Az állam szervezete

Ez a tankönyv a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára készült, és az egyetem közös – az egyes karok valamennyi alapszakán egységes – képzési moduljának részét képező Az állam szervezete elnevezésű tantárgyat tanuló hallgatóknak kínál ismereteket, az Alkotmányjog című tárgy keretében oktatott tananyag és a hozzá tartozó tankönyv szerves folytatásaként. A mű átfogó ismereteket ad a magyar államszervezetről, annak általános felépítéséről és egyes meghatározó intézményeiről, bemutatja az államtani alapismeretek alkotmányjogi vonatkozásait, az egyes állami-közhatalmi szervek működésének és szervezetének szabályait, a köztük lévő viszonyrendszert, különös tekintettel az Országgyűlésre, a köztársasági elnökre, az Alkotmánybíróságra (ideértve az alkotmánybíráskodás főbb modelljeit, az Alkotmánybíróság hatásköreit és az Alaptörvény szerinti helyét a hatalommegosztás rendszerében), a bíróságra, az ügyészségre, a kormányra és a kormányformákra, a központi közigazgatásra, a helyi önkormányzatokra, az ombudsmanra, a Magyar Honvédségre, a rendőrségre és a nemzetbiztonsági szolgálatokra, valamint a magyar állam szerveinek szerepére az európai uniós döntéshozatalban.

A kiadvány ingyenesen elérhető e-könyv formátumban. A letöltéshez, kérjük, jelentkezzen be, illetve regisztráljon weboldalunkra a Saját fiók menüpontban.

This book is open access. To download, please log in or register on our website under Saját fiók.

Cikkszám: 9786155764486 Kategóriák: , Címke:
ISBN:
9786155764486
Szerző:
Balogh-Békesi Nóra, Bódi Stefánia, Cserny Ákos, Erdős Csaba, Halász Iván, Orbán Balázs András, Takács Albert, Téglási András,
Szerkesztők:
Balogh-Békesi Nóra, Téglási András,
Megjelenés éve:
2018
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
314
Sorozat címe:
Institutiones Juris