181–210 termék, összesen 289 dbSorted by latest
-

Az Európai Unió politikai rendszere
LetöltésAz Európai Unió különleges, úgynevezett sui generis politikai konstrukció. Intézményeinek működése, szereplőinek viselkedése és szakpolitikai eredményei nem érthetők meg a politikatudomány módszertanának és megközelítésének alkalmazása nélkül. A kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa az integrációs folyamat politikumát, és megmutassa, hogy az Európai Unió nem egy „túlfejlett” nemzetközi szervezet, és nem is föderális állam, hanem egyedi jellemzőkkel bíró politikai rendszer. A kötet bár tárgyalja az uniós intézményrendszert, mindezt az eddig megszokottól eltérő módon, a politikatudományi meg
-

Nemzetállamok és új szabályozó hatalmak a globális erőtérben
LetöltésA nemzetállamok létezése a történelmi fejlődés egy pontján nélkülözhetetlenné és megkerülhetetlenné vált: amint sikeresen kikapcsolták a rivális autoritásokat a politikaformálás folyamatából, és a vesztfáliai rendszer révén megszilárdították pozícióikat, korábban példátlan mértékű hatalomra tettek szert. A 21. századra viszont két, egymással ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. A globalizáció általánossá válásának hatására szokássá vált a klasszikus nemzetállami szuverenitás elavultságáról és meghaladottságáról beszélni. Ezzel párhuzamosan azonban újból felértékelődni látszik az államok j
-

Bevezetés az alkotmányjogba
LetöltésAz államtudományi képzés hallgatói három szemeszteren át hallgatnak alkotmányjogi ismereteket. Elsősorban számukra készült e bevezető jellegű tankönyv, amelyben olyan témák kaptak helyet, mint az alkotmány fogalma, az alkotmányos demokrácia, továbbá annak olyan meghatározó elemei, mint a jogállamiság, a hatalommegosztás, a demokrácia, a republikanizmus, a politikai közösség, az állam vallási és világnézeti semlegessége, az alkotmányos identitás vagy a magyar kontextusban immár megkerülhetetlen történeti alkotmány fogalma. Ezeket a fogalmakat és értékeket a szerzők megpróbálták beágyazni az
-

Integritás és munkaköri kockázatok elemzése
LetöltésAz integritással kapcsolatos jogszabályi keretek és gyakorlati megoldások a magyar közigazgatásban alig egy évtizedes múltra tekinthetnek vissza. E rövid idő alatt azonban – részben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai műhelyeiben – sikerült megteremteni e komplex szemlélet szakmai-tudományos hátterét. A jelen kiadvány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori Iskolájában zajló többéves színvonalas kutatómunka eredménye, és a munkakörhöz kapcsolódó integritási kockázatok elemzésén keresztül hozzásegít az integritásirányítási rendszer továbbfejlesztéséhez. Ajánlom e kiadványt az integritáss
-

Mesterségesintelligencia-eszközök
LetöltésA könyv a mesterséges intelligencia (MI) egyik részterületével – a szakértői rendszerekkel és alkalmazásukkal a közigazgatásban – foglalkozik. Ezek a rendszerek képesek a szakértői tudás modellezésével, a jogszabályok és szabályzatok alapján következtetéseket végezni egy adott kérdés megválaszolása érdekében. A feltett kérdések okát és a megoldást megmagyarázzák. A kötet ismerteti továbbá a szakértői rendszer szolgáltatásait (dokumentumtár, annotáció, fogalomtár, szemantikus keresés, konzultáció és chat), példákat is mutat rájuk az Emerald keretrendszer felhasználásával. Bemutatja azokat a
-

A költségvetés büntetőjogi védelmének egyes elméleti és gyakorlati kérdései
LetöltésEz a kötet az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények kezelését helyezi fókuszba. Kitér a lehetséges intézményi válaszokra, ezen belül is elsősorban az Európai Ügyészségre. Bemutatja, hogy az EU a centralizált rendszerekkel szemben jobb eredményeket ér el jól szervezett hálózatokkal. A könyv az elméletet és a gyakorlatot ötvözi, jogeseteken keresztül viszi közelebb az olvasót a mai gyakorlathoz.
-

Közszolgálati szervezés- és vezetéselmélet
LetöltésA tankönyv mindhárom szerzője egyetemi oktató, és mindannyian egy alkalmazott társadalomtudománnyal, a vezetés és szervezés tudományával, illetve annak egyes területeivel foglalkoznak. Ennek a feladata és célja egyrészt a jelen vezetőinek munkáját és előrejutását megkönnyíteni, lehetőségeket kínálva a maguk, valamint csoportjuk hatékonyságának és eredményességének javítására, másrészt segíteni a jövő vezetőinek felkészítését azzal, hogy elméleteken és példákon keresztül támogatja a vezetési helyzetek felismerését, továbbá a vezetői feladatok végrehajtásának módszereit, valamint a vezetői mu
-

A közigazgatási eljárásjog alapjai és alapelvei
LetöltésAz Institutiones Administrationis sorozat V. kötete a közigazgatási hatósági eljárásjog megismerésének elméleti megalapozását szolgálja. A korábbi eljárásjogi szabályozás lényeges elemeinek bemutatása mellett, a közigazgatási eljárás és az eljárásjog fogalmának meghatározása közben feldolgozza az eljárásjog fontosabb állandó és a változó elemeit, miközben a jelenlegi eljárási törvény és az eljárás lényegi elemeinek alkotmányos meghatározottságát is igyekszik áttekinteni. A kötet alapvető törekvése a közigazgatási eljárásjog általános karakterjegyeinek és általános elveinek bemutatása, így a
-

Az Európai Unió intézményrendszere
LetöltésAz olvasók megismerhetik a tankönyvből az EU jogi státuszát és hatásköreit, továbbá intézményi struktúrájának statikus és dinamikus elemeit. Szó esik az uniós entitások szervezeti felépítéséről, jogi státuszáról és hatásköreiről, az EU és a tagállami intézmények közötti formalizált kapcsolatrendszerről. Bemutatja az uniós tisztviselők és alkalmazottak státuszának szabályozását, az uniós közszolgálati jogot is. Ismerteti az intézményközi együttműködés, döntéshozatal és ellenőrzés rendszerét, kapcsolódásait a tagállami és nemzetközi döntéshozatali rendszerekhez. A formalizált jogalkotási eljá
-

Tanulmányok a választójog, a választási rendszerek és a népszavazás aktuális kérdéseiről
LetöltésA kötet alapjául szolgáló kutatás célja az európai államok politikai rendszereiben tapasztalható, struktúraváltozást jelző új tendenciák empirikus és elméleti megragadása volt a magyar, a német, illetve a szlovák választási rendszer és választójog részletekbe menő összehasonlító vizsgálatával. A kötet egyes tanulmányai a következő témakörök mentén vizsgálják a választás és a népszavazás aktuális kérdéseit: választási alapelvek, a német és magyar választási rendszer összehasonlítása az egymásra való lefordíthatóság szempontjából, a szlovák választójog és választási ren
-

Határőrizeti és határrendészeti tisztképzés 1903–2011
LetöltésA rendészettudomány körébe tartozó képzéstörténeti műben a szerző rendszerezi a releváns biztonsági, határbiztonsági, határőrizeti és határrendészeti, rendészeti, valamint rendészettudományi ismereteket, továbbá a külföldi tapasztalatokat. Döntően a kezdeti alap és felsőfokú tisztképzésre, majd a katonai főiskolai, akadémiai, ezt követően a nemzetvédelmi egyetemi és a rendőrtiszti főiskolai tisztképzésre koncentrál. A szerző azonos tisztelettel közelít a határőrizeti és határrendészeti tisztképzés valamennyi szereplőjéhez, azaz a rendészeti pedagógusokhoz, illetve a katedra másik oldalán t
-

Kormányzati személyzetpolitika
LetöltésA tankönyv hiánypótló a közszolgálati szakirodalomban. A közszolgálati pragmatika jogi megközelítésű elemzése helyett, a személyzetpolitika lényeges összefüggéseivel foglalkozik: a közszolgálat alapfogalmaival és kategóriáival, a hazai személyzetpolitika történetével, a kormányzati paradigmák és személyzeti rendszerek közötti összefüggésekkel, a személyzetfejlesztési stratégia és személyzetpolitikai központ helyével és szerepével, valamint a stratégiai, integrált emberierőforrásgazdálkodás közszolgálati modelljével. Ehhez a szerzők a legfrissebb hazai és nemzetközi szakirodalomból vettek gy
-

Katona – Nő – Katonanő
LetöltésA kötet egy olyan világba vezeti el az érdeklődőt, ahol eddig a férfiak dominanciája érvényesült. A könyv sorait olvasva a kutató szemszögéből ismerhetjük meg a katonák világát, amely egyre bonyolultabb pszichikus teret jelent a nők számára az egyre jelentősebb részvételük okán. Olyan vélemények fogalmazódnak meg a könyvben, amelyek a kvantitatív vizsgálatokból nyert tűpontos eredményekből következnek. Ezek a pontos információk sarokkövet jelentenek az olvasó szubjektív benyomásainak és élményeinek összegzéseihez annak érdekében, hogy jobban eligazodhasson a katonai lét mindennapjaiban. És
-

Kognitív kriminalisztika
LetöltésA kognitív tudomány meghatározást a pszichológia, a nyelvészet, az antropológia, a filozófia (esztétika) és a mesterséges intelligencia (az utóbbi időkben a mesterséges intuíció!) eggyé olvadt formájával szokták azonosítani. A könyv címében szereplő kognitív jelző egy olyan megközelítési mód, amelyet – szándékaink szerint – fogalmi keretnek szántunk, amellyel ennek a terjedelmes szakirodalommal rendelkező tudományterületnek az eredményeit próbáltuk a kriminalisztika képlékeny határú territóriumához hozzágondolni. Ezzel kiemelt célunk, hogy bemutassuk a kognitivizmusnak – mint egyfajta magas
-

Büntetés-végrehajtási reintegrációs ismeretek
LetöltésA büntetés-végrehajtás reintegrációs tevékenységének elméleti háttere számos tudományterület lényeges elemét ötvözi, például a pönológia, a kriminálpedagógia, a pszichológia különféle területeinek vagy az antropológiának az eredményeit. Jelen egyetemi tankönyv e tudományterületek és -ágak büntetés-végrehajtással kapcsolatos fogalmait, eszközeit, elméleteit, illetve kísérleteit, valamint a szakmai mindennapokban ezeket alkalmazhatóvá tevő gyakorlati elemeket veszi górcső alá. A fejezetek során a szerzők bemutatják a modern büntetés-végrehajtás reintegratív szemléletének alapjául szolgáló pro
-

Forgalomszervezés és -irányítás
LetöltésA Forgalomszervezés és -irányítás című egyetemi tankönyv elsősorban a rendőrség közlekedésrendészeti szolgálatánál dolgozó tisztek képzéséhez illeszkedő tantárgyi tematikához készült. Ugyanakkor e kiadvány a közlekedésszervezés, a forgalomtechnika, a közlekedésbiztonság iránt érdeklődő külső szakemberek számára is érdekes lehet. A forgalomszervezés, más néven forgalomszabályozás vagy forgalomtechnika a közúti forga-lom lebonyolódását elősegítő eszközök, eljárások és létesítmények tervezésével, szervezésével, il-letve fenntartásával foglalkozó szakterület. A forgalomszervezés alapvetően nem
-

Krimináltechnika
LetöltésA rendvédelmi tisztképzés során a szűkre szabott óraszámok miatt csak a leendő tisztek mindennapi feladatainak elvégzéséhez leginkább szükséges krimináltechnikai ismeretek oktatására van lehetőség. Ez a tankönyv a vizsgákra történő felkészülés megkönnyítése érdekében készült, és azt a tananyagminimumot tartalmazza, amelynek elsajátítása elengedhetetlenül szükséges a rendvédelem területén végzendő szakmai munkához. A krimináltechnika legfontosabb, a tankönyvben is érintett témakörei a következők: a forenzikus tudományok kialakulásának története; az azonosítás és az azonosíthatóság kérdése a
-

A modern kormányzás koncepcionális és közpoltikai keretei
LetöltésA kormányzástan (governance studies) mint alkalmazott társadalomtudomány világszerte egyre nagyobb szerepet játszik a kormányzás természetének leírásában és megértésében, valamint a felsőfokú oktatásban. A kormányzás összetett és többrétegű fogalom, amelynek értelmezése sokoldalú, árnyalt megközelítést és több diszciplína bevonását teszi szükségessé. Mivel az egyes tudományterületek mást és mást értenek a „kormányzás” alatt, ezért szükséges a fogalmak, módszertanok összehangolása, és egy új tudástartalom létrehozása. A jelen tankönyv nem törekszik arra, hogy a kormányzástannak saját definíc
-

A bűnügyi hírszerzés kézikönyve
LetöltésA szerzők az elméletben kevésbé művelt területet, a bűnügyi hírszerzést és felderítést mutatják be azzal a modellszintű változással együtt, amely a rendészet és a büntetőeljárás szétválasztásával a jogrendszerben 2018. július 1. napján ment végbe. A kézikönyvet hiánypótló műnek lehet tekinteni, hiszen ebben a tárgykörben hasonló munka nem jelent meg, és a szerzők a téma kidolgozásával, valamint a mű stílusán keresztül kiválóan érzékeltetik, hogy nem csupán elméleti szakemberek, hanem a mindennapi gyakorlattal is tisztában vannak. Ez a kézikönyv igazi ereje, hiszen a leplezett eszközökkel fo
-

Európaizáció a Nyugat-Balkánon
LetöltésJelen kötetünk a Nyugat-Balkán európai integrációját mutatja be, amelynek keretében három részre tagoltuk könyvünket. Az első rész az európaizáció és a bővítéspolitika változásával foglalkozik, valamint az Európai Unió és Magyarország érdekeit vizsgálja a régió államainak csatlakozásával kapcsolatban. A második részben olyan kihívásokat elemzünk, mint a nagyhatalmak térségbeli jelenléte, a demokrácia és a gazdasági érettség, továbbá a biztonságpolitikai jellemzők. Kötetünk harmadik része a térség országainak az EU-hoz fűződő kapcsolatrendszerét kívánja bemutatni, amelyben a stabilizációs és
-

A hírszerzés története az ókortól napjainkig
LetöltésA hírszerzés és elhárítás története mindig is érdekelte az állam és a társadalom egymáshoz való viszonya, működése és fejlődése iránt érdeklődőket. Jelen műben a szerzők – a szakma és/vagy a történettudomány művelői – arra vállalkoztak, hogy szakmai szemmel, tudományos igénnyel, a szorosan vett szervezet- és fejlődéstörténetet meghaladva, a fejlődés csomópontjaira összpontosítva ismertessék ennek az ősi hivatásnak az alakulását, fejlődését Magyarországon és külföldön egyaránt. Hangsúlyt fektettek arra, hogy bemutassák az információszerzés történetének jeles személyeit és eseményeit. Fontosn
-

A magyar elhárítás fejlődése
LetöltésEgy több szempontból kivételesnek számító művet tart kezében a tisztelt olvasó. Nem mindennapi egyrészt témájánál fogva, mert nemzetbiztonsági témakörben viszonylag kevés mű születik, és még kevesebb olyan, amely csak a nemzetbiztonsági munka egyik pillérével, az elhárítással foglalkozik. Ritkaságszámba megy az is, hogy neves történészek és gyakorló szakemberek egyetlen kötetben osztják meg gondolataikat ugyanarról a témakörről, más-más oldalról közelítve a kérdésekhez. Végezetül különlegesnek mondható az is, hogy időhorizontját tekintve olyan átfogó mű született, amely megvilágítja az elmú
-

Közszolgálati életpályák jogi szabályozása
LetöltésNapjainkban egyre több szó esik a különféle életpályákról, sőt életpályamodellekről. Az életpálya a foglalkoztatottak számára mindenekelőtt a kiszámíthatóságot jelenti, a foglalkoztató számára pedig egy hosszú távra megalapozott személyzetpolitika kialakítását, a szervezet működésének hatékonyságát és a személyzetnek a foglalkoztató szempontjából lényeges stabilitását. A magánszférában az életpálya a gazdasági, piaci körülményekhez való gyors alkalmazkodást szolgálja. A közszolgálatban az életpálya az állam működésének elengedhetetlen feltétele. Ennek egyik szegmense a közszolgálati jogvisz
-

Nemzetközi biztonsági szervezetek
LetöltésE kötet szerzői a nemzetközi szervezeteket biztonságpolitikai szempontból igyekeznek vizsgálni. A könyvben bemutatják azok biztonsági felfogását, szervezeti és működési rendjét, kapcsolódó és eltérő jellemzőit. Ma már aligha találkozunk olyan teoretikussal, szakemberrel vagy politikussal, aki megkérdőjelezné a nemzetközi szervezetek biztonságpolitikai szerepét a posztbipoláris korszakban. Befolyásuk mértékéről, pozitív vagy negatív szerepükről, függetlenségükről vagy részrehajlásukról ugyan hosszasan lehet vitatkozni, arról azonban aligha, hogy az ENSZ vagy a regionális nemzetközi szervezet
-

Büntető eljárásjogi ismeretek II. Dinamikus rész
LetöltésA kötet a 2018. július 1-jén hatályba lépett büntetőeljárási törvényt és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat mutatja be. A szerzők ismertetik és elemzik a büntető eljárásjog dinamikus részének jogi szabályozását, így foglalkoznak az előkészítő eljárással, a nyomozásra vonatkozó általános rendelkezésekkel, a nyomozás megindításával, a felderítéssel, a vizsgálattal, a vádemeléssel és annak alternatíváival. Áttekintést adnak a bírósági eljárásról és ismertetik a különeljárásokra és a különleges eljárásokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket. A szerzőket az a cél vezérelte, hogy olyan naprakész t
-

A versenyképesség-mérés változásai és új irányai
LetöltésA versenyképesség sokdimenziós gazdasági-társadalmi fogalom. Alakulására ezért nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom jellemzőinek változásai is hatással vannak. Több szintjét is megkülönböztethetjük: beszélhetünk vállalati, nemzeti és regionális versenyképességről is. Ezen versenyképességi szintek között ütközés is kialakulhat: például nőhet úgy egy adott országban a cégek versenyképessége, hogy az hosszabb távon nem javítja, hanem rontja a nemzeti versenyképességet. Könyvünk segít eligazodni a versenyképesség különböző definíciói, valamint a versenyképesség különböző szintjeit befolyásoló
-

Délkelet-Európa politikai rendszerei (1990–2017)
LetöltésDélkelet-Európa társadalmának mindennapjait az elmúlt harminc évben számos konfliktus nehezítette meg, a rendszerváltások következtében ezen államok elindultak a demokratikus fejlődés útján. Kötetünkben a közelmúlt változásait igyekeztünk elemezni, hogy reális képet kapjunk a politikai rendszerek fejlődéséről és jellemzőiről. Könyvünkben az összehasonlító politikatudomány módszerével kívánjuk bemutatni Albánia, BoszniaHercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Románia, Szerbia és Szlovénia demokráciáját. A komparatív megközelítést egy egységes szempontrendszerrel kívánjuk elér
-

A vallási elemek jelentősége napjaink fegyveres konfliktusaiban és biztonsági kihívásaiban
LetöltésKözel tíz éve indult el a vallás- és biztonságkutatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődintézményében. Az igazságos háború tana, a háborúetika, a vallási közösségek társadalmi tanítása mindig is elválaszthatatlan volt a hadtudománytól. A megváltozott biztonsági környezet miatt ma már a vallásdiplomáciával, a vallásközi párbeszéddel, a szélsőséges vallási közösségekkel szembeni jogi és nemzetbiztonsági fellépéssel, a vallásföldrajzzal, a vallásháborúk történetével, az üldözött vallási közösségekkel is foglalkozni kell. E kötet szinte az összes említett területet érinti. A szerzők között
-

A szabálysértési jog tankönyve
LetöltésA harmadik magyar szabálysértési kódex 2012-ben lépett hatályba. A szerkesztők és szerzők elérkezettnek látták az időt egy olyan tankönyv elkészítésére,amely oktatási célból összegzi a kihágási-szabálysértési jogterületre vonatkozó évszázados elméleti ismereteket, illetve az elmúlt fél évtized gyakorlati (jogalkalmazói) tapasztalatait. A munka szervesen illeszkedik abba a hagyományba, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődjei (az Államigazgatási Főiskola, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara, illetve a Rendőrtiszti Főiskola) fontos szerepet töltöttek be a szab
-

A védelmi igazgatás rendszere és a honvédelmi igazgatással való kapcsolatának elméleti és gyakorlati összefüggései
LetöltésHazánk függetlenségének biztosítására, a különböző veszélyek következtében kialakult helyzetek és válságok kezelésére, az állampolgárok védelmére az elmúlt évtizedekben Magyarország egy új, komplex védelmi rendszert alakított ki. A védelem össztársadalmi feladattá vált, a biztonságunk pedig csak átfogó megközelítéssel, és a védekezésben résztvevő különböző szervezetek összehangolt együttműködésével szavatolható. E tanulmánykötetben a szerzők vizsgálják, hogy milyen összefüggések és kölcsönhatások mutathatók ki a közigazgatási, a honvédelmi, a védelmi igazgatási és a katonai igazgatási rends