61–90 termék, összesen 153 db
-
Kedvezmény!
Regionális politika
A bennünket körülvevő gazdasági és társadalmi jelenségek térben zajlanak, ezért a területi folyamatok ismerete elengedhetetlen a versenyképesség erősítését megcélzó szakpolitikák számára. A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, azzal a szándékkal született, hogy tömör, de egyúttal szabatos bevezetőt nyújtson a területi folyamatok törvényszerűségeit vizsgáló tudományos diskurzus, valamint az ennek alapzatán építkező uniós és hazai regionális politikák témakörébe.
A több mint egy évtizedes felsőoktatási tapasztalattal rendelkez
2.756 Ft2.205 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Tudománystratégia. Gyakorlati útmutató kutatóknak
Az egyre inkább kompetitív akadémiai világban nélkülözhetetlenek az egyénre szabott, de általánosan érvényes tudást is magukban foglaló tudománystratégiák, amelyek évekre, sőt évtizedekre meghatározhatják egy akadémiai életút minőségét, sikerét. A Tudománystratégia című tanulmánykötet célja, hogy ezen a nehézségekkel teli úton segítse eligazodni a kutatókat.
A szerzők, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tudománystratégiai Osztályának munkatársai, maguk is aktív kutatók. Osztályuk küldetésével összhangban a kötet írásako
2.809 Ft2.247 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Hogyan tanítsunk válságkommunikációt? How to teach Crisis Communication?
A kötet egyedülálló szakmai-módszertani útmutató válságmenedzsment- és -kommunikáció-tréningek összeállításához. Az olvasó 16 (+1) tréninggyakorlat magyar és angol nyelvű leírását kapja, részletes tréneri instrukciókkal. A szerző páros, kis- és nagycsoportos feladatokon, akváriumgyakorlatokon és szimulációkon, gondolat- és mesetérképezésen keresztül dolgozza fel a szervezeti rezilienciafejlesztés és a reputációmenedzsment szakirodalmát, közben reflektál az online tréningek, a kiberválságok és a mesterséges intelligencia hozta kihívásokra
1.699 Ft1.359 Ft Kosárba -
„Zászló alá magam csaptam fel”
A kötetben közölt ünnepi tanulmányokkal pályatársai, kollégái, barátai és egykori hallgatói tisztelegnek Csikány Tamás dandártábornok, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi tudományos rektorhelyettese előtt 65. születésnapja alkalmából.
-
Titkos cikkek az örök békéhez
A kötetben közölt ünnepi tanulmányokkal pályatársai, kollégái, barátai és egykori hallgatói tisztelegnek Fülöp Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professor emeritusa előtt 70. születésnapja alkalmából.
-
Security, Resilience and Sustainability of the European Union
The development of this handbook was realised in the framework of the “EUSecure: Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” project financed by the European Union Erasmus+ Strategic Partnership in Higher Education Programme. Its result is a Simulation Supported HEI-level Massive Open Online Course entitled „Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” (EUSecure SimMOOC). The course and the handbook use an innovative transdisciplinary approach to EU security studies by complementing in-class learning with interactive
-
A hungarikumok szerepe a magyar identitás és az országimázs formálásában
Hiánypótló művet tart kezében az Olvasó, mivel a hungarikumokat először vizsgálom abból a szempontból, hogy miként hatnak az érintett városok, falvak lakóinak életére és a települések fejlődésére, valamint az országimázsra.
Ennek a magyarság kiemelkedő értékeiről szóló tankönyvnek elsődleges célja az, hogy segédletként szolgáljon az egyetemek hallgatóinak a hungarikumok témakörének jobb megértéséhez. Ugyanakkor a kiadvány hasznos és érdekes lehet minden magyar ember számára, akit büszkeséggel töltenek el magyar értékeink.
-
Phenjani exodus
A koreai Csoszon Királyság csaknem két és fél évszázadon keresztül zárkózott el a külvilágtól, és ennek az időszaknak a beidegződései a mai napig hatással vannak a KNDK külpolitikájára. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi történik abban az esetben, ha egy olyan külső hatás éri el az ország határait, ami nem politikai vagy gazdasági jellegű, hanem egy feltartóztathatatlan természeti jelenség?
A koronavírus-világjárvány pontosan ilyen kihívás elé állította a világtól elzárt rezsimet. A KNDK teljes határzárral és az országban tartózkodó k -
Korea és Magyarország 1956-ban – „Az Urálban találkozunk!”
Kevéssé ismert, hogy 1956 őszén nagyszabású szolidaritási mozgalom kezdődött a magyar forradalom és szabadságharc mellett Dél-Koreában. Li Szin Man elnök kormányzata abban bízott, hogy a magyar és lengyel események tovább gyűrűzhetnek más szocialista országokba is, így az észak-koreai lakosság felkelhet Kim Ir Szen pártfőtitkár uralma ellen. A korabeli dél-koreai sajtó kiemelt figyelemmel számolt be a magyarországi eseményekről, és a várva várt észak-koreai forradalom buzdítására számos tömegrendezvényt tartottak. Mindeközben a szöuli Yonsei Eg
-
Konzervatív arcképek
Mi a konzervativizmus? Általános világszemlélet vagy meghatározott ideológia? Természetes mentalitás vagy politikai mozgalom? Örök emberi vagy újkori jelenség? Ellenforradalmi, forradalmi vagy forradalomellenes felfogás? A régi rend vagy a fennálló, vagy jövendő berendezkedés híve? S milyen társadalmi, erkölcsi és politikai tanok fűződnek a nevéhez? Ezek a kérdések minduntalan fölvetődnek, amikor a konzervativizmusról szó esik napjaink eszmecseréiben, szakmai vitáiban és közéleti harcaiban. E kérdéseket ráadásul máig rendszerint sok félreértelmez
-
Kedvezmény!
Az állam vezetéséről – Hat politikai stratégia a XX. századból
Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon és Ford elnökök külügyminisztere, majd számos későbbi elnök tanácsadója. Szavaira és iránymutatására – legutóbb az ukrajnai háború ügyében – mind a mai napig élénken figyel a nemzetközi közvélemény.
Közelmúltban befejezett könyvében, amely magyarul a szerző 100. születés7.450 Ft6.705 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Egy nem mindennapi barátság – David Ben-Gurion és Konrad Adenauer
David Ben-Gurion az Izraeli Állam első miniszterelnöke, Konrad Adenauer a Németországi Szövetségi Köztársaság első kancellárja. Életútjuk nem is lehetne különbözőbb, több évtizedes távlatból nézve mégis megdöbbentő hasonlóságokat mutat. Mindketten meglehetősen idős korukban kerültek a politikai hatalom csúcsára, mindketten kulcsfigurái lettek az új államiság létrejöttének, és mindketten úttörő munkát végeztek országukon belül és a diplomáciában egyaránt. Eközben nagyon közel kerültek egymáshoz, és barátokká váltak, bár személyese
5.490 Ft4.941 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A világ lelke
Sir Roger Scruton, a közelmúlt legnagyobb hatású konzervatív brit filozófusa állítása szerint a dolgok objektív definíciói önmagukban nem elégségesek a megértéshez azok szubjektív, megtapasztalt átélése nélkül. Ez hasonlóan személyessé teszi a világot, mint amikor a hit szemüvegén keresztül szemléljük az életünket. A személyes fogalma erős és elválaszthatatlan szálakkal kapcsolódik a szakralitáshoz, amely ott van abban a világban, amelyben mi is létezünk. A képzőművészet, az irodalom és az emberiség feljegyzett történelme egyfajta vallási
4.950 Ft4.455 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A parazita elme
Eltöprengett már azon, hogy a gondolatok is lehetnek olyanok, mint az élővilág élősködői, amelyek a gazdatestet akár önmaga elpusztítására is késztethetik? Gad Saad, a libanoni születésű, kanadai matematikus és evolúciósmagatartás- kutató pszichológus barátjához, Jordan Petersonhoz hasonlóan arra törekszik, hogy a gondolkodásunkban tetten érhető tévedésekre és hibás gondolkodásra hívja fel a figyelmünket, mielőtt túl késő lesz. Dr. Saad szerint az öngyűlölet társadalma, amely a „diverzitás”, a „befogadás” és a „méltányosság” h
3.950 Ft3.555 Ft Tovább -
Kedvezmény!
Hogyan legyünk konzervatívok
Sir Roger Scruton (1944–2020) angol konzervatív filozófus és esztéta. 1962-től a Cambridge-i Egyetemen tanult filozófiát, 1972-ben ott doktorált. 1968-ban Párizsban szemtanúja volt a párizsi diáklázadásoknak, elmondása szerint ekkor ragadta magával először a „politikai düh”: „Hirtelen ráébredtem, hogy a másik oldalon állok.”
„Kétféle konzervativizmus van, az egyik metafizikus, a másik empirikus. Az első a szent dolgokban való hiten alapul, és azon a vágyon, hogy ne hagyjuk ezeket profanizálni. […] Empirikus megnyilvánulásában a konzerva
3.980 Ft3.582 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Közép-európai horizontok
A Közép-Európa Kutatóintézet évkönyve egyfajta keresztmetszetét nyújtja intézetünk 2021–2022. évi munkájának. Megjeleníti az egyes kiemelt kutatási irányainkat: a közép-európai várostörténetet, a környezettörténetet, a magyar–szomszéd kapcsolatokat, valamint a regionális történelmet. Az intézetben dolgozók írásai mellett tartalmazza – többek közt – néhány ösztöndíjasunk és partnerünk munkáját is.
Az évkönyvben három szekcióba rendezve („Város és identitás”, „Felső-Magyarország/Szlovákia”, „Táj és ember”) öss3.124 Ft2.499 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Kiadványszerkesztés 2.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, annak munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket tartalmazó összefoglaló mű második kötete. Ugyanakkor haszonnal forgatha
3.203 Ft2.562 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Új evangelizáció és kultúra
A múlt évszázad viharokat, struktúraváltásokat, egyúttal akkora fejlődést hozott, hogy egzisztenciális kérdéssé vált helyünket újra megtalálni a világban.
A kötet arra kíván reflektálni, hogy a modernitás megfosztotta magát a transzcendenciára való nyitottságtól és céljai érdekében kizárta a világnézeti kérdéseket. A liberális állam pedig a társadalom vélt szabadsága érdekében a helyes élet morális kérdéseinek a megválaszolását másra hagyta. A posztmodernben civilizációnk elérkezett a pótlékok szinkretista virágzásához, de4.305 Ft3.874 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Új típusú kihívások az infokommunikációban
E könyv célja, hogy átfogó áttekintést nyújtson az infokommunikációs technológiákkal (IKT) kapcsolatos összetett elméleti és gyakorlati kérdésekről és megoldásokról. Feltárja azokat a lehetséges veszélyeket és veszélyforrásokat, amelyek az egyes IKT-elemeket, -platformokat és -rendszereket, valamint a szabályozási környezetet és a kormányzati szervezeteket érinthetik. Kiemeli továbbá azokat a pozitív társadalmi tendenciákat, jellemzőket és tudományos áttöréseket, amelyek elősegítették az emberiség általános fejlődését, és amelyek követi
1.667 Ft1.334 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Authority in Contemporary Islam
Authority is a key question in Islamic studies and beyond. This book examines the nature, figures, structures and functions of religious authority in contemporary Islamic ethics. It also discusses how Islamic authority and political power compete and/or cooperate in Muslim contexts and Europe. Moreover, it provides a coherent framework to understand authority as a moral foundation in relation to community, power, tradition and subversion. Various cases from Europe and the Muslim world are studied here to showcase the claims and practices of authority in their contexts. Despite its active ro
2.756 Ft2.205 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Budapest, ahol a múlt a jövővel találkozik
Budapest létrejöttének 150. évfordulója kiváló alkalom arra, hogy számba vegyük és megfogalmazzuk a fővárosunkat érintő legfontosabb kérdéseket, kutatandó témaköröket. A kötet szerzői e feladatra vállalkoztak: részletesen foglalkoznak Budapest történetével, fejlődésének fő vonalaival, valamint jövőjének várható alakulásával is.
A társadalom és gazdaság térbeli megoszlását elemezve megkerülhetetlen annak vizsgálata, hogy hol van Budapest helye, illetve mi a szerepe a régió városainak rendszerében. Jól ismert, hogy Pest, Buda és Óbud
3.203 Ft2.562 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Az internet népe
Netográfia, netorika és netnyelvészet: a tudomány három klasszikus területének (etnográfia, retorika, nyelvészet) új minőségi közegben, a digitális térben való megjelenése. A digitális (információs, technokulturális) világban mindennek megvan az előzménye, viszont minden más. A kötet négy fő részre oszlik: netnyelvészet, netnyelv, netfolklór, netember. Az egyes fejezetek részletesen bemutatják az új kommunikációs formákat, a változó nyelvet, az újmédiumokat, az utóbbi évtizedekben létrejött másodlagos vagy spontán írásbeliséget, az sms- és
4.305 Ft3.444 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
„Ne ölj!” – az élet és az emberi méltóság keresztény értéktartalmának büntetőjogi védelme
Minden emberi élet érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog pedig olyan alapvető jog, amelynek tartalma nagymértékben attól függ, hogy milyen értéktartalmat tulajdonítunk az emberi életnek. Azt is lehet mondani, hogy mindaz, amit az emberi életről és méltóságról tartunk, ideológiai hozzáállás által is befolyásolt morális kérdés. A jogalkotásban a politikai pártok révén jó eséllyel megjelenik a társadalmat jellemző értékszemlélet is.
A monográfia az életet és a méltóságot, illetve az ezekhez való jogot vizsgálja alkotmányjo
1.667 Ft1.334 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Eötvös 150
Eötvös József (1813–1871) a magyar történelmi panteon sokszor idézett, máig meghatározó alakja. Író, európai látókörű tudós és államférfi, a legjelentősebb magyar politikai gondolkodó – önzetlen hazafi és tudóst nevelő apa. Mégis kevéssé ismerjük, eszményi és eszményített alakja a szobrok magasából tekint ránk. Eötvös József hiányzik.
Jelen kötet tanulmányai – Eötvös halálának 150. évfordulója előtt tisztelegve – a 21. század humán és társadalomtudományi módszereit és a nagy hagyományú filológiát is segítségül h
2.100 Ft1.625 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Az amerikai evangéliumi mozgalom
Kötetünk társadalmi, politikai, kulturális és teológiai aspektusokat vizsgálva mutatja be azt a szerteágazó és markáns nézeteket valló amerikai evangéliumi mozgalmat, amelyet rendkívüli megújulási képesség jellemez, ezért napjaink Amerikájának továbbra is meghatározó, befolyásos világnézeti csoportja. Hatása elvitathatatlan az USA politikai és társadalmi rendszere, az amerikai történelem alakításában éppúgy, mint globális kapcsolatrendszerét tekintve. A Nyugat jelenlegi formájában bizonyosan nem létezne nélküle, és a zsidó-keresztény értékr
2.678 Ft2.142 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Public Management in the Context of Contingency Theory
Does public management, i.e. the management of public interest organisations, differ from business management, i.e. the management of profit-oriented organisations, and if so, in what way? This is the question that the book in the hands of the reader seeks and provides possible answers to. It is framed by the contingency theory, which assumes that there is no single best solution and method that is equally applicable in all circumstances; that there is a need for flexibility in the methods to be applied; and that the methods to be applied in a given situation must be adapted to the circumst
2.756 Ft2.205 Ft Kosárba -
Konfliktus és biztonság Közép-Amerikában
A modern kori Latin-Amerikával kapcsolatos kutatásokon belül a közép-amerikai földhíd általában marginális szerepet tölt be, kivéve azokat a vészterhes időszakokat, amikor a konfliktusok a régióra irányítják a figyelmet. A könyv célja, hogy rámutasson, milyen politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti biztonsági kihívásokkal szembesül a közép-amerikai térség a 21. században. Hat, spanyol gyarmati háttérrel rendelkező, a közép-amerikai földhídon elhelyezkedő ország – Guatemala, Honduras, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica és Panama – polit
-
Kedvezmény!
The Genetics of Joint Operations
A biological perspective on human behaviour has much to offer for a better understanding of the relationship between co-operation and conflict. Regardless whether one sees war and joint operations through the eyes of Clausewitz, approaches it as a complex optimisation process, or examines it along attributes that display similarities with biological evolution, there are timeless and innate characteristics. It is not difficult to conclude that both biological evolution and joint operations are intrinsically complex, and primordial violence is at the heart of both.
Thus comprehending jo1.540 Ft1.232 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Válság egykor és ma
A Balkán történelmét válságok egymásutánja jellemezte az elmúlt évszázadokban, amelyek között politikai, gazdasági, társadalmi és legutóbb egészségügyi próbatételek sora jelent meg. A hidegháború idején a nemzetközi térben betöltött szerepét állandó kihívások érték, amelyeket a belső legitimáció megújítása is folyamatosan kényszerhelyzetbe hozott. A háborúk soha nem látott problémákhoz vezettek, amelyek kezelése napjainkban sem ért véget, gondolunk akár a határok rendezetlenségére, a társadalmi feszültségekre vagy a menekültek helyz
2.888 Ft2.310 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Törzsökösök, rongyosok, turániak
Milyen szálak fűzik össze a nyilas uralom alatt kivégzett Kiss János altábornagyot, a dachaui koncentrációs táborban elpusztított baráti Huszár Aladárt (Budapest egykori főpolgármesterét) és a szélsőjobboldali utcai bajkeverőből a Horthy-kori államrendészet ügynökévé avanzsáló Zsabka Kálmánt? Volt fajvédő ellenállás Magyarországon 1944-ben? Bartha Ákos többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat legújabb könyvében, amely a németellenes magyar fajvédelem főbb szervezeteinek szövevényes történetét tekinti át 1938 és 1945 közö
3.229 Ft2.583 Ft Kosárba