Mind a(z) 9 találat megjelenítve
-
Kedvezmény!
Edzés, versenyzés címszavakban
A sporttudomány felgyorsult fejlődését jelzi az a tény, hogy ma már rendelkezik saját terminológiával, megalkotta saját tudományos szaknyelvét. A szerző harmadik évtizede végez úttörő munkát ezen a területen azzal, hogy jelentős számú sporttudományi fogalmat, továbbá a fogalmak kiegészítő értelmezését alkotta meg. A szakemberek segítségére állt azzal, hogy a sporttudomány fejlődésével párhuzamosan megalkotta a tudomány fogalmi apparátusát. Művét terminológiai lexikonnak is meg lehet jelölni. A több mint kétszáz címszó támpontot nyújt az
2.980 Ft500 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Az atlétika oktatása tornateremben
Földrajzi szélességünk klimatikus feltételei és az iskolaév beosztása nagymértékben korlátozzák az atlétikai alapoktatást a szabadban – ahol pedig kívánatos lenne. Így ezzel a tanítási segédanyaggal annak, a szerkesztőségünkhöz gyakran intézett kérésnek teszünk eleget, amely a tornateremben megvalósítható képzési formák rendszerezett bemutatását várja tőlünk. Ezzel semmiképpen sem azt szeretnénk sugallni, hogy az atlétika helyszínét a tornatermekbe helyezzük át! A Dieter Kruber által kidolgozott módszertani anyag arra mutat rá, hogy a fizik
3.480 Ft1.000 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
1008 Torna játék és gyakorlat
A német nyelvterületen évtizedek óta példátlan népszerűségnek örvend ez a testnevelőtanároknak és edzőknek szóló 1000 játék és gyakorlat szakkönyv-sorozat, amit a világ több nyelvére is lefordítottak. Magyarul először jelenik meg ez a fantasztikus gyakorlat-gyűjtemény, hasonló nagy népszerűséggel. A kötetek szerzői kollektívája a német és svájci egyetemek és Sporttudományi Intézetek vezető munkatársai. Minden egyes kötet leírja a sportgyakorlat célját, végrehajtási módját, s mindezt egyszerű ábrákkal illusztrálja. Ezzel a rendszerrel
4.980 Ft1.500 Ft Tovább -
Kedvezmény!
1002 Tenisz játék és gyakorlat
A német nyelvterületen évtizedek óta példátlan népszerűségnek örvend ez a testnevelőtanároknak és edzőknek szóló 1000 játék és gyakorlat szakkönyv-sorozat, amit a világ több nyelvére is lefordítottak. Magyarul először jelenik meg ez a fantasztikus gyakorlat-gyűjtemény, hasonló nagy népszerűséggel. A kötetek szerzői kollektívája a német és svájci egyetemek és Sporttudományi Intézetek vezető munkatársai. Minden egyes kötet leírja a sportgyakorlat célját, végrehajtási módját, s mindezt egyszerű ábrákkal illusztrálja. Ezzel a rendszerrel
4.980 Ft1.500 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Sportföldrajz
A földrajztudomány már az 1930-as évektől vizsgálni kezdte a szabadidő és a sport területi és gazdasági vonatkozásait. A sportolók, sportszervezetek mindenkor nagy kihívásnak tekintették újabb és újabb földrajzi területek meghódítását. Így kiemelkedő sportteljesítmény meghódítani a legmagasabb hegycsúcsokat, meglovagolni a legmagasabb tengerhullámokat, nagyobb magasságokra feljutni a gravitáció legyőzésével, vagy lejutni az óceánok mélyére. A földrajzi környezet az ember létfeltételét jelenti, amelynek befolyásoló elemei a sporttevékenység
3.980 Ft500 Ft Tovább -
Kedvezmény!
Edzéstudomány
A kötet a sportbeli felkészüléssel és a testi-lelki egészség érdekében végzett edzéssel foglalkozik. Az Edzéstudomány cím azt hivatott jelezni, hogy a korszerű gyakorlati tapasztalatok mellett e tárgykörben is egyre nagyobb teret hódítanak a tudományos kutatási eredmények. Szerkezete több területen is eltér a korábbi edzésmódszertani szakkönyvekétől. Egyrészt két, célját tekintve egymástól elkülönülő, nagy fejezetre (A versenysportbeli felkészülés, A rekreációs edzés) oszlik. Másrészt a versenysporttal foglalkozó fejezetben a kiválasztásna
5.980 Ft1.000 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Az ökölvívóedző kézikönyve
Az utolsó ökölvívó szakkönyv 1984-ben jelent meg Magyarországon (Énekes Árpád: Ökölvívás elmélete és módszertana). Az edzőképzésnek ma is ez a hivatalos tankönyve, mely évekkel ezelõtt elfogyott és csak könyvtárakban érhető el. Az ökölvívás 1928-tól kezdődően egyik sikersportágunk, ezért is feltétlenül szükség van új szakkönyvre, amely az edzőképzés keretében hozzájárul hagyományaink folytatásához. A szerző könyvében a gyakorlatiasságra törekedett: igyekezett az oktatás-képzés-felkészítés és versenyeztetés terén minden olyan
2.600 Ft1.000 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
A testnevelés tantárgypedagógiája
A könyv az iskolai testnevelés tanítás legfontosabb szakpedagógiai kérdéseinek felvetésére és kifejtésére vállalkozik. A testnevelőtanár-képzésben fontos helyet elfoglaló és eddig leginkább a szakmódszertan címen ismert szaktárgy témaköreit a könyv kibővíti a pedagógia, valamint a testnevelés elméletében és gyakorlatában bekövetkezett változásokra adott válaszokkal. Az aktuális ismeretek és teendők köre két fő fejezetben kerül tárgyalásra. Az első fejezetben a központi tantervre épülő tervező munkához szükséges gyakorlatorientált elm
4.680 Ft1.000 Ft Tovább -
Kedvezmény!
A testnevelés elmélete és módszertana
A tankönyv az eddigiektől eltérő szerkezetben foglalja össze mindazon elméleti és módszerbeli ismereteket, amelyekre egy testnevelő tanárnak szüksége van. A teljes kérdéskört egy általános kultúra elméleti rendszerrel összefüggésben vizsgálja, értelmezi. Ezek a legfontosabb ismeretek a tantervekkel, a tanári tervező munka elméleti alapjaival, a testnevelés oktatási folyamatával, ennek tantárgyi kereteivel, tanulói teljesítményekkel az egyes életkorokban, valamint a metodikai alapelvekkel foglalkoznak.
3.980 Ft1.000 Ft Kosárba