121–130 termék, összesen 318 dbSorted by latest
-

Informatikai rendszerek a közszolgálatban I.
LetöltésA könyv az adat és a rendszer fogalomkörét vizsgálja elsősorban az államtudományi és közigazgatási szakember, menedzser szemüvegén át. A 21. század kihívásainak kezeléséhez nyújt segítséget, amikor megismertet az adatvagyon fogalmával, a Big Datával vagy a szakma egyik heves vitákat generáló témájával: a nyílt szoftverek kérdéskörével. A hallgatók, valamint a köz- és magánszféra menedzserei számára egyaránt hasznos fogalmi keretbe ad betekintést. Bemutatja az infokommunikációs technológiák
jelenlegi trendjeit, a hivatalok, cégek vezetőit és dolgozóit segítő irányító, vezetést és dönté -

Állami erőforrások
LetöltésA magyar közigazgatás szervezeti rendszerének fejlődését a rendszerváltástól napjainkig különböző, eseten ként egymással ellentétes hatásmechanizmusok érték. Így előbb az Új Közmenedzsment adaptációs kísérleteinek rendelődött alá, majd a pénzügyi-gazdasági világválság következményeinek állami kezelése ismét felértékelte a közigazgatás hagyományos, főként közhatalmi eszközeit a napjainkban világszerte érvényesülő neoweberi vagy poszt-NPM-irányvonalaknak megfelelően. E folyamatban a magyar közigazgatás 2010 óta tartó radikális átalakítása nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőség
-

A helyi jogalkotási autonómia és választási rendszer
LetöltésA helyi önkormányzásnak vitathatatlanul több sarokpontja is van, amelyek jobban vagy kevésbé, de mind kötődnek az autonómia, a helyi önállóság fogalmához. Ez a könyv e sarokpontok közül kettőre koncentrál: a helyi jogalkotásra és a helyi választási rendszerre. Az önkormányzati jogalkotás a döntéshozatal szerves része, míg a választási rendszer a helyi demokratikus akaratképződés megvalósulása. A két részből álló kötet a hazai viszonyrendszer feltérképezése mellett hangsúlyt helyez a külföldi példák, gyakorlatok, (jogi) megoldások bemutatására.
-

Önkormányzati rendszer és társadalom
LetöltésA rendszerváltást követően – az önkormányzatiság demokratikus eszméje talaján – egy széttagolt, nagy önállóságot élvező önkormányzati rendszer alakult ki Magyarországon, amely jelentős átalakuláson esett át a 2010-es
kormányváltás után. A változás megítéléséről, annak hatásairól megoszlanak a vélemények, ám azzal nehéz vitatkozni, hogy 2011-ben egy több mint húszéves – alapjaiban változatlan – rendszer reformja következett be. Az új modell a magyar önkormányzatok alkalmazkodó készsége és a centralizációs intézkedéssorozat lakosság számára is népszerű elemei miatt különösebb megrázkódt -

Büntető eljárásjogi ismeretek I. Statikus rész
LetöltésA kötet a 2018. július 1-jén hatályba lépett büntető-eljárási törvényt és a hozzá kapcsolódó jogszabályo-kat mutatja be. Amellett, hogy ismerteti és elemzi a büntető eljárásjog statikus részének jogi szabályo-zását, elméletileg is megalapozza a Büntetőeljárási jog című stúdium abszolválásához szükséges ismerete-ket. A könyv definiálja a legfontosabb fogalmakat, továbbá foglalkozik az alapelvekkel, a büntető eljárás alanyaival, az eljárási cselekményekkel, valamint a bizonyításra, a leplezett eszközökre és a kényszer-intézkedésekre vonatkozó szabályozással.A szerzőket az a cél vezérelte, hog
-

A magyar közigazgatási jog alaptanai
LetöltésHetven esztendő telt el azóta, hogy 1947-ben napvilágot látott Egyed István professzor A magyar közigazgatási jog alaptanai című monográfiája. A kötet újrakiadása először is tisztelgés államtudományi klasszikusaink egyikének életműve előtt. Másfelől a könyv útjára bocsátásának ténye annak is jele, hogy Egyed professzor elméleti gondolkodása kiállta az idők próbáját.
Részlet Koi Gyula és Patyi András
bevezető tanulmányából -

A jogi állam
LetöltésA jog szabályaira épülő állami működés és ennek bírói kontrollja éppúgy fontos ma is, Magyarországon is, mint ahogy a könyv megírásakor az volt Németországban. Úgy tűnik, hogy a jogállamot fenyegető veszélyek időről időre visszatérnek, még ha megváltozott formában is. Ma nem a francia konstitucionalizmus hatása aggasztó, hanem az európai doktrinális jogállamfelfogásé, amelyek mintázata nem tér el jelentősen. […] A doktrinális támadás doktrinális védekezést igényel, és ebben segít von Gneist munkája.
– Részlet Varga Zs. András
bevezető tanulmányából – -

Közigazgatási Bíráskodás
LetöltésBoér Elek Közigazgatási bíráskodás című kötete, amely eredetileg 1907-ben jelent meg, nagyon is aktuális. Az Országgyűlés a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény elfogadásával a rendszerváltozás egyik régi nagy adósságát rótta le. Úgy is mondhatnánk, hogy enélkül a rendszerváltozás, majd az Alaptörvény elfogadása nyomán létrejövő új alkotmányos építmény csonka lenne.
-Részlet Trócsányi László
-

Bankmenedzsment
Original price was: 5.060 Ft.4.048 FtCurrent price is: 4.048 Ft. KosárbaLentner Csaba egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pénzügytan professzora által szerkesztett Bankmenedzsment – Bankszabályozás – Pénzügyi fogyasztóvédelem című szakkönyv a pénz, tőke- és biztosítási piacok nemzetközi környezetbe ágyazott, XXI. század eleji magyar rendszertanát foglalja magába.
-

A magyar állampénzügyek fejlődéstörténete a dualizmus korától napjainkig
3.990 Ft KosárbaAz ázsiai sztyeppékről érkező magyar törzsek a IX–X. században foglalták el, majd lakták be Közép-Európa közepét. A kereszténység felvétele, az államalapítás, majd a nyugati államigazgatás kiépítése a nyugat-európai országokhoz képest több száz évvel később indult el, mely folyamatot a XVI. század közepétől máris derékba törték az Oszmán Birodalom elleni vesztes háborúk, majd a „felszabadító” Habsburg Birodalomnak való több évszázados alávetettség, az időnként gazdasági és társadalmi felzárkózást is jelentő alkalmazkodási kényszer. Az elnyomó hatalmak elleni fegyveres, vérbe fojtott küzdelm