Büntető eljárásjog

3.229 Ft 2.583 Ft

Az új büntetőeljárási törvény főbb rendelkezései

A kötet a Jogi Szakvizsga B/2 témaköréhez, a büntető eljárásjog szóbeli és írásbeli szakvizsgához nyújt segítséget. Összefoglalja a tárgyhoz kapcsolódó legszükségesebb ismereteket, tartalmazza a témához kapcsolódó joggyakorlatot, iratmintákat. A kötet tartalma szorosan kötődik a Jogi Szakvizsga Bizottság által megállapított követelményekhez. A tananyag elsajátítását áttekintő táblázatok is segítik.
A könyv azonban nemcsak a jogi szakvizsgára, hanem a joghallgatók számára is segítséget nyújthat a büntető eljárásjog szigorlati vizsga sikeres teljesítéséhez. Vezérfonalul szolgálhat az egyéb jogi képzésben tanulóknak is, elméleti alapvetést adhat a jogalkalmazóknak a mindennapi jogértelmezésben, segítséget nyújthat tudományos kutatóknak, egyetemi oktatóknak saját jogterületük műveléséhez.
A kötet elsősorban a 2018. július 1-jén hatályba lépett, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) rendelkezéseit mutatja be, nem feledkezik meg azonban a kapcsolódó büntetőjogi jogforrásokról sem. Ennek során 2022. június 30-i hatállyal nemcsak, hogy feldolgozza a Be. hatályba lépése óta keletkezett 15 módosító törvény rendelkezéseit, de több, mint 100 egyéb jogszabályt tekint át, emellett közel 250 eseti döntésen keresztül mutatja be a vonatkozó bírói gyakorlatot is.

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címkék: ,
Cikkszám:
9789635318421
ISBN:
9789635318421
Szerző:
Herke Csongor,
Megjelenés éve:
2022
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
328
Formátum:
B5
Sorozat címe:
Segédkönyvek Jogi Szakvizsgához
Kötés:
Puhafedeles