Társasági jogi lexikon
Jelen lexikon hiánypótló jelleggel, címszavakban mutatja be a társasági jog területén meghatározó fogalmakat és jogintézményeket, a kézirat lezárásának időpontjáig ismertté vált, irányadó bírói gyakorlat beépítésével. A lexikon a hatályos Polgári Törvénykönyv által használt terminológia ismertetésén és magyarázatán túl kitekintést nyújt többek között a társasági jogtól elválaszthatatlan számviteli fogalmakra és jogtörténeti aspektusokra, az Európai Unió társasági jogára, a cégtörvény és a csődtörvény vonatkozó rendelkezéseire, valamint kiemelt figyelmet fordít a köztulajdonban álló gazdasági társaságok kapcsán felmerülő sajátosságok, specialitások ismertetésére is. A lexikon elsődlegesen az elméleti és gyakorló szakemberek számára íródott, azonban az átfogó magyarázatoknak köszönhetően az államtudományi mesterképzési szakon oktatott Civilisztika IV. tantárgy hallgatóinak is segítséget nyújt a társasági jogi alapok komplex elsajátításához.
A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.