Második Trianon?

4.305 Ft 3.444 Ft

Tanulmányok a párizsi magyar békeszerződés aláírásának 75. évfordulójára

Magyarország a világégésekből a vesztes oldalon került ki, így önkéntelenül adódik a magyar békeszerződések összehasonlítása, a hasonlóságok és különbözőségek egybevetése. A legyőzött Magyarországgal egyik esetben sem tárgyalták meg a békefeltételeket, a győztes nagyhatalmak „rólunk, de nélkülünk” döntöttek.
A magyar közbeszédben ezért válhatott uralkodóvá az a gondolat, hogy az 1947-es párizsi béke csupán Trianon megismétlése, egyfajta „második Trianon”, jóllehet a két békerendezés között nagyon komoly különbségek húzódtak meg. 1945-ben ugyanis béke-előkészítőink egészen más problémákkal szembesültek, mint 25 évvel korábbi elődeik, amelyeket csupán teljes történeti kontextusukban vizsgálhatunk megnyugtató módon.
Az 1947-ben aláírt párizsi magyar békeszerződés felülírta a trianonit, sőt ma is hatályos: jogrendünk élő része, a mai Magyarország európai helyét és szerepét meghatározó dokumentum, ezért minden magyar diplomatának ismernie illik. Párizs máig érvényben van, Trianon már nincs.
A szerzők – a téma és a korszak legjobb hazai kutatói – alapos tanulmányokban mutatják be a békeszerződéshez vezető utat, a magyar elképzeléseket és a győztesek elgondolásait, kísérletet téve arra, hogy az „elfelejtett” békét visszaemeljék a közgondolkodásba.

SKU: N/A Category: Tags: ,
Item number:
9789635316762
ISBN:
9789635316762
Author:
Baráth Magdolna, Cseh Gergő Bendegúz, Fülöp Mihály, Gyarmati György, Ivánfi Miklós, Kiss Dávid, Lönhárt Tamás, Popély Árpád, Szarka László, Vukman Péter, Zseliczky Béla, Szakály Sándor, Pákozdi Csaba
Editor:
Fülöp Mihály
Year of publication:
2022
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
352
Format:
B5
Bindig:
Keménytáblás