Az internetes platformok kora

4.883 Ft 3.906 Ft

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete idén is tanulmánykötetben dolgozza fel a digitális világ társadalmi hatásaival és szabályozási kihívásaival kapcsolatos egyik fontos kérdéskört. A mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseit elemző korábbi kötet után ezúttal az internetes platformok meghatározóvá váló szerepe és annak sokrétű következményei jelentik a vizsgálat tárgyát.
Az információs társadalom működési mechanizmusainak és szabályozási lehetőségeinek megértésében a kutatóintézet ezúttal sem csak saját kutatói csapatára számíthat, hanem azokra a kiváló kollégákra is, akik mind – a már hagyománnyá váló – éves konferenciáján, mind pedig tanulmányköteteiben társul szegődnek a közös gondolkodáshoz. A jelen kötet négy részben, összesen húsz tanulmánnyal tárja föl, milyen társadalmi és szabályozási kérdésekkel szembesítenek minket digitális életünk megkerülhetetlen szolgáltatói, az online platformok. Az első rész a platformoknak az információs társadalomban és a közigazgatásban játszott sajátos szerepét, a második a gazdaság működésére gyakorolt hatásukat, a harmadik a társadalmi nyilvánosságot egyre jobban meghatározó befolyásukat járja körül, a negyedik rész pedig egyes fontos kockázatokat, kihívásokat elemez egy-egy tanulmánnyal.

Milyen jog uralja az online platformokat?
A könyvről készült recenziónkat elolvashatják a címre kattintva.

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címkék: ,
Cikkszám:
9789635318162
ISBN:
9789635318162
Szerző:
Czékmann Zsolt, Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, G. Karácsony Gergely, Gombos Katalin, Harkai István, Menyhárd Attila, Ződi Zsolt, Koltay András, Strihó Krisztina, Nádori Péter, Pünkösty András, Török Bernát, Mráz Attila, Pók László Gábor, Domokos Márton, Gosztonyi Gergely, Nogel Mónika, Hoffman István, Mezei Kitti, Mezei Péter, Molnár Péter, Pintér Melinda, Szentgáli-Tóth Boldizsár, Szikora Tamás,
Szerkesztők:
Ződi Zsolt, Török Bernát,
Megjelenés éve:
2022
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
424
Formátum:
B5
Kötés:
Keménytáblás