Közlekedésbiztonság

A helyváltoztatás, a mozgás az ember számára önmagában is veszélyforrás. Különösen, ha ez a tevékenység technikai eszközök révén valósul meg. A technikai fejlődés hatására a közlekedés mind veszélyesebbé válik, mert a biztonságot szolgáló fejlesztések üteme általában elmarad az átlagos fejlődési ütemtől. Éppen ezért a közlekedésbiztonság alakulásának fő meghatározója az ember: a balesetek túlnyomó többsége emberi okok miatt következik be. A közlekedési folyamatban az  ember szerepe különböző lehet. Megjelenhet aktív szereplőként mint a  közlekedési folyamat irányítója (például járművezető) és passzív szereplőként mint az irányításért nem felelős személy (például utas). Ugyanakkor mindkét minőségében  –  bár eltérő mértékben  –  ki van téve a balesetveszélynek. A közlekedés biztonsága olyan állapot, amikor a közlekedésben részt vevők veszélyhelyzetektől, balesetveszélyes szituációktól, zavaró körülményektől mentesen közlekedhetnek. Úgy is mondhatjuk, hogy a  közlekedésbiztonság egyfajta kényes egyensúlyi állapot, amelyikben egyik oldalon áll az ember egyéni teljesítőképessége, a másikon pedig az emberrel szemben támasztott követelmények.

Csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le a terméket.

Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789635310128
ISBN:
9789635310128
Szerző:
Lévai Zsolt,
Megjelenés éve:
2019
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
210
Formátum:
PDF
Sorozat címe:
Pro Patria Ad Mortem