Válság egykor és ma

2.888 Ft 2.310 Ft

IV. Balkán-konferencia

A Balkán történelmét válságok egymásutánja jellemezte az elmúlt évszázadokban, amelyek között politikai, gazdasági, társadalmi és legutóbb egészségügyi próbatételek sora jelent meg. A hidegháború idején a nemzetközi térben betöltött szerepét állandó kihívások érték, amelyeket a belső legitimáció megújítása is folyamatosan kényszerhelyzetbe hozott. A háborúk soha nem látott problémákhoz vezettek, amelyek kezelése napjainkban sem ért véget, gondolunk akár a határok rendezetlenségére, a társadalmi feszültségekre vagy a menekültek helyzetének megoldatlanságára. A permanens helyzetben a gazdasági felzárkózás állandó kihívást jelent a kormányok számára, ebben több-kevesebb sikert értek el az országok vezetői. A legutóbbi kihívást a Covid–19-világjárvány jelentette, amelynek során szintén eltérő reakciók születtek a politikusok részéről, így eltérő következményekkel kellett megküzdeniük.
A konferenciakötetben tizenhárom, a válsághoz és annak leküzdéséhez valamilyen módon kapcsolódó tanulmány kapott helyet. A szerteágazó tudományterületekről érkező, több évtizede a régióval foglalkozó elismert kutatókat, doktoranduszhallgatókat a Balkán megismerésének, az ott zajló történések megértésének a vágya hajtja. A IV. Balkán-konferencián elhangzott előadásaikban aktuális kutatási eredményeiket osztották meg a közönséggel, amelyeket jelen kötetben adnak közre, igyekezve megismertetni az olvasót e csodálatos régió működési elveivel.

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789635318957
ISBN:
9789635318957
Szerző:
Novoszáth Péter, Pintér Attila, Horváth László, Lőrinczné Bencze Edit, Szabó Mátyás, Ármás Julianna, Juhász József, Lajos Máté, Makai József, Németh Ferenc, Perényi Bálint, Teszáry Miklós,
Szerkesztők:
Ördögh Tibor,
Megjelenés éve:
2023
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
232
Formátum:
A5