Járvány sújtotta társadalom

5.430 Ft 4.344 Ft

A koronavírus a társadalomtudományok szemüvegén keresztül

A járvány társadalomtudományi vizsgálata többszörösen is összetett feladat. Egyrészt mivel a koronavírus társadalmi életünk minden szegmensében érezteti hatását, valamennyi tudományterület szakértelmére és szempontjaira szükségünk van a hatások azonosításához és a következtetések levonásához. Másrészt a világjárvány terjedése, a leküzdéséért vívott küzdelem és következményeinek kezelése globális szinten zajlik, ezért a nemzetállami folyamatok értékelését regionális és nemzetközi kitekintéssel kell teljessé tennünk.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és kutatóinak szerzői közreműködésével készült kötet ebben az összetettségben elemzi a járvánnyal összefüggő társadalmi folyamatokat. A könyv tükrözi és visszaigazolja az egyetem közszolgálati életpályákra integráns módon tekintő filozófiáját: a koronavírus szerteágazó hatásait együtt elemzik az állam-, a politika-, a rendészet-, a hadtudomány és a katasztrófavédelem szakemberei. Mindemellett e rendkívüli időszak magyar tapasztalatain túl számba veszi a számunkra releváns európai és nemzetközi következményeket is. Ma már azt is tudjuk, hogy a világjárvánnyal kapcsolatos tapasztalatainkat a második és a harmadik hullám is elmélyítette. A kötetben közölt tanulmányok kéziratai az első hullám után készültek, de következtetéseik érvényét a későbbi történések csak erősítették.

Elemi változások a pandémiás társadalmakban
A könyvről készült recenziónkat elolvashatják a címre kattintva.

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címkék: ,
ISBN:
9789635314775
Szerző:
Ambrus Éva, Balla József, Balogh András József, Balogh Róbert, Bonnyai Tünde, Christián László, Csiki Varga Tamás, Czeczeli Vivien, Deák András György, Egeresi Zoltán, Gát Ákos Bence, Gulyásné Gyurka Tímea, Háda Béla, Hautzinger Zoltán, Hegedüs Csilla, Hörcher Ferenc, Kalas Vivien, Karácsony András, Kiss Adrienn, Koczka Ferenc, Kolozsi Pál Péter, Kovács Eszter, Kozma Klementina, Krasznay Csaba, Kutasi Gábor, Lukács B. György, Margitics József, Marton Ádám, Máthé Réka Zsuzsánna, Megyeri Lajos, Mógor-Krózser Renáta, Nádori Péter, Nagy Dénes András, Nagypál Szabolcs, Navracsics Tibor, Nyáry Gábor, Pap Milán, Pásztor Szabolcs, Pénzváltó Nikolett, Petri Bernadett, Petruska Ferenc, Sándor Lénárd, Smrcz Ádám, Stumpf István, Tálas Péter, Tárnok Balázs, Till Szabolcs, Tóth Kálmán, Varga Csilla, Várpalotai Viktor, Vass Gyula, Zahorán Csaba
Szerkesztők:
Koltay András, Török Bernát
Megjelenés éve:
2021
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
594
Sorozat címe:
-