171–180 termék, összesen 316 dbSorted by latest
-

A szociális jogok alkotmányos védelme – különös tekintettel a szociális biztonság alapjogi védelmére
LetöltésSzegények mindig lesznek köztetek, rajtuk bármikor segíthettek.” Jézus szavai arra utalnak, hogy szegények mindenkor voltak és lesznek is a világon, akiken mindig segíthetünk, és kötelességünk is segíteni. De vajon az államnak milyen szerepe van a rászorulók megsegítésében, és hol húzódik az egyén felelősségének határa? A könyv főbb vizsgálati témakörei: a szociális jogok mint alapjogok fogalma, tartalma, kihívásai, a szociális biztonsághoz való jog, az állam szociális funkciójának történeti és összehasonlító aspektusai, a szociális jogokkal kapcsolatos jogelméleti viták, a szociális bizton
-

Fedett nyomozó alkalmazása a bűnüldözésben
LetöltésA magyar jog két évtizede teszi lehetővé a fedett nyomozó alkalmazását és általa a bűnüldöző hatóságoknak a bűnszervezetekbe történő beépülését. Az elmúlt 20 esztendőben jelentős változások történtek a bűnüldözés jogszabályi hátterében, szervezetében és módszereiben egyaránt. A fedett nyomozó esetében a gyakorlati alkalmazás fokozatos kibontakozásának és fejlődésének lehetett tanúja az, aki figyelemmel kísérte a szóban forgó, sajátos krimináltaktikai eszközről a nyilvánossághoz eljutó szórványos információkat és az egyes jogalkalmazási döntésekben megjelenő adatokat.
-

Politológia
LetöltésA tankönyv a politika tudományos vizsgálatának főbb kiindulópontjait, irányait és területeit tekinti át. Az egyes fejezetek igyekeznek átfogóan bemutatni a politológia meghatározó ismeretköreit az ideológiáktól az intézményekig, a szereplőktől a folyamatokig. Az olvasó megismerkedhet a politikai gondolkodás alapfogalmaival, a közügy mibenlétével, a pártok és a civil szervezetek szerepével, a politikai berendezkedések főbb típusaival, a demokrácia és a bürokrácia viszonyában jelentkező feszültségekkel, illetve a prezidencializáció jelenségével. A könyvben helyet kap a politikai konfliktusok,
-

Tagállami integrációs modellek
LetöltésAz európai integráció Maastricht előtti unitárius szerkezetében valamennyi tagállamra azonos szabályok vonatkoztak. A Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) rendszerében definíciószerűen lehetséges a többsebességű integráció. Különféle kormányzási modellek, bonyolult intézményi feltételek állnak fenn. A differenciált integráció rendszerében a tagállamok specifikus csoportja nincs alárendelve a többiekkel azonos uniós szabályoknak. A differenciálás bizonyos formái túlnyúlhatnak az Európai Unió határain, beleértve esetleg egyes kívülálló (nem tag) államokat. A differenciálás eszközt jelenthet az
-

The Relations of Central European Countries with the United States
LetöltésThis edited volume examines the post-Cold War relationship of ten selected Central and Eastern European (CEE) countries with the United States. It concludes with a summary chapter that highlights the main similarities and differences of the ten case studies. The relationship of the United States and CEE states has oscillated a lot since the end of the Cold War. The disagreements and problems were most evident in the political domain. Due to the institutionalised nature of the military domain, the defence cooperation has been mostly resilient to the fluctuations of the political relations. I
-

Államháztartási erőforrások joga
LetöltésMit tegyek, ha a csődbe ment munkáltatómtól nem kapok fizetést? Megadóztatható-e a termőföld? Lesz-e az utcában hóeltakarítás? E kérdések mindegyike kapcsolódik valamilyen módon az állam közfeladataihoz, erőforrás-gazdálkodásához és ezzel összefüggésben az államháztartás működéséhez. Kötetünk az államháztartási erőforrások szabályozási rendszerét mutatja be, tekintettel az állami és a társadalombiztosítási alapokra, a költségvetési intézmények szerepére, az állami vagyonnal való rendelkezésre, az önkormányzati költségvetés bevételeire, valamint az adóigazgatás eljárására. Teszi mindezt nem
-

Az államiság modelljei a Közel-Keleten
LetöltésA 21. század elejére minden kérdés, amely a Közel-Keletre, az arab és/vagy az iszlám világra, vagy magára az iszlám vallásra vonatkozik, a politika jóvoltából – és a média segítségével – a nemzetközi figyelem előterébe került. Úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet és annak bizonyos kérdései a térség méretéhez, elhelyezkedéséhez, de akár fejlettségi szintjéhez képest jelentősen befolyásolni tudják a nemzetközi rendszer folyamatait, szereplőit és napirendjét, miközben a folyamatok és a működés értelmezése, kontextusba helyezése homályban marad. A szerző mintegy 30 éves kutatómunkája alapján a Közel-K
-

Az Európai Unió politikai rendszere
LetöltésAz Európai Unió különleges, úgynevezett sui generis politikai konstrukció. Intézményeinek működése, szereplőinek viselkedése és szakpolitikai eredményei nem érthetők meg a politikatudomány módszertanának és megközelítésének alkalmazása nélkül. A kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa az integrációs folyamat politikumát, és megmutassa, hogy az Európai Unió nem egy „túlfejlett” nemzetközi szervezet, és nem is föderális állam, hanem egyedi jellemzőkkel bíró politikai rendszer. A kötet bár tárgyalja az uniós intézményrendszert, mindezt az eddig megszokottól eltérő módon, a politikatudományi meg
-

A magyar közigazgatási bíráskodás elmélete és története
LetöltésA könyv célja, hogy a XXI. századi kortárs közigazgatási bíráskodás, ezen belül főleg a közigazgatási perjog megértését támogassa az elvi-történeti háttér bemutatásával. A közigazgatási perjog tudományos feldolgozása nem szűkíthető le az eljárásjogi kérdések kezelésére, noha azok is fontosak. Minden perrendtartásnak intenzív részét képezik a hatásköri szabályok, ez különösen igaz a közigazgatási bíráskodás eljárási rendjére, amelynek ez központi kérdésköre. A közigazgatási döntések, cselekmények, határozatok (vagy ezek hiánya) törvényes megengedettségének a megítélése és a szükséges jogköve
-

Nemzetállamok és új szabályozó hatalmak a globális erőtérben
LetöltésA nemzetállamok létezése a történelmi fejlődés egy pontján nélkülözhetetlenné és megkerülhetetlenné vált: amint sikeresen kikapcsolták a rivális autoritásokat a politikaformálás folyamatából, és a vesztfáliai rendszer révén megszilárdították pozícióikat, korábban példátlan mértékű hatalomra tettek szert. A 21. századra viszont két, egymással ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. A globalizáció általánossá válásának hatására szokássá vált a klasszikus nemzetállami szuverenitás elavultságáról és meghaladottságáról beszélni. Ezzel párhuzamosan azonban újból felértékelődni látszik az államok j