81–90 termék, összesen 99 db
-
A rendészet alapjai és egyes ágazatai
A rendészet alapjai és egyes ágazatai című egyetemi jegyzet a rendészet kialakulásának és dogmatikai téziseinek bemutatása mellett kitér annak a közigazgatástannal és a közigazgatási joggal való kapcsolatára, intézményrendszerére, az egyes fontosabb ágazataira, sajátos személyzetére és működésére is. Célkitűzése szerint az elméleti megközelítések kifejtése mellett törekedett a praktikus kérdések tárgyalására is. A kiadvány hasznos segítséget nyújthat nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, hanem a rendészettudomány művelő
-
A nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban
A titkok és rejtélyek feltárása, megoldása a történelem kezdete óta mindig is lázban tartotta az embereket. A titkok megőrzése vagy adott esetben felfedése, maga az információ birtoklása és az ehhez kapcsolódó ősi evolúciós ösztön, a kíváncsiság végigkíséri az emberiség történetét, s máig hétköznapi életünk szerves része. Talán ezért is övezi fokozott érdeklődés a titkosszolgálatok tevékenységét. Az Olvasó olyan tankönyvet tart a kezében, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok történetét, a jelenkor nemzetbiztonsági szolgálatainak fel
-
A katasztrófavédelem rendszere
A katasztrófák elleni védekezés az állam és polgárainak együttműködése során valósulhat meg hatékonyan. Az állam – és ezen belül is a jó állam – nemcsak szabályozza a lakosainak életét, hanem hatékonyan együttműködik velük. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – ahogy a nevében is benne foglaltatik – a köz érdekében tevékenykedők képzését végzi, amelynek igen fontos eleme a lakosság védelmének biztosítása, a megfelelő, átfogó ismeretekkel rendelkező közszolgák felkészítése. Ennek egyik része a katasztrófák elleni védekezés jogi sz
-
A biztonsági tanulmányok alapjai
A biztonság minden emberi közösség alapszükséglete. A történelem számtalan példát sorol a biztonságot fenyegető legkülönfélébb kihívások elleni küzdelmek közé, a természeti katasztrófáktól a világháborúkig. A biztonsági tanulmányok tudományterület a szervezett emberi közösségek (államok) és a nemzetközi rendszer biztonságával foglalkozik. Bemutatja és elemzi a kihívásokat, a rájuk adható válaszokat, az állami és nemzetközi szinten eljárni képes szervezeteket és szereplőket. Kiinduló értelmezési kerete a biztonságfogalom bővülő kon
-
A caritastól a fogvatartotti reintegrációig
Monográfiánk egy olyan büntetéstörténeti alapú dolgozat, amely alapvetően a bebörtönzöttek/fogvatartottak büntetésének végrehajtása során alkalmazott segítő – jobbító – nevelő, majd reszocializációs cél megjelenését, alakulását és fejlődését vizsgálja a napjainkban jelentkező reintegrációs törekvések bevezetéséig. Időben több ezer év spontán, majdszervezett gyakorlatát mutatjuk be, térben pedig elsősorban Európára, az Amerikai Egyesült Államokra és Magyarországra összpontosítunk. A kötet kriminálpedagógiai irányultságú, ennek
-
Kedvezmény!
A kriminalisztika tendenciái
Ez idáig a kriminalisztikáról mint egyetemes ténytudományról és annak legfőbb elveiről nem született áttekintő, koncentrált elméleti monográfia hazánkban. A nyomozás múltját, jelenét és jövőjét is elemző kötet bemutatja, részletesen elemzi és széleskörűen vizsgálja a bűnügyi múltkutatás (felderítés) történeti mérföldköveit, kontinentális (kriminalisztikai) és angolszász (forenzikus) fogalmi rendszerét, tudományági kapcsolódásait, krimináltechnikai és taktikai monografikus feldolgozottságát, piramis modelljét, alapelveit, nemzetközi te
4.980 Ft4.482 Ft Tovább -
Kedvezmény!
A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai
A munka feladatául tűzte ki a modern magyar polgári állam- és jogrendszer alapjainak bemutatását az európai fejlődésbe való beillesztéssel. A modernizáció pályaíve az egyes szakaszokban a változásra és a tradicionális elemekre egyaránt tekintettel kerül bemutatásra. A magyar politikai elit és jogászértelmiség Európa képének feltárására a parlamenti nyilatkozatok, a külföldi utak, a jogi és politikai Szakkönyvektárak és a jogi szaksajtóban megjelent publikációk alapján kerül sor. A sok évszázados osztrák-magyar közjogi kapcsolatok felvetik a
5.980 Ft5.382 Ft Tovább -
A nemzetközi migráció és a közigazgatás
Az olvasó kezébe most kerülő kötet egy hosszabb kutatás eredménye. Ugyanakkor nemcsak tudományos közlési céllal készült, hanem főleg azért, hogy a migrációval kapcsolatos kurzusok oktatása során is felhasználható legyen, ez a célkitűzés határozza meg a kötet szerkezetét, felépítését. Ez az oka annak, hogy a szövegben néhány helyen szemléltető keretes írások is találhatók. könyv több viszonylag önálló fejezetből áll, melyek a migráció különböző aspektusaival foglalkoznak, rendszerint logikai és időbeli sorrendben bemutatva a témát.
-
Az interoperabilitási e-nyomozás a jó állam tükrében
Napjainkban számtalan digitális nyomot hagyunk magunk után, de az állami szervek, intézmények a közigazgatási tevékenységük során is rengeteg elektronikus adatot rögzítenek az ügyfelekről, azaz rólunk. Ezért is elengedhetetlen a rendvédelmi oktatásban az e-nyomozási ismeretek elsajátítása, amelynek keretében a megfogalmazott kriminalisztikai ajánlások alkalmazása elősegítheti a bűncselekmények felderítését és bizonyítását. A nyomozati munka során nélkülözhetetlenek a közvetlenül, illetve a közvetett módon
-
Kedvezmény!
Tanúvédelem
A szervezett bűnözés korántsem romantikus világát mindig és mindenütt misztikum, rejtély, néha-néha a krimi világára oly jellemző titokzatosság övezi. A szervezett bűnözésben a titok tudója a tanú. Következésképpen az igazi titok maga a tanú. A tanú, akit meg kell védeni. De mikor – és főleg mitől – kell megvédeni a tanút a szervezett bűnözés esetében? Mit tudhat ő, ami miatt a szervezett bűnözés részéről megnyilvánuló fenyegetettség olyan mértékű, amivel szemben ő maga, egyedül, tehetetlen? Hogyan lehet megvédeni a tanút az
3.980 Ft1.000 Ft Kosárba