Immunitási tünetek a közhatalmi felelősség körében
A hatalom képviseletében eljárók felelősségének témája – annak aktualitásában és politikai jelentőségében – azóta képezi a tudományos kutatások tárgyát, amióta a közhatalmat korlátozhatónak és számonkérhetőnek tartjuk. A közpolitikai keretek között egy kutató számára a legfontosabb kérdéseket a számonkérés módja, a felelős közhatalomgyakorlással kapcsolatos felelősség fajtái és mértéke jelentik. A közhatalom felelőssége politikai és jogi értelemben is megközelíthető: míg az előbbi témakörben a politológiai szempontok jelennek meg markánsabban, az utóbbiban a mindenkori szabályozásra, annak tendenciózus változásaira figyelemmel lehet eligazodni. A jelen tanulmánykötet szerkesztője a hazai tudományos élet olyan jogtudósai előadásainak leiratát gyűjtötte össze, akik a közhatalom felelősségét vizsgálva más és más szempontokat felvonultatva foglalnak állást a fenti témakörben. Az előadásokat 2015-ben a kötet címével azonos című konferencián hallhatta a szakmai közönség.
A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.