Közbiztonság

Fenntartható biztonság és társadalmi környezet tanulmányok III.

Jelen kötet bepillantást enged a közbiztonság fenntartása és a bűnmegelőzés érdekében végzett szerteágazó munka háttér ismereteibe. A mű elsősorban az egyetemi hallgatók felkészülését szolgálja a tanulmányaik sikeres elvégzése, illetve a későbbi feladataik minél magasabb szintű ellátása érdekében, de a gyakorló szakemberek is hasznos ismereteket szerezhetnek belőle, hiszen átfogó  képet kapnak az adott szakterületeken elért legújabb tudományos eredményekről, eljárásmódokról.
Az összeállításban szereplő monográfiák, tankönyvek, jegyzetek és tanulmányok anyagai azonban nemcsak a szakmai ismeretek bővítését szolgálják, hanem egy sajátos rendészeti időutazásra is invitálják az Olvasót – a rendészettudomány múltjának és fejlődésének bemutatását követően a mindennapi életünket erőteljesen befolyásoló közbiztonsági feladatok jellemzőivel ismerkedhetünk meg, majd a kibernyomozás fejlődésének és a prediktív rendészetnek a bemutatásával bepillantást nyerhetünk a jövő bűnmegelőzési lehetőségeibe.

Csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le a terméket.

Kategóriák: ,
Szerző:
Czenczer Orsolya, Csányi Csaba, Dobák Imre, Drusza Tamás, Gyaraki Réka, Hautzinger Zoltán, Klenner Zoltán, Kovács Gábor, Mészáros Bence, Nagy Tamás, Nyeste Péter, Regényi Kund Miklós, Sallai János, Simon Béla, Szendrei Ferenc, Sztodola Tibor, Szuhai Ilona, Tihanyi Miklós, Vajkai Edina, Kovács Zoltán, Nagy Zoltán András, Bács Zoltán György, Borszéki Judit, Mátyás Szabolcs, Papp Dávid, Fórizs Sándor, Nyitrai Endre, Barnóczki László, Bodor László, Ipsits Csaba, Németh Ágota, Oszlánszki Sándor, Sulányi Vilmos, Szűcs Bálint, Zsigmond Csaba, Mezei József, Pajor Andrea, Acsai György, Gyura Veronika, Hársia Beáta Irene, Kovács Éva, Kudar Mariann, Halász Viktor, Herédi István, Máté István Zsolt, Szabó Imre
Szerkesztő:
Ruzsonyi Péter
Megjelenés éve:
2020
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
2136
Sorozat címe:
Fenntartható biztonság és társadalmi környezet tanulmányok
Sorozatszerkesztő:
Kis Norbert, Koltay András