Közszolgálati életpályák a közigazgatásban és a rendvédelemben

A tankönyv a 2013-ban napvilágot látott Közszolgálati életpályák című egyetemi tankönyv átdolgozott és bővített kiadása. A Közszolgálati életpályák tantárgy az egyetemi közös modul részeként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamennyi alapszakos hallgatója számára a tanterv része. Fentiekre tekintettel a tankönyv tartalmazza a minden alapszakos hallgató számára kötelező törzsanyagot, valamint a rendészettudományi oktatásban részesülő hallgatók számára szükséges további, javarészt jogszabályi ismereteket.
A tankönyv törzsanyagának célja a közszolgálat fogalmának, sajátosságainak megvilágítása, a közszféra és a magánszféra területén végzett munka különbségeinek jellemzése. Bemutatja a közszolgálati pragmatika modelljeit, az igazgatási, személyzetpolitikai rendszereket, ismertetve a világban végbemenő folyamatokat is. A törzsanyag tehát nem jogi jellegű, nem vállalkozik a hatályos jogállási törvények és egyéb jogszabályok rendelkezéseinek ismertetésére.
A rendészettudományi képzésben részt vevő hallgatóknak szóló részek ugyanakkor a hatályos jogszabályok alapján mutatják be az egyes pragmatikaelemeket, a kiválasztástól az előmenetelen és illetményrendszeren át egészen a szolgálati viszony megszűnéséig, így téve teljessé a közszolgálati ismereteiket.

Csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le a terméket.

Kategóriák: , , Címke:
Szerző:
Bognár László, György István, Hazafi Zoltán, Juhász Lilla Mária, Kis Norbert, Kovácsné Szekér Enikő, Linder Viktória, Paksi-Petró Csilla,
Szerkesztők:
György István, Hazafi Zoltán,
Megjelenés éve:
2018
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
248
Sorozat címe:
Studia Universitas Communia
Sorozatszerkesztő:
Hautzinger Zoltán