91–100 termék, összesen 139 dbSorted by latest
-

Versenyképességi dilemmák a digitalizáció és robotizáció korában
LetöltésKönyvünk részletesen elemzi és példákon mutatja be a versenyképesség értelmezésének változását a digitalizáció és robotizáció, vagyis a negyedik ipari forradalom korában. Kiemelten foglalkozik az állam változó szerepével a digitális átalakulási folyamatban. Kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy a digitalizáció és robotizáció sikeréhez nem elegendők a technológiai és gépi beruházások, hanem jelentős szintet kell lépni a tudás és a társadalmi bizalom, a társadalmi tőke szintjének erősítésében is. Egy érdekes, a külföldön dolgozó magyarok körében végzett nemzetközi elemzés eredményeit is bemut
-

Okoseszközök – Okos jog?
LetöltésA mesterséges intelligencia korunk nagy vívmánya, olyan technológia, amely átformálja a mindennapjainkat. Egy ilyen felforgató technológia a jogalkotót is nehéz feladat elé állítja: szükséges e beavatkoznia az esetleges káros hatások el kerülése érdekében, igényel-e új szabályozást a műszaki fejlődés új lépcsője? A szerző azt a nehéz feladatot vállalta fel, hogy a mesterséges intelligencia, illetve az ezen alapuló automatizált döntéshozatal és a gépi tanulás technológiai jellegzetességeire alapozva járja körül a lehetséges problémákat és a szabályozás szóba jöhető útjait. Ebben a kérdésbe
-

A 21. századi technológiai változások hatása a jogalkotásra
LetöltésJelen kötet célja, hogy bepillantást engedjen olyan új tudományos és technológiai területek jogi összefüggéseibe, amelyeknek még egyáltalán nincs, vagy éppen kialakulóban van a jogi szabályozása. Az új technológiákon alapuló termékek jogi megítélése, az esetleges engedélyezési rendszerek működése, az „intelligens” korszakban az adatvédelmi szabályok érvényesülése vagy ezen eszközök által okozott károkért való felelősség irányai mind olyan kérdések, amelyek megválaszolása és szükség esetén jobbító javaslatok megfogalmazsa hozzájárul az egyébként meglévő innovációs potenciál kiaknázásához. Ez
-

Zrínyi-Újvár
Original price was: 4.300 Ft.3.440 FtCurrent price is: 3.440 Ft. KosárbaA költő-hadvezér Zrínyi Miklós által a Dráva és a Mura összefolyása közelében, a Mura bal partján, Kanizsával szemben 1661-ben emelt Zrínyi-Újvár fontos szerepet játszott a nemzetközi oszmánellenes tervekben, s casus belliként szolgált az 1663–64. évi nagy török háború kirobbanásában. Ennek során az oszmán hadak több mint háromhetes ostromot követően, 1664. június 30-án elfoglalták, majd földig rombolták. A mindössze három évig fönnállt erősség ezt követően végleg eltűnt a föld színéről. Zrínyi-Újvár helyének, szerepének, építésének és pusztulásának története akkor került újból az érdeklődé
-

Informatikai rendszerek a közszolgálatban II.
LetöltésAz államtudományi osztatlan mesterképzés azonos elnevezésű tantárgyához készült szakkönyv az első kötet folytatásaként nemcsak épít az előző tartalmára, de túl is lép azon. Annak átfogó, tudományterületekre be-betekintő szemléletét szisztematikusabb, gyakorlatorientált megközelítésre cserélik a szerzők. A könyv egyik fő erénye, hogy időtálló tudást kínál egy nagyon gyorsan változó környezetben. Bemutatja az irodai munkahely infokommunikációs eszközeit és szoftvereit, a hivatalt vagy céget irányító vezető számára szemléletformáló technológiákat, mint a felhőt, a mobil technológiákat és appok
-

Az aszimmetrikus hadviselés adaptációja
LetöltésJelen kötet fő kutatási kérdése: miként befolyásolják a sikeres irreguláris vagy integrált hadviselést az olyan tényezők, mint a biztonságpolitikai környezet változása, a háború természetében bekövetkezett változások, továbbá a szemben álló felek hadviselési elveinek és stratégiájának fejlődése. A műben a szerző a hatékony és sikeres irreguláris hadviselés okait és történelmi összefüggéseit vizsgálja, továbbá javaslatokat tesz a klasszikus irreguláris, valamint az integrált hadviselés elleni stratégia megalkotására, illetve az államhatalom által foganatosítandó válaszlépésekre, kiemelten az
-

Építés- és tervezéstan
Original price was: 25.725 Ft.18.100 FtCurrent price is: 18.100 Ft. TovábbKiadónk 1999-ben jelentette meg először magyar nyelven Ernst Neufert Építés- és tervezéstan című világhírű munkáját a német 35. kiadás alapján, amely megjelenése óta a magyar építész szakma legfontosabb szakkönyvei közé tartozik. Az azóta eltelt 15 év alatt a német kiadó ötször átdolgozta a könyvet és megjelent a 40. kiadás. Ennek alapján kiadónk lefordította, újraszerkesztette és 2014. márciusban megjelenteti az átdolgozott, és új szakterületekkel bővített kötetet.
-

Döntéselőkészítési módszerek
LetöltésTöbb mint tíz év telt el azóta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, pontosabban egyik elődintézményében, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen egyetemi jegyzet készült az operációkutatás témakörében. De nemcsak a képzési struktúra ez idő alatt bekövetkezett változásai, hanem a mindennapi használat részévé vált újabb módszerek és alkalmazási területek bemutatásának szükségessége is indokolta egy korszerű jegyzet kiadását. Mivel új szakokon új tárgyak oktatása folyik, ezért a változó tantárgyi követelményekhez az oktatási anyagoknak is igazodniuk kell. Ennek a célnak kíván jelen jeg
-

Mechanika II.
LetöltésTöbb mint tíz év telt el azóta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, pontosabban egyik elődintézményében, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen egyetemi jegyzet készült a műszaki mechanika témakörében, azon belül is szilárdságtanból. Ez idő alatt nemcsak az ebben a témakörben tárgyalt jelenségeknek, műszaki megoldásoknak jelentek meg újabb alkalmazási területei, hanem az egyetemi képzésben is több változás történt. Mivel új szakokon új tárgyak oktatása folyik, ezért a változó tantárgyi követelményekhez az oktatási anyagoknak is igazodniuk kell. Ennek a célnak kíván a jegyzet megfele
-

Hadtudományi lexikon – Új kötet
LetöltésA hadtudomány egészét átfogó Hadtudományi lexikon 1995-re készült el a Magyar Hadtudományi Társaság gondozásában. Ez a kiadvány a maga két kötetével, közel 1600 oldalon, összesen mintegy 4000 szócikkben feldolgozta a korszak releváns hadtudományi ismeretanyagát. A lexikon megjelenése óta több mint húsz év telt el, amely időszak alatt globális politikai, geostratégiai átrendeződések zajlottak le, továbbá óriási haditechnikai fejlődés ment végbe a világban, beleértve hazánk helyzetét is. Tagjai lettünk a NATO-nak és az Európai Uniónak, ami alapjaiban változtatta meg a hadviseléssel kapcsolato