A szociális jogok alkotmányos védelme – különös tekintettel a szociális biztonság alapjogi védelmére

Szegények mindig lesznek köztetek, rajtuk bármikor segíthettek.” Jézus szavai arra utalnak, hogy szegények mindenkor voltak és lesznek is a világon, akiken mindig segíthetünk, és kötelességünk is segíteni. De vajon az államnak milyen szerepe van a rászorulók megsegítésében, és hol húzódik az egyén felelősségének határa? A könyv főbb vizsgálati témakörei: a szociális jogok mint alapjogok fogalma, tartalma, kihívásai, a szociális biztonsághoz való jog, az állam szociális funkciójának történeti és összehasonlító aspektusai, a szociális jogokkal kapcsolatos jogelméleti viták, a szociális biztonsággal kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlat az Alaptörvény hatálybalépése előtt és után, a szociális biztonság védelme a globális válságot követően, a szociális jogok nemzetközi jogi védelme. Elsősorban alkotmányjogi megközelítésből vizsgálódom, az elméleti kérdések körében bemutatom a definíciós problémákat, a szociális ellátások modelljeit, az alkotmányos védelemmel kapcsolatos problematikát, a nemzetközi fejlődéstörténetet (a jogtörténeti és az eszmetörténeti hátteret is), a szociális biztonsághoz való jogra vonatkozó korábbi és hatályos magyar és külföldi alkotmányos szabályozást, valamint a hazai és külföldi alkotmánybírósági és emberi jogi bírósági joggyakorlat legfontosabb szegmenseit, továbbá a mérvadó szakirodalmi álláspontokat is.

Only logged users can download this product.

SKU: 9789635311040 Categories: , Tag:
Item number:
9789635311040
ISBN:
9789635311040
Author:
Téglási András
Year of publication:
2020
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
394
Format:
PDF
Series title:
-