Személyesadat-védemi tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

a Ludovika Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. által üzemeltetett kamerás megfigyelőrendszer alkalmazása során megvalósuló adatkezelésekről

Adatkezelő megnevezése

Ludovika Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 1., adószám: 10413544-2-42, képviselő: Koltányi Gergely ügyvezető, a továbbiakban: Adatkezelő) a Dialóg Campus Könyvesbolt (1053 Budapest, Károlyi utca 17.) telephelyén vagyonvédelem céljából elektronikus megfigyelőrendszert (a továbbiakban: megfigyelőrendszer) üzemeltet. Jelen tájékoztató célja, hogy meghatározza a megfigyelőrendszer működésének adatvédelmi szempontból fontos elemeit, mint a megfigyeléssel megvalósuló adatkezelés célja, jogalapja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama, az adatkezeléssel érintett személyek jogai, az adatkezelő által alkalmazott adatbiztonsági intézkedéseket, az esetleges adatvédelmi incidensek kezelésének módját, illetve a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának lehetőségét.   

A tájékoztató hatálya

A tájékoztató személyi hatálya a megfigyelőrendszer üzemeltetésében, karbantartásában közreműködőkre és a megfigyelésben érintett személyekre terjed ki.

Az adatkezelő jelen tájékoztató kialakításakor elsősorban a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendeletét (a továbbiakban: GDPR), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), továbbá a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Szvtv.) vonatkozó rendelkezéseit vette figyelembe.

Az adatkezelő meghatározása, az adatkezelés helye

Az adatkezelő:               Ludovika Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft.

címe:                              1089 Budapest

adószám:                       10413544-2-42

képviseli:                        Koltányi Gergely, ügyvezető

Az adatkezelő adatvédelmi tisztviselője

név: dr. Hajnal Gergely

cím: 1119 Budapest, Mohai út 38.

tel: +36 (1) 432 9000/20377 mellék

e-mail-cím: kozerdeku@ludovika.hu

Az adatkezelés helye: Dialóg Campus Könyvesbolt (1053 Budapest, Károlyi utca 17.)

A társaság a képfelvevő és -rögzítő berendezések működése, üzemeltetése érdekében az alábbi adatfeldolgozót veszi igénybe:

Neve:                            Bangó Mihály e. v.

Székhelye:                    3023 Petőfibánya, Hegyalja út 21.

Adószáma:                    65752980-2-30

Elérhetősége:                https://orkodo.hu/

Képviseli:                       Bangó Mihály

Tevékenység:                Kamerarendszer-karbantartás, kamerafelvétel-kimentés

Az adatkezelő az alábbi helyeken üzemeltet kamerás megfigyelőrendszert:

Helyiség megnevezése
Dialóg Campus Könyvesbolt 1053 Budapest, Károlyi utca 17.
Telepítési pontMegfigyelt terület
Pénztári pult felettPénztári pult
Üzlet déli sarokÜzlet belterület
Üzlet északi sarokFőbejárat, üzlet belterület

Az adatkezelés célja

A megfigyelőrendszer üzemeltetésének célja továbbá a szolgáltatásait igénybe vevők, valamint a munkatársai és megbízottai életének, személyének, testi épségének és vagyontárgyaik védelmének biztosítása.

A kezelt adatok köre, az adatkezelés jogalapja

A kamerás megfigyelőrendszer üzemeltetése során

  1. kezelt adat: az érintettről készült fénykép és videófelvétel,
  2. kezelt adat forrása: az érintett,
  3. az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja értelmében az adatkezelő azon jogos érdeke, hogy az üzletben található vagyoni értékek, különösen az árukészlet védelméhez, valamint az üzletben tartózkodók – mint a vásárlók és eladók – életének, testi épségének megóvásához a megfigyelőrendszer útján hozzájáruljon, kár esetén pedig annak felderítését megkönnyítse. Elsődleges érdeke az adatkezelőnek a vagyon védelme. 

Az adatok nyilvántartásának módja (eszközök)

A társaság által üzemeltetett kamerás megfigyelőrendszer belső térben elhelyezett, általános térfigyelési szerepet betöltő (HD) kamerákból, a kamerák által rögzített képet megjelenítő monitorból, valamint a társaság szerverhelyiségében, illetve rackszekrényében elhelyezett, a kamerák által közvetített képet elektronikus formában rögzítő központi egységből (DVR) áll.

Az adatokhoz való hozzáférés szabályai, valamint az adatkezelés időtartama

A megfigyelőrendszer által valós időben közvetített, a monitorokon megjelenített képeket indokolt esetben az Adatkezelő ügyvezetője vagy az általa kijelölt személy, az üzemeltetést ellátó személyek (eladók) tekinthetik meg.

A megfigyelőrendszer által rögzített képfelvételhez kizárólag az adatkezelő ügyvezetője, valamint az általa kijelölt munkatárs, illetve bírósági vagy más hatósági eljárásban történő felhasználás érdekében a bíróság, az eljárásra illetékes más hatóság férhet hozzá, amennyiben jogszabály lehetőséget ad rá.

A jogszabályban meghatározott szabálysértési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, valamint nemzetbiztonsági feladatok ellátása céljából a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, az ügyészség, a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorizmust elhárító szerv, nemzetközi jogsegély keretében külföldi hatóság, jogának vagy jogos érdekeinek érvényesítése érdekében valamely harmadik személy igényelhet adatot.

Bíróság vagy hatóság megkeresésére a rögzített képfelvételt a megkereső részére a társaság ügyvezetője, valamint az általa kijelölt munkatársak haladéktalanul megküldik.

Akinek jogát vagy jogos érdekét a képfelvétel érinti, a rögzítéstől számított három napon belül kérheti, hogy a felvételt az adatkezelő ne semmisítse meg, vagy ne törölje.

A rögzített felvételt felhasználás hiányában vagy tiltakozás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított negyedik napon meg kell semmisíteni, illetve törölni kell, e kötelezettséget a rendszer automatikus beállításával teljesíti az adatkezelő.

A felvétel felhasználásának minősül, ha a rögzített képfelvételt bírósági vagy hatósági eljárásban bizonyítékként felhasználják, vagy bíróság, hatóság részére ilyen eljárás során benyújtják. A törlésről a felvétel napjának rögzítése mellett jegyzőkönyvet vesz fel a törlést végző munkatárs és közvetlen munkahelyi felettese.

Az adatok kimentéséről, a megkeresés alapján teljesített adatszolgáltatással kapcsolatos tényekről, körülményekről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely jelen szabályzat 1. számú mellékletét képezi, és tartalmazza:

  1. az adatkérő (megkereső) nevét, címét,
  2. a kimentés (megkeresés) okát, célját,
  3. a megfigyelőrendszer elhelyezésére vonatkozó adatokat, a képrögzítés helyét,
  4. a képrögzítés időpontját és időtartamát,
  5. a kimentést végző személy nevét és munkahelyét.

A jegyzőkönyv egy példányát a felvétel megőrzését kérelmező jogosultnak meg kell küldeni, illetve az adatkezelő adatvédelmi szabályzatában meghatározottak szerint az adattovábbítási nyilvántartásba be kell jegyezni, és annak mellékleteként meg kell őrizni.

Ha a jegyzőkönyv felvételét követően bírósági vagy hatósági megkeresésre attól számított harminc napon belül nem kerül sor, hogy a megsemmisítés vagy törlés mellőzését kérték, és a rögzítéstől számított háromnapos határidő letelt, a rögzített képfelvételt az adatkezelő törli vagy megsemmisíti.

Tájékoztatási kötelezettség a megfigyelőrendszer működtetéséről

A társaság az elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazásának tényéről az érintetteket egyértelműen és részletesen tájékoztatja, így különösen a képfelvétel készítésének, tárolásának céljáról, az adatkezelés jogalapjáról, a felvétel tárolásának helyéről, a tárolás időtartamáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltető) személyéről, az adatok megismerésére jogosult személyek köréről, továbbá az érintettek jogairól és azok érvényesítésének rendjéről.

A megfigyelt területeken jól látható helyen figyelmeztető táblákat, illetve matricákat helyez el az alábbi szöveggel:

„Figyelem! Kamerával megfigyelt terület!

A kamerarendszer üzemeltetője/adatkezelő: Ludovika Egyetemi Kiadó Kft.

Az adatkezelő székhelye: 1089 Budapest, Orczy út 1.

Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelő jogos érdeke

Az adatkezelés célja: személy- és vagyonvédelem

A felvételek tárolásának időtartama: A felvétel időpontjától számított 4 nap

A felvételek tárolási helye: Dialóg Campus Könyvesbolt (1053 Budapest, Károlyi utca 17.)

A felvételek megtekintésére jogosultak: az adatkezelő ügyvezetője vagy az általa kijelölt munkavállaló, valamint eladók

Adatkezelési tájékoztató elérhetősége: http://www.dialogcampus.hu/hu/

Adattovábbítás

A személyes adatokat harmadik félnek nem továbbítják, kivéve az esetleges jog- vagy igényérvényesítés, bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, szabálysértési hatóság, közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetve jogszabály felhatalmazása alapján más szervek eljárása esetén.

Automatizált döntéshozatal, profilalkotás

Adatkezelő nem hoz kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntést az érintettel összefüggésben, valamint a rendelkezésre álló személyes adatok alapján az adatkezelő nem alkot profilt az érintettről.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatban érvényesíthető jogai

Adatkezelő biztosítja, hogy az alábbiak szerint érvényesüljenek az érintettek jogai.

Az adatkezelő lehetőséget biztosít az érintett számára, hogy az érintetti jogai gyakorlásával kapcsolatos kérelmét az alábbi módok bármelyikén és a jelen tájékoztatóban foglalt elérhetőségeken keresztül előterjessze: (i) postai úton, (ii) e-mail útján, (iii) telefonon.

Az adatkezelő az érintett kérelmét indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti, és tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva tájékoztatja erről az érintettet. A kérelem megtagadásáról az adatkezelő szintén ezen határidőn belül dönt, és tájékoztatja az érintettet a kérelem megtagadásáról, ennek okairól, valamint az érintett ezzel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeiről.

Adatkezelő az érintett kérelmét főszabály szerint e-mail útján teljesíti, kivéve, ha az érintett másként kéri. Az érintett kérésére telefonos tájékoztatás kizárólag akkor adható, ha az érintett személyazonosságát igazolta. Az adatkezelő az érintett postai címét vagy telefonszámát semmilyen más célra nem használja fel.

Az adatkezelő az érintettek – alább részletezett – kérelmeinek teljesítéséért díjat, költségtérítést nem számít fel. Arra az esetre azonban, ha az érintettől megalapozatlan, túlzó, azonos adatkörre vonatkozó újabb kérelem érkezik be az előző, már teljesített kérelmet követő egy éven belül, az adatkezelő fenntartja magának a jogot arra, hogy a kérelem teljesítéséért a teljesítéssel kapcsolatos munkateherrel arányos, észszerű költségtérítést állapítson meg, vagy mérlegelési jogkörében megtagadja a kérelem alapján történő intézkedést megfelelő indokolás mellett.

Tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való jog

Az adatkezelő az érintett kérelmére tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető módon, világosan és közérthetően megfogalmazva tájékoztatást nyújt részére az alábbi információkról:

  • arról, hogy személyes adatainak kezelése az adatkezelőnél folyamatban van-e;
  • az adatkezelő nevéről és elérhetőségeiről;
  • az adatfeldolgozásról, a fenti pontokban meghatározott adatfeldolgozók nevéről és elérhetőségeiről;
  • az érintett adatkezelő által kezelt személyes adatairól és azok forrásáról;
  • a személyes adatok kezelésének céljáról, valamint az adatkezelés jogalapjáról;
  • az adatkezelés időtartamáról;
  • azon címzettekről vagy címzettek kategóriáiról, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölte vagy közölni fogja, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • az érintett jogairól;
  • az esetleges adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről.

Helyesbítéshez való jog

Az adatkezelő az érintett kérésére helyesbíti az érintettre vonatkozó, pontatlan személyes adatokat.

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Törléshez („elfeledtetéshez”) való jog

Az érintett kérésére az adatkezelő törli az érintettre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötte, vagy más módon kezelte;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen;
  • a személyes adatokat az adatkezelő jogellenesen kezelte;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy magyar jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a törlésről, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát – ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, de az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Adathordozhatósághoz való jog

Az adatkezelő az érintett kérésére a rendelkezésére bocsátja az érintettre vonatkozó, az érintett által megadott személyes adatokat. Az adatkezelő továbbá vállalja, hogy ezeket a személyes adatokat az érintett egy másik adatkezelőnek anélkül továbbíthatja, hogy ezt az adatkezelő akadályozná.

Jogorvoslathoz való jog

Amennyiben az érintett úgy véli, hogy az adatkezelő az adatkezelése során megsértette a személyes adatok védelméhez való jogát, az irányadó jogszabályok szerint jogorvoslattal élhet a hatáskörrel rendelkező szerveknél, azaz panasszal élhet a NAIH-nál [cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; honlap: www.naih.hu; e-mail-cím: ugyfelszolgalat@naih.hu; telefonszám: +36 (1) 391-1400], vagy az illetékes bírósághoz fordulhat.

Az adatkezelő vállalja, hogy ezen eljárások során az érintett bírósággal vagy a NAIH-hal mindenben együttműködik, az adatkezelésre vonatkozó adatokat az érintett bíróság vagy a NAIH részére kiadja.

Az adatkezelő kötelezettséget vállal arra is, hogy az érintett személyes adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozott kárt megtéríti. Az érintett személyiségi jogának megsértése esetén az érintett sérelemdíjat követelhet. Adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, továbbá ha a kár vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származik.

Adatbiztonsági intézkedések

Az adatkezelő köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Továbbá felhívja azon harmadik feleket, akiknek az érintett adatait továbbította, hogy kötelesek eleget tenni az adatbiztonság követelményének.

Az adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse.

Az adatkezelő megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok ne sérüljenek, illetve semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást az adatkezelő az adatkezelési tevékenységében részt vevő munkavállalói, illetve az adatkezelő megbízásából eljáró adatfeldolgozók részére is előírja.

Adatvédelmi incidensek kezelése

Amennyiben az adatkezelő az általa továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisülését, elvesztését, módosulását, jogosulatlan továbbítását vagy nyilvánosságra hozatalát, vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményező eseményt, cselekményt észlel (a továbbiakban összefoglalóan: adatvédelmi incidens), köteles a GDPR 33–34. cikke alapján eljárni, az adatvédelmi incidenst bejelenteni a NAIH felé, illetve tájékoztatni a érintettet vagy érintetteket az adatvédelmi incidensről, amennyiben az valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve.

Az a személy, aki az adatkezelő által továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatokra vonatkozóan a fentiek szerint megvalósuló adatvédelmi incidenst észlel, az alábbi elérhetőségeken jelezheti azt az adatkezelőnek:

Személyesen: …………………………………….

Postai úton: …………………………………….

Telefonon: ……………………………………..

E-mail útján: ………………………………………..

A bejelentést tevő személynek az adatvédelmi incidens tárgyának megjelölése mellett a következőket kell megadnia:

  • bejelentő neve,
  • bejelentő elérhetőségei: telefonszám és/vagy e-mail-cím,
  • (munkavállaló esetén) a szervezeti egységét,
  • az incidens informatikai rendszert érint-e. 

Az adatkezelő legkésőbb 1 munkanapon belül, amennyiben súlyosnak ítéli meg az incidenst, haladéktalanul megvizsgálja a bejelentést, és – amennyiben szükséges – a bejelentőtől további adatokat kér be. Az incidens bejelentésétől számított 72 órán belül az adatkezelő adatszolgáltatást nyújt a NAIH felé.

Az adatszolgáltatásnak a következőket kell tartalmaznia:

  • adatvédelmi incidens jellege, beleértve az érintettek kategóriáit és hozzávetőleges számát, valamint az incidenssel érintett adatok kategóriáit és hozzávetőleges számát;
  • további tájékoztatást nyújtó kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;
  • az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
  • az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Amennyiben az adatvédelmi incidens további kivizsgálást igényel, úgy az adatkezelő megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megfelelő szakemberek bevonásával a vizsgálat alatt felmérjék az adatvédelmi incidens valós és lehetséges hatásait. Erről a felkért szakemberek jelentést készítenek. A jelentésnek tartalmaznia kell javaslatot az adatvédelmi incidens elhárításához szükséges biztonsági intézkedésekről. 

Az intézkedések megtételéről az adatkezelő dönt.

Az adatkezelő, amennyiben úgy látja, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

Az adatkezelő a tájékoztatásban világosan és közérthetően ismerteti az adatvédelmi incidens jellegét a következőket kiemelve:

  • a további tájékoztatást nyújtó kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;
  • az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
  • az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Adatkezelő nem tájékoztatja az érintetteket, ha:

  • megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
  • az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
  • a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé, azaz az érintettek olyan számosan vannak, hogy az adatkezelő csak aránytalanul nagy ráfordítással tudná a fentiek szerint tájékoztatni őket. Az adatkezelő ebben az esetben intézkedik a megfelelő információk nyilvánosságra hozataláról.

Adatvédelmi incidensek nyilvántartása

Az adatvédelmi incidensről az adatkezelő nyilvántartást vezet.

A nyilvántartásban rögzíteni kell:

  • az érintett személyes adatok körét,
  • az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát,
  • az adatvédelmi incidens időpontját,
  • az adatvédelmi incidens körülményeit, hatásait,
  • az adatvédelmi incidens elhárítására megtett intézkedéseket,
  • az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

A nyilvántartásban szereplő adatvédelmi incidensekre vonatkozó adatokat személyes adatokat érintő incidens esetében 5 évig, különleges adatokat érintő incidens esetében 20 évig köteles az adatkezelő megőrizni.

Az adatkezelő fenntartja magának a jogot a jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására.

Budapest, 2019.

Termék hozzádva a kosárhoz.
0 termék - Ft