Bevezetés az alkotmányjogba

Alapfogalmak

Az államtudományi képzés hallgatói három szemeszteren át hallgatnak alkotmányjogi ismereteket. Elsősorban számukra készült e bevezető jellegű tankönyv, amelyben olyan témák kaptak helyet, mint az alkotmány fogalma, az alkotmányos demokrácia, továbbá annak olyan meghatározó elemei, mint a jogállamiság, a hatalommegosztás, a demokrácia, a republikanizmus, a politikai közösség, az állam vallási és világnézeti semlegessége, az alkotmányos identitás vagy a magyar kontextusban immár megkerülhetetlen történeti alkotmány fogalma. Ezeket a fogalmakat és értékeket a szerzők megpróbálták beágyazni az egyetemes alkotmányjogi gondolkozás kereteibe, de kitértek azok magyarországi vonatkozásaira és összehasonlító, valamint történeti vizsgálatára is. Ugyancsak hangsúlyos szerepet kaptak az állam összetevőivel és az államhatárral kapcsolatos ismeretek, amelyek sok tekintetben az alkotmányjog és a nemzetközi jog határán mozognak. Végül a tankönyvbe bekerült a gazdasági alkotmány, a jogforrások és a többszintű alkotmányosság kérdésköre is. Ezeken a témákon belül tárgyalja a belső és európai, illetve a nemzeti és nemzetközi jog kapcsolatát is.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Cikkszám: 9786156020246 Kategóriák: , Címke:
ISBN:
9786156020246
Szerző:
Cserny Ákos, Erdős Csaba, Gárdos - Orosz Fruzsina, Halász Iván, Horváth Attila, Orbán Balázs András, Schweitzer Gábor, Takács Albert, Téglási András, Jakab András,
Szerkesztők:
Gárdos-Orosz Fruzsina, Halász Iván,
Megjelenés éve:
2020
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
406
Formátum:
PDF
Sorozat címe:
Scientia Rerum Politicarum