatán: „Romanelli ezredesnek a hálás magyarok”. Aki ezt a könyvet elolvassa, nem csupán egy fordulatos kor történelmi és személyes viszontagságainak lebilincselő krónikájával találkozik. Annak háttérelbeszélését is megismeri, hogyan született ez a felirat, továbbá mi az a szemléleti környezet, amelynek folytán napjainkban e kardajándék egyik megbecsült műtárgya lehet az olasz nemzeti újjászületési múzeum állandó kiállításának. Egy olyan korszakból, amelynek a mindennapjairól kevés a hiteles beszámoló, kifejezetten üdítő a
4.883 Ft3.906 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Orosz nagyhatalmi politika 1905–2021
„Olyan apparátus a miénk, amely voltaképpen még teljesen idegen a számunkra. Olyan polgári és cári keverék, amelyet öt esztendő alatt semmiképp sem gyúrhattunk át, hiszen más országoktól nem kaptunk segítséget, ezenkívül a katonai tennivalók meg az éhínség elleni küzdelem álltak előtérben. Ilyen körülmények között nagyon is természetes, hogy a Szovjetunió Alkotmányába bekerülő »A szövetségből való kilépés szabadsága« paragrafus, amellyel igazoljuk magunkat, csupán írott malaszt marad. Nem tudja megvédeni a más nemzetiségű oroszországi lakosságot a tősgyökeres orosz, a soviniszta nagyorosz –
4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Kriminalisztika
Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett tudományos fejlődés jelentős kihatással volt a nyomozással összefüggő eszközökre és módszerekre is. A magyar és külhoni ismeretek folyamatosan bővülő tárháza olyannyira kitágult és átalakult, hogy kívánatossá vált egy széles spektrumú, friss szellemű nyomozási útmutató, egy modern tudományelméleti összefoglaló a krimináltechnika és a krimináltaktika körében.
A tankönyv három fő részből áll. Az első a kriminalisztikai alapvetéseket, legfőképpen a kriminalisztika fogalmát, tudományági kapcsolódásait, történetét, elveit, szakirodalmát tartalmazza. Ezt6.510 Ft5.208 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Jó kormányzás és büntetőjog
Kis Norbert jogász, egyetemi tanár oktatóként és vezetőként is szolgálta, szolgálja a felsőoktatást. Az ELTE, a Széchenyi István Egyetem, majd a Corvinus tanára volt, és a kezdetektől részt vett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építésében, dékánként, illetve rektorhelyettesként is.
Kormányzati pozíciókat töltött be felsőoktatási területen, és az ügyvédvilágban szintén megmérettette magát. Nemzetközi kapcsolatait kutatóként, oktatóként és vezetőként sikerrel fordította intézményei javára.
Egykori és jelenlegi egyetemi kollégái úgy döntöttek, hogy 50. születésnapjára egy ünnepi köt -
Honvédelmi alapismeretek
„A honvédelem nemzeti ügy”, ahogy az A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 1. §-ában olvasható. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak szükséges bizonyos, honvédelemhez kapcsolódó ismereteket elsajátítania.
A jegyzet célja az, hogy a civil felsőoktatásban tanuló hallgatók számára átfogó képet rajzoljon a hadtudomány elméletéről és a magyar hadtörténelem néhány kiemelkedő jelentőségű epizódjáról. Részletes áttekintést ad a világban és a térségünkben zajló bizton -
A rendészeti szervezeti kultúra többszempontú megközelítése
A 21. századi modern szervezetek igazi és megkerülhetetlen tartalék energiáinak nagy része a munkatársakban található meg. A rendőrség elismertségét, elfogadottságát növelheti a benne dolgozók igényeinek minél teljesebb körű kielégítése, a társadalmi megmérettetést biztosító folyamatok, eredmények pozitív befolyásolása.
Elérkezett az idő, amikor a jövő, a célok, feladatok tervezése és végrehajtása egyre jobban igényli a rendőrség személyi állományának ismeretét, a szervezet belső és megvalósuló értékeinek tudatos felmérését, a munkatársak képességeinek kibontakoztatását. A rendőrség -
Emberölések nyomozása
Vajon milyen vizsgálat igyekezett tisztázni az 1610-esévekben Báthory Erzsébet, a „csejtei rém” bűnösségét? Vajon a Tiszaeszláron eltűnt Solymosi Eszter holttestét fogták ki 1882-ben a Tiszából, vagy Bary József vizsgálóbírónak volt igaza, aki – vallomások és szakértői vélemények alapján – azt vélte bizonyítottnak, hogy a rituális gyilkosság gyanújával letartóztatott zsidó vádlottak megsegítésére társaik a megölt cselédlány tetemét „helyettesítő”, ép holttestet öltöztettek be és dobtak a folyóba a hatóságok megtévesztése céljából? Vajon hogyan azonosították az első világháború idején Kiss B
-
Nemzetbiztonság a 21. század elején
A 20. század világháborúival, majd hidegháborúival szemben az ezredfordulóra számos, a Földünk és a rajta élő társadalom biztonságát befolyásoló tényező jelentősen átalakult. A bipoláris világrend helyébe a folyamatosan formálódó multipoláris világrend lépett, ahol a korábbi – túlsúlyosan – katonai tényezők mellett a biztonság egyéb elemei is szerepet kaptak.
A változások és az ezredfordulót követően „kitáguló” biztonságpolitikai problémák (fegyveres konfliktusok, humanitárius vészhelyzetek, tömeges illegális migráció, terrorizmus felerősödése, környezeti és egészségügyi veszélyek) na -
A személy- és vagyonvédelmi tevékenység rendészete
Olyan hiánypótló művet tart a kezében, amelynek küldetése, hogy eligazodást nyújtson a személy- és vagyonvédelmi tevékenység rendészetével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben, rendkívül széles körű ismeretanyagot átfogva.
Jegyzetünk megalkotásával a személy- és vagyonvédelmi tevékenység rendészetének rejtelmeibe, annak jogi és igazgatásrendészeti vonatkozású szabályozásába, a mindennapok végrehajtási gyakorlatába kívánjuk olvasóinkat bevezetni. A Rendészettudományi Szaklexikon releváns magánbiztonsági szócikkeinek ismertetését követően a tevékenység jogi alapjait tisztázzuk, majd a r -
Ludovika
A Ludovika Akadémia a magyar honvédtisztképzés otthona. Szellemi örököse, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem e kötet megjelentetésével tiszteleg az előd intézmény létrehozói, épülete és a Ludovika általa megtestesített hagyomány előtt. Négyesi Lajos történeti tanulmánya három évszázadot átölelő adat- és gondolatgazdag, és az emberi arcokat is láttató panorámát fest az olvasó elé. Részletesen bemutatja az épület és környezete történetét, kitér a katonai nevelés birodalmi, valamint magyar tanítás- és neveléstörténetére. A mai napig ívelő történet vizuális megalkotásáról több mint négyszáz archív
4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
A nyugati konzervatív gondolkodás kézikönyve
A modern konzervatív gondolkodás története Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (1790) című művével vette kezdetét, de a francia forradalom óta eltelt bő két évszázad alatt számtalan olyan szerző gazdagította e szellemi irányzat irodalmát, akinek nevét és életművét a progresszió bűvöletében élő 20. század elfelejtette. A jelen kötet e hagyomány újrafelfedezésére vállalkozik, a nyugat-európai konzervativizmust alapjaiban meghatározó szerzők és műveik kézikönyvszerű bemutatása révén úgy, hogy az minden a politika iránt érdeklődő olvasó számára hasznos legyen.
A köny4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Emlékképek a nemzeti agarászat utolsó évszázadából
A ma emberének a vadászat szó hallatán elsősorban a lőfegyverrel való vadelejtés jut az eszébe. Kevesen tudják, hogy amikor Csákón 1850-ben megalakult az első vadásztársaság, az Alföldi Vadásztársulat, tagjai nem puskával, hanem agarakkal és kopókkal vadásztak. Az ott vadászók közül kerültek ki az ország későbbi nagyjai.
A magyar agarászat nagyon jó hírét vitte hazánknak a nagyvilágban is. A magyar agár és az agárversenyzés kultúrája méltó versenytársa volt az angolnak, s a vérvonalak keresztezése csak jót tett a magyar agarászatnak, az agarak teljesítményének.
Ez az unikális, h3.833 Ft3.066 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Jakkó László hadtudományi munkái
A jelen kötetben Jakkó László huszárkapitány (1781–1833), a napóleoni háborúk idején élt és jelentős harctéri tapasztalatot szerzett katonatiszt két fontos műve olvasható. Az új hadi-tudomány lelke címet viselő írás egy porosz hadtudományi munka, az Adam Dietrich Heinrich von Bülow által jegyzett Geist des neuern Kriegssystems (1799) részleges magyar nyelvű fordítása, amely 1809-ben nyomtatásban is megjelent. A második mű – Hadi-fortélyok a régieknél – Sextus Iulius Frontinus i. sz. 1. századi római politikus, hadvezér és katonai író Strategemata című munkájának fordítása, amelyet Jakkó 181
-
Közigazgatási jog. Különös rész
„A közigazgatás-tudomány oktatásának jó évszázada a legérzékenyebb és mindmáig megnyugtatóan meg nem oldott problémája a különös rész oktatása.” – írta Szamel Lajos, pécsi jogászprofesszor, a hazai közigazgatás-tudomány egyik kimagasló művelője 1992-ben. A nehézséget elsősorban abban látta, hogy a közigazgatási jog különös részének anyaga „mérhetetlenül hatalmas” és erősen változékony.
Két évtizeddel később Ivancsics Imre tanszékvezető – osztva elődjének megállapítását – hozzátette, hogy a különös rész tananyag íróinak munkáját számos körülmény nehezíti, amelyek közül az ágazati polit3.964 Ft3.171 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Munkajog és társadalombiztosítási jog
A szélesebb értelemben vett munkajogi szakterület áthatja mindennapi életünket, az ezzel kapcsolatos ismeretek minden munkáltató és munkavállaló számára fontosak. A munkajoggal professzionálisan foglalkozó jogászok abban segítik a jogkeresőket, hogy az ezekből az életviszonyokból származó konfliktusokat megnyugtatóan oldhassák meg. Ennek okán képezi ez az ismeretkör a jogi szakvizsga részét.
A jogi szakvizsgára készülők, munkajoggal rendszeresen vagy alkalomszerűen foglalkozó jogászok, egyetemi hallgatók, munkavállalók és munkáltatók is haszonnal forgathatják a könyvet, amely a munkaj2.940 Ft2.352 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás
A rendszerváltozást követően a települési önkormányzatok egyrészt maguk mögött hagyták a szovjet típusú tanácsi rendszerrel együtt járó irányított működést, másrészt pénzszűkébe kerültek. A teljes jogú EU-tagság adta forráslehetőségek pedig – paradoxon módon – csak súlyosbították a helyzetet: mivel a beruházási támogatások lehívásához nem rendelkeztek saját erővel, így annak biztosítására hiteleket vettek fel, viszont a válság közeledtével az adósságszolgálatuk teljesíthetetlenné vált, működésük bekorlátozódott.
Alapvető változások csak 2010-től történtek, amikor az adósságállomány ko -
Jegyzet katonai szaknyelvi kurzusokhoz
A jegyzet katonai szaknyelvi kurzusokhoz és STANAG 3 nyelvvizsga-felkészüléshez készült C1 szintű angol nyelvű tananyag.
Az első átfogó jellegű, katonai szakmai lektor által is ellenőrzött, katonai szaknyelvi vizsgára felkészítő könyv. A fejezetek tartalma összhangban áll a magyarországi STANAG 3 nyelvvizsga témaköreivel.
A szerzők hangsúlyt fektettek arra, hogy mind a katonák, mind a honvédelem és a biztonságpolitika iránt érdeklődő civil hallgatók számára feldolgozható, aktuális, és a korszerű szakszókincset tartalmazó szemelvényeket használjanak fel tananyagként. A jegyzetben -
STANAG Practice Level 2 and 3
Barrie Norman Lister served as a REME officer in the British Army. After twenty years of service, he got a degree in teaching English and taught military English in many countries of the world. He came to Hungary in 1996 and worked as a director of studies at the Military Language Training Centre, where he helped the work of teachers and students until his untimely passing away in 2016.
Mr. Lister wrote and recorded these materials in Hungary, for Hungarian students.Listening can be downloaded from Original price was: 2.625 Ft.2.100 FtCurrent price is: 2.100 Ft. Kosárba
Közpénzügyek és államháztartástan
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elsődleges célja a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományának magas színvonalú képzése az egységesülő közszolgálati életpályák közötti átjárhatóság megteremtésének támogatásával.
Mindezek megvalósításához egyetemünk becsülendő szakmai örökséget kapott közvetlen jogelődeitől, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemtől, valamint a Rendőrtiszti Főiskolától és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karától (volt Államigazgatási Főiskola), amelyek a magyar közszolgálati szakemberképzMagyar jogi népszokások
Az olvasó Tárkány Szücs Ernő Magyar jogi népszokások című, először 1981-ben megjelent munkájának harmadik kiadását tartja a kezében. Ez a könyv csúcspontja annak a felbecsülhetetlen értékű kutatómunkának, amelyet a 19–20. század jogi népszokásokat feltáró etnográfusai, jogászai és szociológusai végeztek el.
Összegzés ez a könyv: Tárkány Szücs Ernő életművének summázata, ugyanakkor a népi jogélet kutatása eredményeinek szintézise is. Megjelentetése az adott korban bátor tettnek számított, hiszen a társadalmat szabályozó állami igény központból vezérelt ellenőrző-szabályozó akarata mell6.510 Ft5.208 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki50 éves a rendészeti felsőoktatás
Tisztelt Olvasó!
A kezében tartott kiadvány a rendészeti felsőoktatás ötven évét tekinti át. Teszi ezt a hallgatók és az oktatók horizontján, felvillantja azokat a tudományos eredményeket, amelyek sikeres gyakorlati alkalmazása hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország közrendje és közbiztonsága kiegyensúlyozottá váljon, majd belbiztonsága megszilárduljon.A rendészeti felsőoktatásban elsajátítható ismereteket, értékrendet mindig is kiemelkedő szakmai tudású, a rendészet iránt elhivatott, a fiatalokat nevelni tudó oktatók, az adott kor kihívásaira megfelelő válaszokat kereső és adó tudományA rendszerváltás hatása a rendészetre
A Magyar Rendészet szerkesztősége hazánk rendszerváltásának 30. évfordulója kapcsán annak rendészetre gyakorolt hatásáról, a rendészeti szervek három évtizedes fejlődéséről jelen kiadvánnyal kíván megemlékezni.
Szerzőknek sikerült megnyerni a magyar rendészeti gyakorlat és elmélet jeles képviselőit, aminek eredményeként a kötet 14 színvonalas tanulmányt tartalmaz, többek között a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem, a vámhatóság és a nemzetbiztonsági szolgálatok helyzetéről. Amint azt egyik szerzőnk összefoglalja, a tanulmányok a rendészeti szervezetek elmúlt háromÖsszehasonlító kormányzattan és politikatudomány
Ez a könyv arra hivatott, hogy bevezesse minden olvasóját az összehasonlító kormányzattanba és politikatudományba. Az egyes fejezetek célja az, hogy sokrétű és könnyen érthető útmutatóul szolgáljanak a politikatudomány e részterületeit vizsgáló kurzusok számára. A mű áttekinti az összehasonlítás különféle módszereit és elméleteit, megvizsgálja a demokratikus és autoriter rendszerek közötti különbségeket, a kormányzatok intézményeinek és a politikai részvételnek a különféle formáit.
A kötet legfőbb célja, hogy különböző országok hallgatói igényeinek is megfelelhessen azáltal, hogy a5.434 Ft4.347 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiTársadalmi innováció – társadalmi jólét
Tudjuk, érezzük, hogy a társadalmi innováció hozzájárulása a társadalmi jólét megteremtéséhez a szervezetek és az egyének számára egyaránt nagy kihívás. Sokszor hiányzik a sokoldalú tudás, a folyamatos megújulás akarása és vállalása. A könyv a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának társadalmi innovációval kapcsolatos kutatásait foglalja össze. A témaválasztást az észak-kelet-magyarországi régió társadalmi, gazdasági helyzete indukálta. A jelenlegi kötet a kutatóműhelyünkben vizsgált irányokba, módszertanokba nyújt betekintést a társadalmi innovációs igény megjelenésétől a megvalósításon
Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea
A koreai háború a phenjani és a szöuli rivális koreai kormányzatok összecsapásaként indult meg 1950 júniusának végén, de rövidesen kiterjedt nemzetközi konfliktussá változott. Magyarország az első volt a közép- és kelet-európai országok közül, amelyik egészségügyi csoportot küldött a koreai harctérre, ahol nyolc egymást váltó turnusban több mint 200 magyar orvos, nővér és egészségügyi munkatárs dolgozott 1950-től egészen 1957-ig. Az intézményt – amely hosszú ideig a Phenjan külterületén fekvő Mangjongdében, Kim Ir Szen szülőhelyén, később átmeneti jelleggel Hicshonban és Szongrimban, végül
Rendészeti pszichológia
A kriminálpszichológiával foglalkozó sorozatunk e – harmadik – kötetében a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszic
Kriminológia MA
Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munk