751–780 termék, összesen 799 db
-
Nemzetközi szerződések mozgásban
Olcsóbb lesz-e a repülőjegy az USA-ba? Milyen adatokat kell megadnom, ha venni szeretnék egyet? Lesz-e tiszta ivóvizünk? és még számos más kérdést sorolhatnánk, amelyre nem adhatunk biztos választ az Unió külkapcsolati jogának ismerete nélkül. Egyrészt, mert a tagállamok egyedi nemzetközi fellépései ma már egyre kevésbé hatékonyak. Másrészt a nemzetállamok szintjén kezelhetetlen kihívások az európai integráció kereteit is kezdik szétfeszíteni. Az integrált piacon elérhető áruk köre, a kontinens természeti kincseinek védelme, a béke és biztonság Európát érintő kérdései, csak hogy néhányat em
-
Magyar kormányzati viszonyok
A könyv célja, hogy átfogó és értékelő összefoglalást adjon a rendszerváltás után kormányzati viszonyok keletkezéséről, fejlődéséről és – az új alkotmány utáni helyzettel befejezve – a jelenéről. Tárgykörei: a kormány felépítése és belső viszonyai, testületi működése és döntési mechanizmusa, a miniszterelnök szerepe, a miniszterek helyzete, a kormányzás szervezeti kérdései, a kormányzati koordináció és a miniszterelnök szervezeti háttere, valamint politika és közigazgatás kapcsolatával összefüggésben az eddig alkalmazott államtitkári rendszerek. A szerző a releváns joganyag, pol
-
Középkori és újkori jogtudomány
Az állampárti szocializmusban – átvéve a szovjet mintát – kialakult az egyes tételes jogtudományoktól teljesen elkülönített jogelmélet és ennek elvékonyított ismerettömege. A szerző ebben a kötetben négy irányban igyekezett tágításokat végrehajtani. A bevezető fejezetben a középkori és újkori európai jogfejlődés néhány alapvető vonulatát vázolta; a következő fejezetekben – és ez adta a kötet címét – az európai jogtudomány elmúlt ezeréves fejlődésének főbb fázisait elemezte; végül a két utolsó fejezetben a magánjogi dogmatika, illetve a büntetőjogi dogmatika főbb kategóriáinak fejlődését fog
-
Információszabadság az Európai Unióban
A mű az Európai Unió egyik rendkívüli jelentőségű aspektusára, az Unió működésének átláthatóságára koncentrál, ezen belül pedig a döntéshozatalban résztvevő három intézmény dokumentumaihoz való hozzáférésre. A történeti bevezetést követően a könyv részletesen elemzi a releváns uniós rendelkezéseket, az intézmények gyakorlatát, ez utóbbin belül pedig a Bíróság ítélkezési tevékenységét. A könyv az átláthatósági szabályok módosításának bemutatásával zárul. Doktori értekezések a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán – A sorozat 3. kötete.
-
Érvelés és értelmezés az alkotmányjogban
Szente Zoltán új könyvének egyik üzenete szerint ahhoz, hogy bárki sikerrel vegyen részt az alkotmányjogi vitákban, fontos, hogy tisztában legyen a jogi érvelés módszereivel, íratlan szabályaival. A kötet bemutatja a helyes és a hibás érvelések legfontosabb formáit és jellemzőit. Második része az alkotmány- és törvényértelmezéssel foglalkozik. Az olvasó átfogó és jól rendszerezett képet kap napjaink alkotmányjogi értelmezéselméleteiről, a legismertebb doktrínákról, standardokról, tesztekről és kánonokról. A könyvet a hazai alkotmánybíráskodás első két évtizedének kritikai értékelése zárja.
-
Az állami jogérvényesítés és a közigazgatási büntetés dilemmái
Az állami szuverenitás, a hatékony kormányzás és a közösségi jóllét egyik alapfeltétele: a jogszabályok betartása. Ha az önkéntes jogkövetés elmarad, az állam a jogérvényesítés, végül pedig a büntetés és a legitim erőszak eszközét veszi igénybe. A jogállami tradíció a büntetőhatalmat a független igazságszolgáltatás kezébe adja. A közigazgatás mégis egyre fontosabb szerepet tölt be az állami jogérvényesítés és szükség szerint az állami büntetőhatalom területén is. A bírói igazságszolgáltatás tehermentesítése és a bíróságoknál gyorsabb és hatékonyabb jogérvényesítés kormányzati igénye alakítj
-
Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás
A rendszerváltozást követően a települési önkormányzatok egyrészt maguk mögött hagyták a szovjet típusú tanácsi rendszerrel együtt járó irányított működést, másrészt pénzszűkébe kerültek. A teljes jogú EU-tagság adta forráslehetőségek pedig – paradoxon módon – csak súlyosbították a helyzetet: mivel a beruházási támogatások lehívásához nem rendelkeztek saját erővel, így annak biztosítására hiteleket vettek fel, viszont a válság közeledtével az adósságszolgálatuk teljesíthetetlenné vált, működésük bekorlátozódott. Alapvető változások csak 2010-től történtek, amikor az adósságállomány konszoli
-
Jelentés a Jó Állam Véleményfelmérésről
Letöltés -
Magyarország Európában, Európa a világban
Az elmúlt évek radikális változást hoztak Európa biztonsági környezetében és belső viszonyaiban. Európa – és benne Magyarország – nehéz, komplex és fájdalmas döntésekkel szembesül nap mint nap. E kötet igyekszik látleleteket adni közös múltunkból és jelenünkből, amelyeknek tanulságai példaként szolgálhatnak, egyben segíthetnek abban, hogy a helyi értékükön kezeljük a látszólag ,korábban ilyen még nem volt eseményeket. A tanulmányok színes csokrot alkotnak Magyarország elmúlt száz évének történéseiről, az Európai Unióról, illetve a Közel-Keleten, Afrikában zajló politikai, társadalmi változá
-
Pályakezdő Rendőrtisztek Kézikönyve
A kézikönyv célja a rendőri szervezetnek, a tevékenység jogi alapjainak, a feladatoknak a bemutatása, segítve ezzel a szolgálatot, a rendőri hivatást választó pályakezdő rendőrtisztek, a már állományban lévő beosztottak és vezetők munkáját. Ennek érdekében a szerzők bemutatják a rendőrség szervezeti struktúráját, a főbb rendőri szolgálatok és szakszolgálatok tennivalóit, a vezetői munka egyes mozzanatait, a rendőr jogait és kötelezettségeit, hangsúlyt fektetve a rendőrrel szembeni elvárásokra, etikai követelményekre. A szervezet- és feladatrendszer vázolása áttekintő képet ad a Rendőrség mű
-
A magyar külügyi igazgatás alapjai
Letöltés -
Az élelmiszer-ellátási láncok sérülékenysége
A könyv áttekintést ad a hazai élelmiszerkereskedelem fejlődéséről, helyzetéről és a kiskereskedelem új trendjeiről. Bemutatja, hogy nemcsak a természeti katasztrófák, vészhelyzetek, társadalmi események jelentenek potenciális veszélyt az ellátásra, hanem a méretgazdaságosságból fakadó következmények is. Amellett érvel, hogy a települések megfelelő szintű alapellátásának fenntarthatóságát jelentős mértékben segíti a rövid ellátási láncok hatékony működtetése, valamint az e-kereskedelem. A jelenlegi trendek alapján megállapítja, hogy az e-kereskedelem nem fogja kiszorítani a hagyományos érté
-
A kétpólusú világ
„A könyv a hidegháború nemzetközi kapcsolatainak; történetét a Kelet-Nyugat; észak-Dél koordinátarendszerben ábrázolja forrásgyűjtemény; több; mint 250 térkép és ábra; valamint 60 színes tábla segítségével.
A kötet a hidegháború nagy nemzetközi folyamatairól ad átfogó képet; miközben a szerző a hatalompolitikai; katonai; stratégiai; gazdasági folyamatok univerzális; glóbusz-dimenziójú elemzésére törekedett. A szerző az 1945-1989 közötti nemzetközi kapcsolatok történetének ábrázolását a Kelet-Nyugat; észak-Dél koordinátarendszerben helyezte el.
A könyv a figyelem tengelyé
-
Ember és tulajdon. Rendszerváltó gondolatok
„A szerző a kötetet politikusoknak; közgazdáknak; szociológusoknak ajánlja; de a tanulás és tanítás célját is szolgálja ez az emberről és az ő tulajdonáról és munkájáról szóló tanulmánykötet; aminek anyagát 1983-2012 között megjelent (vagy meg sem jelent) azonos tárgyú írásaiból célzatosan válogatott össze. De különösen ajánlja az alkotmánybíró szerző a könyvét jogász kollégáinak (ideértve a joghallgatókat is); akik törvényeket alkotnak és alkalmaznak. Ebben az értelemben ez a könyv akár egyetemi-főiskolai jegyzetként is használható; alternatív-fakultatív tantárgy; speciális kollégium
-
A római jog alapfogalmai
A római jog alapfogalmai című tudományos kézikönyv második, átdolgozott kiadása a ius Romanum alapintézményeinek rendszerezett áttekintése mellett továbbra is egyfajta iránytűként kíván szolgálni mind az ókori római jog tárgykörének kutatói, mind pedig napjaink gyakorló jogászai számára. A praxisból kiinduló, absztrakt, elvont normák által csupán kevéssé korlátozott antik jogfejlesztési technika ugyanis a pragmatizmusáról és a konkrét jogviták feloldására fókuszáló tömör stílusáról közismert jogtudósjog olyan szilárd fogalmi bázisát alakította ki, amely méltán vált a modern magánjog dogmati
2.546 Ft2.291 Ft Kosárba -
Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek
A társadalmi viszonyok adekvát szabályozása minőségi jogalkotás nélkül nem képzelhető el. A minőségi jogalkotás alapvető követelménye, hogy egyrészt a jog tartalmát meghatározó politikus (vagy politikusokból álló testület) értse és átlássa azt a bonyolult viszonyrendszert, amelyben az általa kigondolt tartalom érvényesülni fog, másrészt hogy a jogszabályok megszövegezésében részt vevő jogászok, hivatalnokok, illetve a szabályozandó terület szakértői kompetens módon vegyenek részt az előbbi gondolati tartalom megformálásában. Jelen tankönyv e két jogalkotási követelmény gyakorlati megvalósít
-
Corporate governance. A felelős társaságirányítás jelenkori dimenziói
Letöltés -
Franciaország és Közép-Európa. Tanulmányok
Jelen tanulmánykötet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017-ben alakult francia–magyar munkacsoport tevékenységének egyik eredménye. A kutatók figyelme ezúttal Franciaország és Közép-Európa kapcsolataira irányult. A vizsgált területek felölelik a külpolitika, a biztonságpolitika, a hadtörténet, a védelem, az integráció és a migráció kérdésköreit, különös figyelemmel a magyar–francia vetületekre. A magyar és francia kutatók részvétele lehetővé teszi az olvasó számára, hogy a vizsgált kérdéskörökben egyidejűleg láthassa a magyar és a francia megközelítések azonosságait és különbözőségeit.
-
Éghajlatváltozás okozta kihívások és lehetséges válaszok
Ez a kötet azoknak szól, akiket foglalkoztat a globális ég-hajlatváltozás következményeinek problémaköre. A szerzők álláspontja szerint a klímaváltozás napjaink egyik legaktuálisabb kihívása, amely bizonyos mértékig már most is érzékelhető, de a jövőben emberek milliárdjainak életé-re lehet hatással. Az éghajlatváltozás folyamata olyannyira összetett, hogy számos aspektusa még ma sem tisztázott, illetve érthető igazán. Nagyon nehéz feladat maradandó tudományos művet alkotni a témában, ugyanis a változás oly gyors, hogy a közzétett észlelések, információk, elemzések hamar elveszítik aktualit
-
Determann adatvédelmi jogi útmutatója – Nemzetközi vállalati compliance
Vállalatok, ügyvédek, adatvédelmi tisztviselők, compliance-vezetők, valamint a humán erőforrás, a marketing és az informatika területén dolgozó szakemberek egyre gyakrabban szembesülnek adatvédelmi kérdésekkel. Noha az adatvédelmi tárgyú ismeretek szabadon hozzáférhetők, nehéz lehet gyorsan megérteni egy problémát anélkül, hogy elvesznénk a részletekben. Ez az a helyzet, amikor Determann adatvédelmi útmutatója segítségül hívható: azonosítja a lényeges kérdéseket, és tömör gyakorlati útmutatást nyújt egy egyre összetettebb jogterülethez, amelyet a nemzetközi jogszabályok, a technológia és a
-
Atipikus szerződések
„Jelen munkánk fókusza a szerződési klasszifikációtól indul, és mintegy tölcsérszerűen szűkülve, az atipikus szerződések sok szempontú tanulmányozásán keresztül jut el a timesharing-szerződéshez, amelynek kapcsán – meggyőződésünk szerint – a műben felvetett valamennyi vizsgálódási szempont és problémakör megjelenik, a heisenbergi „részben az egész” szemléletnek megfelelően. A nemzetközi és a magyar jogirodalmi előzmények feltérképezését követően a többdimenziós szerződéstipizálási és a komplex szerződésekre épülő, foglalatot adó szisztéma kibontása következik. Ezután a szerző a gazdasági él
-
A Közös Agrárpolitika rendszere
A kötet A modern állam gazdasági szerepének legújabb dimenziói elnevezésű Ludovika Kiemelt Kutatóműhely keretében folytatott kutatások eredménye. Az Európai Unió különlegesen összetett és sokat vitatott politikája, a Közös Agrárpolitika (KAP) rendszerét, annak egyes alapvető területeit tekinti át és elemzi. Noha az agrárgazdaság aránya a nemzetgazdasági teljesítményekben mérséklődik, a KAP az európai integráció hagyományosan kivételes jelentőségű területe. A kötet a koncepcionális alapok és a kialakulási körülmények tárgyalásától elindulva bemutatja e közös politika alapvető kategóriáit és
-
Zrínyi-Újvár
The Fortress of Zrínyi-Újvár was built by Miklós Zrínyi, poet and military leader, near the confluence of the Drava and the Mura, on the left bank of the Mura, opposite Kanizsa in 1661. It played an important role in international anti-Ottoman schemes and served as a casus belli for the outbreak of the great Ottoman– Habsburg War of 1663–1664. During the war, after a more than three-week long siege, the Ottoman forces seized the fortress on 30 June 1664. Subsequently, they razed it to the ground. The stronghold, which had existed for merely three years, disappeared from the face of the eart
-
Az államhatalom preventív kontrollja – a kínzásmegelőzés mint új ombudsmani feladatkör
A hatalom által elkövetett vagy jóváhagyott kegyetlenség egyidős az emberi társadalommal. A kínzás, a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód különösen olyan intézményekben bukkan fel, ahol szabadságuktól megfosztott emberek élnek. Ilyen hely a börtön, a zártosztály, de akár egy zárt gyermekotthon is. A kínzás felszámolásának leghatékonyabb módja a megelőzés. Magyarország ennek jegyében csatlakozott az ENSZ prevenciós rendszeréhez. A feladat letéteményese az ombudsman, aki zárt intézmények rendszeres, emberi jogi szempontú monitorozásával tárja fel a kínzás kockázati tényezőit, és foga
-
Országmárka-építés
Az országmárka-építés napjaink marketingtudományának egyik legaktuálisabb, legfontosabb és legizgalmasabb területe, még ha a kifejezéstől sokan idegenkednek is.
Papp-Váry Árpád korábbi könyve, az Országmárkázás – Versenyképes identitás és imázs teremtése definiálta az országmárkázás céljait, bemutatta alapvető modelljeit, és megalkotott egy lehetséges rendszert, miközben a tevékenység korlátait sem hallgatta el.
Jelen kötet egyfajta folytatásként néhány kiemelt elemre fókuszál. Először is a márkanevet, az országnevet és annak fontosságát taglalja. Az országszlogenekről és ors
-
Politika I.
,,Concha műve – csak első kötetét tekintve is – rendkívül jelentős, roppant mély összefoglalása az alkotmánytani tematikának. Közel 350 különféle szerzőt, életművet idéz a Politika első fele, Az eszmetörténet, a politikatörténet és az alkotmányelmélet iránt érdeklődök is megtalálják e kötetben a számukra fontos témákat. Ennek a reményében bocsájtjuk útjára e művet.
Részlet Koi Gyula bevezető tanulmányából
-
Autentikus jogelmélet
A könyv címében szereplő „autentikus” jelző szerepeltetésével a szerző azt a törekvését szerette volna jelezni, hogy az elemzéseibe folyamatosan bevonta a jogtörténeti és jogági elméleti kérdéseket, illetve az ezekre vonatkozó szakirodalmat is. Ezzel a módszerrel szakítani akart azzal a jogelmélet-felfogással, mely a jogtörténet és a tételes jogtudományok kutatásától elszakadva mintegy a „jog tetején állva” figyeli meg csak a jogot, és így véli elemezhetőnek a jog fogalmát, a jogforrások, a jogdogmatika, jogértelmezés, a jogérvényesség stb. fogalmait. Ez az elvékonyí
-
Etiópia
Etiópia jelentősége az elmúlt két évtizedben felértékelődött, ahogy az ország – túllépve az 1980-as évek válságain – a kelet-afrikai régió egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált. Jelen kötet célja, hogy a magyar közönség számára tudományos igényességgel, de ismeretterjesztő jelleggel szintetizálja a friss kutatási eredményeket az országról, és kézikönyvül szolgáljon az Etiópia iránt érdeklődőknek. A szerző reméli, hogy a kötet lendületet adhat a hazai etióp tanulmányoknak (Ethiopian Studies): az elmúlt években, évtizedekben ugyanis alig néhány kötet és tanulmány jelent meg itthon a kele
-
Nemzetközi jog II.
A „Nemzetközi jog” című tankönyv különös részének nevezett II. kötet kívánja bemutatni – a teljesség igénye nélkül – a nemzetközi jog egyes speciális területeit. E területnek (az állam nemzetközi jogi helyzete, a nemzetközi folyók joga, a tengerjog, a világűrjog, az emberi jogok rendszere, a delicta iuris gentium, a diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga, a kollektív biztonság elve stb.) kiválasztásában könnyen felfedezhető egyrészt a tradíciók követése, másrészt szubjektív szempontok is.
3.413 Ft2.730 Ft Kosárba -
Jó Állam Jelentés 2019
Letöltés