71–80 termék, összesen 98 dbSorted by latest
-

A védelmi igazgatás rendszere és a honvédelmi igazgatással való kapcsolatának elméleti és gyakorlati összefüggései
LetöltésHazánk függetlenségének biztosítására, a különböző veszélyek következtében kialakult helyzetek és válságok kezelésére, az állampolgárok védelmére az elmúlt évtizedekben Magyarország egy új, komplex védelmi rendszert alakított ki. A védelem össztársadalmi feladattá vált, a biztonságunk pedig csak átfogó megközelítéssel, és a védekezésben résztvevő különböző szervezetek összehangolt együttműködésével szavatolható. E tanulmánykötetben a szerzők vizsgálják, hogy milyen összefüggések és kölcsönhatások mutathatók ki a közigazgatási, a honvédelmi, a védelmi igazgatási és a katonai igazgatási rends
-

A védelmi igazgatás működésének gyakorlati tapasztalatai napjaink kihívásainak tükrében
LetöltésHazánk és az állampolgárok biztonságának egyik alapvető feltétele az ország védelmi képességeinek kialakítása, valamint az annak alkalmazhatóságát biztosító védelmi igazgatás keretében működő honvédelmi és katasztrófavédelmi igazgatás rendszerének megléte. A biztonságunk szavatolásának további feltétele a kihívásokra adekvát választ adó védelmi szervek működtetése, működőképességük fenntartása és folyamatos fejlesztése. Ezen a téren Magyarország biztonsági környezetéből, geopolitikai helyzetéből adódóan jelentős tapasztalatokkal rendelkezik. Ebben a kötetben a szerzők vizsgálják a védelmi i
-

Egyetemes államtörténet I.
LetöltésAz államtudományi képzés számára készült tankönyv az egyetemes jogtörténet nagy vonulatait követi az ókortól a 20. századig – felmutatva az alkotmányok, államformák, kormányzási struktúrák konstans elemeit és koronkénti változásait. A kötet egyes fejezeteit a téma elismert hazai kutatói jegyzik: Jakab Éva, Kelemen Miklós, Kisteleki Károly, Pálvölgyi Balázs, Peres Zsuzsanna, Pókecz Kovács Attila, Tamás András és Tóth Zoltán József. A tananyag elsősorban az európai államtörténetre koncentrál: az ókori görög és római állam, Bizánc, a Frank Birodalom, a francia állam, a Habsburg Birodalom, az a
-

A nemzetközi bűnügyi együttműködés joga
LetöltésA határokon átnyúló bűnözés elleni eredményes küzdelemhez elengedhetetlen az egyes államok közötti együttműködés. Ehhez a ma már evidensnek tűnő gondolathoz hosszú út vezetett: évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen az a felismerés, hogy a külföldi elemet is hordozó büntetőügyek eredményes befejezéséhez szükség van kooperációra. A nemzetközi összefogás igénye nemcsak megfogalmazódott, hanem a 21. századra meg is valósult. Azonban ha az Európai Unióra vagy a világ más részeire tekintünk, akkor egyértelművé válik, hogy véget nem érő fejlődésnek lehetünk a részesei. Könyvünk a
-

Menekültügyi ismeretek
LetöltésKönyvünk célja, hogy átfogó ismereteket nyújtson a téma valamennyi aspektusáról anélkül, hogy az egyes részletkérdésekben elmélyednénk. Elsősorban a munkájuk során külföldiekkel találkozó szakemberek részére szeretnénk hasznosítható gyakorlati tudást adni a hazai menekültügyi szabályozás bemutatásával, kibővítve azt némi elméleti háttértudással is. A menekültügy további történeti, jogi, szociológiai és egyéb vetületei iránt érdeklődő olvasónak a források könnyebb fellelésében a jegyzetapparátus és az irodalomjegyzék nyújt segítséget. A tankönyv elsősorban a nemzetközi menekültüggyel foglalk
-

Információs műveletek a kibertérben
LetöltésNapjainkban a kibertéri hálózatos technológiák teljes mértékben áthatják és meghatározzák az emberek életét. A hálózatok hagyományos felhasználása mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az interneten keresztül egymással össze kapcsolt simple eszközök, újfajta hálózatos technológiák jelennek meg a kibertérben, emellett pedig a közösségi média használatával a felhasználók is részeseivé válnak a hálózatnak. Mindennek köszönhetően a kibertér értelmezése átalakul, és a benne jelentkező fenyegetések is jelentősen kibővülnek, a komplex információs műveletek a kibertérben is érvényesülnek. Mindezek
-

Dynamics and Social Impact of Migration
LetöltésGood and strong governance must be built on up-to-date scientific knowledge and college or university education. This research, whose local research centre is at the National University of Public Service, Faculty of Law Enforcement, Department of Immigration and Nationality, focusing on migration dynamics as well as the social impacts in the background of migration and related public responsibilities properly meets these requirements.
-

Rendészettudományi kutatások
LetöltésA Rendészetelméleti Kutatóműhely 2013-ban alakult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. Legfőbb céljai a rendészettudomány rendszeres és igényes művelése, ezáltal a rendészettudomány népszerűsítése, erősítése, továbbá fiatal kutatók megszólítása; szakmai fórumok működtetése; új publikációs felületek létesítése; valamint olyan igényes kiadványok készítése, amelyek az oktatásban is hasznosíthatók. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelen tanulmánykötet egyszerre szolgálja valamennyi fenti cél megvalósítását. Őszintén remélem, hogy a szerzők kutatási eredményeit tartal
-

Rendészettan
LetöltésA Rendészettan című tankönyv az 1990-től indult rendőrségi tárgyú kutatásokról nyújt összefoglaló áttekintést. Szerzője az alapvetően közigazgatásjogi gondolatsort végigköveti alkotmányjogi, nemzetkö-zi jogi, büntetőjogi, kriminalisztikai, szervezetszo-ciológiai vonatkozásai mentén is, miközben enciklo-pédikus igényességgel tárja fel a közszolgálatnak ezt a legkevésbé átlátható területét. A mű nem elégszik meg a tételes jog leírásával, módszere kritikai, ugyan-akkor tankönyvként figyelemmel van a hallgatók elő-képzettségére is. Tartalmazza mindazokat az ismere-teket, amelyek fontosak lehetn
-

Pszichológia a közszolgálatban I.
LetöltésNapjainkban egyre nagyobb teret hódít az a szemlélet, amely szerint a hazai közszolgálat hatékonyságának egyik sarokköve az emberi erőforrás, amely döntő hatást gyakorol a közigazgatási szervezeteknek nemcsak a működésére, de társadalmi megítélésére is. E fontos körülmény miatt szükséges és elengedhetetlen, hogy a közszolga naprakész és releváns magatartástudományi ismeretekkel rendelkezzen.