„Mindennek a lélek a rendje…”

Tanulmányok a 65 éve született Ruzsonyi Péter emlékére

„Mindennek a lélek a rendje…” – nem véletlenül viseli a jelen kötet ezt a címet. Ordo est anima rerum, azaz rend a lelke mindennek – ismert a latin mondás, amelyet Ruzsonyi Péter büntetés-végrehajtási dandártábornok, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár egészített ki saját életfilozófiájával: Rend a lelke mindennek – és mindennek a lélek a rendje. Jól érthetik ezt azok, akiknek lehetőségük volt vele együtt dolgozni, őt és munkásságát ismerni. Professzor urat a szakmai-tudományos eredményei, pedagógiája, példamutató vezetői készségei, egyúttal hivatástudata, embersége és odaadása a legnagyobbak közé emelte. Megrendülve, szomorú szívvel búcsúztunk 2022 nyarán Professzor úrtól, akinek szellemiségét és az általa képviselt értékeket kötelességünk őrizni. A jelen kötet ennek jegyében tiszteleg Professzor úr emléke előtt születésének 65. évfordulója alkalmából.

A könyv elektronikus változata ingyenesen elérhető a Közszolgálati Tudásportálon.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Kategória: Címke:
ISBN:
9789636531331
Szerző:
Balla József, Blaskó Béla, Christián László, Czenczer Orsolya, Fantoly Zsanett, Hautzinger Zoltán, Hegedűs Judit, Kerezsi Klára, Kovács Gábor, Major Róbert, Németh Zsolt, Padányi József, Patyi András, Polt Péter, Sallai János, Szabó Andrea, Szendrei Ferenc, Magasvári Adrienn, Koltay András, Barabás Andrea Tünde, Pallo József, Ürmösné Simon Gabriella, Forgács Judit, Deli Gergely, Czene-Polgár Viktória, Lippai Zsolt, Bogotyán Róbert Lajos, Budai Norbert, Buzás Gábor, Éberhardt Gábor, Janza Frigyes, Rémai Dániel, Vágó Zoltán,
Szerkesztők:
Czenczer Orsolya,
Megjelenés éve:
2024
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
334
Formátum:
B5
Kötés:
Keménytáblás