91–100 termék, összesen 108 db
-
Hadügy és hadviselés
Ez a könyv elsősorban a közszolgálati hivatásrendekben feladatot vállalók, illetve arra tudatosan felkészülni kívánók számára készült. Ugyanakkor haszonnal és eredménnyel forgathatják azok is, akik már elkötelezetten teljesítik a közszolgálatot, és annak különböző területein dolgoznak a nemzet, a haza javára. Ugyanakkor ajánljuk e könyvet minden a saját, illetve a szűkebb és tágabb közössége sorsáról felelősséggel gondolkodó, a téma iránt érdeklődő embernek, hiszen létező világunk egy fontos részét, a hadügy és a hadvis
-
Hadelmélet
Soha nem létezett történelem háborúk nélkül: ha más eszközökkel nem sikerült, az emberi csoportok mindig erőszakkal igyekeztek az egymás közötti konfliktusaikat megoldani, akaratukat érvényesíteni másokkal szemben. A háborúk történetét vizsgálva azonban mindenki észreveheti, hogy az egyes népek, társadalmak, illetve ezek katonai vezetői eltérő módon próbálták meg alkalmazni a rendelkezésükre álló fegyveres erőket. Nem is csoda, hiszen a szembenálló felek legtöbbször más kultúrkörhöz tartoztak, eltérő kulturális értékeket hordoztak magukba
-
Az igazságos háború elvétől az igazságos békéig
E tanulmánykötet részletesen elemzi és értékeli a címben jelzett két fogalomkört: az igazságos háború elvét, valamint az igazságos béke problematikáját. A szerzők kutatási területük szemszögéből vizsgálják a háború, a fegyveres erőszak igazságosságát, valamint igazolhatóságát, illetve annak teljes elutasítását; és ebből a szerteágazó diszciplináris analízisből áll össze jelen ‒ a teológiatörténettől a szociáletikán át a hadtudományig sokféle megközelítést, továbbá vizsgálati aspektust szintetizáló ‒ kötet, amely új néző
-
Asymmetric Warfare Conflict of the Past the Present, and teh Future
During the last seven decades the state’s increasing vulnerability to the challenge of non-state belligerents has been the paradox of armed conflict. In this new operational environment the firepower of the state’s conventional forces and the traditional national security methods are generally ineffective against the opponent’s agility, determination and strategic communication skills. The Scientific Research Centre of the General Staff of the Hungarian Defence Forces organized the Asymmetric Warfare conference in order to discuss these developments and seek answers to the questions t
-
Állam és katona
Az Állam és katona című könyv előzménye egy tudományos konferencia, amelynek keretében néhány a magyar és külföldi hadtörténelem néhány nagy jelentőségű katonai vezetőjének munkásságát értékelték a szakterület elismert kutatói, akik az itt közölt esszék szerzői is. A mű tizenkét olyan híres és a mai napig aktuális tételeket, elveket megalkotó hadtudós életművét mutatja be, mint Szun-Ce, Zrínyi Miklós, Carl von Clausewitz vagy Mao Ce-tung. A szerzők azonos aspektusból értékelik és ismertetik meg az olvasókkal a történelem kiemelkedő ka
-
A szervezetvezetés elmélete
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az alapképzésben tanuló hallgatók tanulmányaik során megismerkednek az egyetemi közös tantárgycsoportba tartozó Vezetéselmélet című tantárggyal. A jelen tankönyv tartalma túlmutat a szervezetvezetés elméleti alapjain: bővebb ismereteket közvetít, bemutatva a közszolgálati szervezetek vezetésének elméleti és gyakorlati alapjait is, továbbá összefoglalja mindazokat a témaköröket, amelyek elsajátításával a hallgatók megalapozhatják a vezetői, vezetés- és szervezéselméleti ismereteiket. A kötetben a feldolgozott t
-
A rendészeti szervezetekben lejátszódó vezetési folyamatok
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a rendészeti vezető mesterképzés egyik legfontosabb feladatai közé tartozik a magasabb vezetői feladatokra való felkészítés, amelynek során a hallgatók a Vezetés- és szervezéselmélet, rendészeti tevékenység vezetése című tantárgyat három szemeszteren keresztül tanulják. Ennek a tankönyvnek a belső tartalma átfogja a teljes tananyagot, valamint jelentősen túlmutat a vezetés- és szervezéselmélet elméleti alapjain, hiszen jelentős számú gyakorlati ismeretet és módszert is bemutat, amelyek közül az olvasóra bízza
-
A rendészet alapjai és egyes ágazatai
A rendészet alapjai és egyes ágazatai című egyetemi jegyzet a rendészet kialakulásának és dogmatikai téziseinek bemutatása mellett kitér annak a közigazgatástannal és a közigazgatási joggal való kapcsolatára, intézményrendszerére, az egyes fontosabb ágazataira, sajátos személyzetére és működésére is. Célkitűzése szerint az elméleti megközelítések kifejtése mellett törekedett a praktikus kérdések tárgyalására is. A kiadvány hasznos segítséget nyújthat nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, hanem a rendészettudomány művelő
-
A nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban
A titkok és rejtélyek feltárása, megoldása a történelem kezdete óta mindig is lázban tartotta az embereket. A titkok megőrzése vagy adott esetben felfedése, maga az információ birtoklása és az ehhez kapcsolódó ősi evolúciós ösztön, a kíváncsiság végigkíséri az emberiség történetét, s máig hétköznapi életünk szerves része. Talán ezért is övezi fokozott érdeklődés a titkosszolgálatok tevékenységét. Az Olvasó olyan tankönyvet tart a kezében, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok történetét, a jelenkor nemzetbiztonsági szolgálatainak fel
-
A kibertér védelme
A kibertér és benne az internet nemcsak a mindennapjaink részévé váltak, hanem óhatatlanul át is alakították a 21. század emberének életét. Megváltoztak a kommunikációs szokásaink, a gazdasági folyamatok, de még a politika és a kultúra sem képzelhető el a kibertér és az abban alkalmazott számítógépek nélkül. Ez komoly függőséget is jelent, hiszen addig, amíg néhány évtizede még csak néhány kiváltságos tudós élvezhette az akkor még csak a tudományos eredmények megosztására szolgáló hálózatokat, addig ma már Földünk népességének kö