Gazdaságdiplomácia

4.785 Ft

Gazdaságdiplomácia – elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország  gazdasági  érdekeinek  képviseletében  és  üzleti  kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdaság lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági,  üzleti,  vállalkozói,  külkereskedelmi,  adózási,  projekt  menedzselési,  protokoll-,  időgazdálkodási  vagy  éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése volt, hogy az egyes fejezetek végén található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse  a  folyamatok  és  összefüggések  megértését,  valamint  az  átadott  ismeretek  készségszerű,  gyakorlati  alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára nyújt segítséget mindehhez a kézikönyv, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Készleten

Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789635313242
ISBN:
9789635313242
Szerző:
Benczes István, Kutasi Gábor, Almadi Sejla, Constantinovits Milán, Csekő Katalin, Endrődi-Kovács Viktória, Kacsirek László, Kis-Benedek József, Kiss Orhidea Edith, Kollárik Ferenc, Miskolcziné Gábriel Mónika, Németh Gergely, Robák Ferenc, Sass Magdolna, Simai Mihály, Szent-Iványi Balázs, Tétényi András, Vigvári Gábor, Nagy Sándor Gyula ,
Szerkesztők:
Kutasi Gábor, Nagy Sándor Gyula,
Megjelenés éve:
2020
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó – Akadémiai Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
520
Méret:
168 * 238 mm
Formátum:
B5
Sorozat címe:
-
Kötés:
Keménytáblás