81–90 termék, összesen 108 db
-
A magyarországi török háborúkról
Hadtudományi és történeti forrásként egyaránt páratlan jelentőségű munkát vehet kezébe a tisztelt Olvasó. Az 1670-ben elkészült Della guerra col Turco in Ungheria (A magyarországi török háborúkról) szerzője, az itáliai származású Raimondo Montecuccoli a kor egyik legtapasztaltabb hadvezére, akkor már a bécsi Udvari Haditanács elnöke, akinek a művén keresztül be pillanthatunk az 1661–1664. évi erdélyi és magyarországi török háború katonai részleteibe, egyúttal a császári és királyi fővezérnek a török elleni hadviselés általános kérd
-
Szemelvények a magyar robbantástechnika fejlődéstörténetéből
A jelen kötet – szerzőjének három évtizedes, a katonai felsőoktatásban robbantástechnikát oktató tanárként szerzett szakmai tapasztalatait felhasználva – összefoglaló ismereteket nyújt a hazai, ezen belül kiemelten a katonai robbantástechnika szabályainak, módszereinek és eszközeinek fejlődéséről az 1800-as évek végétől napjainkig.
-
Szerbia, Horvátország és Szlovénia politikai rendszerének összehasonlítása 1990 és 2016 között
Huszonnyolc év telt el a jugoszláv rendszerváltás óta, amelyet Európa egyik legvéresebb háborúja követett, megannyi politikai konfliktus azonban lezáratlan maradt Jugoszlávia szétesése után. A három ország eltérő utakon indult el, és Szlovénia 2004-től, Horvát ország pedig 2013-tól az Európai Unió tagja, míg Szerbia tagjelöltként reménykedik a 2025-ös csatlakozásban.
-
Rendészettudományi kutatások
A Rendészetelméleti Kutatóműhely 2013-ban alakult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. Legfőbb céljai a rendészettudomány rendszeres és igényes művelése, ezáltal a rendészettudomány népszerűsítése, erősítése, továbbá fiatal kutatók megszólítása; szakmai fórumok működtetése; új publikációs felületek létesítése; valamint olyan igényes kiadványok készítése, amelyek az oktatásban is hasznosíthatók. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelen tanulmánykötet egyszerre szolgálja valamennyi fenti cél megvalós
-
Pszichológia a közszolgálatban I.
Napjainkban egyre nagyobb teret hódít az a szemlélet, amely szerint a hazai közszolgálat hatékonyságának egyik sarokköve az emberi erőforrás, amely döntő hatást gyakorol a közigazgatási szervezeteknek nemcsak a működésére, de társadalmi megítélésére is. E fontos körülmény miatt szükséges és elengedhetetlen, hogy a közszolga naprakész és releváns magatartástudományi ismeretekkel rendelkezzen.
-
Nemzetbiztonsági alapismeretek
A titkok megőrzése vagy adott esetben felfedése, az információ birtoklása iránti vágy kíváncsiságunkra, ősi evolúciós ösztönünkre vezethető vissza. Talán ezért is övezi olyan nagy érdeklődés a titkosszolgálatok tevékenységét. E jegyzet a nemzetbiztonsági szolgálatok történetét, azaz a múltat, a jelenkor nemzetbiztonsági szolgálatainak feladatait, továbbá a jövő biztonsági problémáit hivatott összefoglalni. Továbbá a nemzetbiztonsági szolgálatok és a titkos információgyűjtésre feljogosított szerveztek munkájáról kíván minde
-
Logisztika a közszolgálatban
Jelen tankönyv egyfelől alapvető ismeretanyag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, másfelől hiánypótló mű más hazai egyetemek és főiskolák számára. A logisztikai menedzsment tudománya és gyakorlata az üzleti életben már bizonyította létjogosultságát, így amikor a közszolgálat sajátos területein – a hadseregben, a katasztrófavédelemben, a rendészetben vagy a közigazgatásban – próbáljuk lényegét megragadni, akkor jól látható, hogy elméleti alapvetései és gyakorlati módszerei minden területen jól hasznosíthatók. A különbség csup
-
Közszolgálati műveletirányítási rendszerek
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik stratégiai célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik tanulmányaik befejeztével képesek lesznek a rájuk bízott szervezetek közvetlen vezetésére és irányítására, a különleges helyzetek kezelésére, ismerik a vezetési folyamat elemeit és dolgozni tudnak műveleti törzsekben.
-
Közszolgálati életpályák a honvédelemben
A katonai életpálya, a katonai szolgálat sajátos közszolgálat – a jegyzet ezeket a sajátosságokat, a jogviszony különleges jellegét mutatja be, a Közszolgálati életpályák a közigazgatásban és a rendvédelemben című tankönyvet kiegészítve. A jegyzet – alapvetően a Magyar Honvédség tényleges állományára vonatkoztatva – ismerteti a katonai jogállás sajátosságait, a katonai jogviszony alapelveit, a jogokat és kötelezettségeket, a sajátos felelősségi formákat, a közszolgálati hivatásrendek jogviszonyai közötti kapcsolód
-
Kiberbiztonság és -stratégia
A fejlett országok stratégiai szinten keresik a választ a kiber térben megjelenő kihívásokra és veszélyekre, hiszen a digitális rendszerek és szolgáltatások zavartalan működési környezetének garantálása mára egyre inkább állami feladattá vált. A kiberbiztonsági stratégiák kialakítása során a klasszikus információbiztonság mellett ma már olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint például a kiberhadviselés, vagy akár a kiber elrettentés. Könyvünk megvizsgálja három nagyhatalom – az Egyesült Államok, Kína és Oroszország