91–101 termék, összesen 101 dbSorted by latest
-

Bevezetés a szociológiába
LetöltésTankönyvünkkel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös képzési moduljának részét képező Általános szociológia tantárggyal ismerkedő hallgatóknak kínálunk alapismereteket a szociológia mint empíriaorientált társadalomtudományi szakdiszciplína tárgyát, célját, alapkérdéseit, fejlődéstörténetét, módszertanát, valamint a szociológia tudománya által vizsgált kiemelt kutatási területeket és konkrét társadalmi jelenségeket illetően.
-

Politológia
LetöltésA tankönyv a politika tudományos vizsgálatának főbb kiindulópontjait, irányait és területeit tekinti át. Az egyes fejezetek igyekeznek átfogóan bemutatni a politológia meghatározó ismeretköreit a politikai ideológiáktól az intézményekig, a szereplőktől a rendszerekig. A könyvben helyet kap a politikai konfliktusok, a politikai kultúra, a politikai kommunikáció, és a politikai erőszak kérdésköre. Az olvasó ezenfelül megismerkedhet a politikai gondolkodás alapfogalmaival, a választási rendszerek főbb típusaival, a politika és a közigazgatás közti viszonyrendszer legfontosabb jellemzőivel, va
-

A párbeszéd hatalma
LetöltésAmikor egy új idea hirtelen és hatalmas erővel felszínre tör, mindig új társadalmi kérdésekre és problémákra válaszol. Az intellektuális izgalom lecsengése után viszont magyarázó ereje kiegyensúlyozottabbá válik, és már nem mindent megoldó eszköztárnak látjuk, mint a felbukkanása idején. Ekkor indul el annak a területnek a keresése és izolálása, amelyben az új megközelítés gyümölcsözően használható.
-

Közel Afrikához
LetöltésBár napjainkban leginkább akkor hallunk Afrikával kapcsolatos híreket, ha valami negatív esemény történik – szárazság, éhínség, polgárháború –, ez szerencsére csak az érem egyik oldala. A másik oldalát az őshonos flóra és fauna, a kulturális értékek páratlan gazdagsága és sokszínűsége, az ásványkincsek és erőforrások kimeríthetetlen készletei, az elmúlt évtizedek látványos gazdasági fejlődése, illetve olyan konfliktusok jelentik, amelyek megoldásában komoly előrelépés történt az elmúlt években.
-

Fejezetek Egyiptom modern kori történetéből (1805-2013)
LetöltésA monográfia három nagy horderejű átalakulási folyamatot, valamint egy paradigmaváltási kísérletet tár az olvasó elé. Az első a modern Egyiptom atyja, Mohamed Ali 19. század első felében lezajló központosítási törekvéseit és azok következményeit; a második az 1882-es brit okkupációt és az első világháborút követő hatalmi-gazdasági átalakulást; a harmadik az 1952-es forradalmat követő nászeri korszak fejlődési folyamatait; az utolsó tematikus egység pedig az arab tavasz egyiptomi fejleményeit, illetve a Muszlim Testvérek hatalomátvételi kísérletét járja körül. A kiadvány a társadalomfejlődés
-

A caritastól a fogvatartotti reintegrációig
LetöltésMonográfiánk egy olyan büntetéstörténeti alapú dolgozat, amely alapvetően a bebörtönzöttek/fogvatartottak büntetésének végrehajtása során alkalmazott segítő – jobbító – nevelő, majd reszocializációs cél megjelenését, alakulását és fejlődését vizsgálja a napjainkban jelentkező reintegrációs törekvések bevezetéséig. Időben több ezer év spontán, majdszervezett gyakorlatát mutatjuk be, térben pedig elsősorban Európára, az Amerikai Egyesült Államokra és Magyarországra összpontosítunk. A kötet kriminálpedagógiai irányultságú, ennek megfelelően arra kívánunk rámutatni, hogy a szabadságvesztéssel b
-

A kockától az aktig
Original price was: 3.480 Ft.1.500 FtCurrent price is: 1.500 Ft. Tovább„Szalai Zoltán könyvének felépítése egyszerű; világos; könnyen áttekinthető. Munkája első részében elméleti kérdéseket is érint. Michelangelonak a rajz fontosságáról közölt pár mondata időszerű ma is. Azután a szerző megismerteti a kezdő festőnövendéket a különböző rajzeszközökkel; s az anyagok lehetőségeivel is. A rajzolás iránt érdeklődők haszonnal forgathatják Szalai Zoltán kézikönyvét.”
(Barcsay Jenő) -

Magyarország és Afrika 2018–2025
LetöltésMagyarország külpolitikai fókuszába a rendszerváltás után az euroatlanti integráció, illetve a jószomszédi kapcsolat került, minden más területet ennek rendeltek alá. Bár az új évezredben többször is felmerült a változtatás igénye, érdemi gondolkodás ezen a téren csak 2011-ben kezdődött a Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentum kapcsán. Ennek keretében került sor a ,,globális nyitás” meghirdetésére, amelynek egyik pillérét a szubszaharai Afrika jelentette. A hazai afrikanista közösség és számos – a kontinensen érdekelt – civil szervezet, valamint gazdasági szereplő figy
-

Politika I.
Original price was: 5.430 Ft.4.344 FtCurrent price is: 4.344 Ft. Kosárba,,Concha műve – csak első kötetét tekintve is – rendkívül jelentős, roppant mély összefoglalása az alkotmánytani tematikának. Közel 350 különféle szerzőt, életművet idéz a Politika első fele, Az eszmetörténet, a politikatörténet és az alkotmányelmélet iránt érdeklődök is megtalálják e kötetben a számukra fontos témákat. Ennek a reményében bocsájtjuk útjára e művet.
Részlet Koi Gyula bevezető tanulmányából
-

A vallás szerepe a politika alakításában egykor és ma
4.980 Ft Kosárba -

A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig
8.603 Ft TovábbBallagi Géza 1851. május 3-án született Szarvason. A sárospataki jogakadémián tanított politikai tudományokat nyilvános és rendes tanárként, egészen 1902-ig. A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig című monográfiáját az Akadémia azzal honorálta, hogy 1888-ban levelező tagjává választotta. A magyar történetírásban betöltött jelentős
szerepét mindenekelőtt a „hosszú” 18. századdal és a reformkorral foglalkozó történészek számára máig alapvető kézikönyvként szolgáló monumentális szintéziseinek és közleményeinek köszönheti. Ezeket a modern történetírás sem csupán a korszak és a téma v