Showing 121–130 of 455 resultsSorted by latest
-
Második Trianon?
Magyarország a világégésekből a vesztes oldalon került ki, így önkéntelenül adódik a magyar békeszerződések összehasonlítása, a hasonlóságok és különbözőségek egybevetése. A legyőzött Magyarországgal egyik esetben sem tárgyalták meg a békefeltételeket, a győztes nagyhatalmak „rólunk, de nélkülünk” döntöttek.
A magyar közbeszédben ezért válhatott uralkodóvá az a gondolat, hogy az 1947-es párizsi béke csupán Trianon megismétlése, egyfajta „második Trianon”, jóllehet a két békerendezés között nagyon komoly különbségek húzódtak meg. 1945-ben ugyanis béke-előkészítőink egészen más problémá -
Hadik András válogatott hadügyi írásai
Gróf futaki Hadik András (1710‒1790) a 18. század legsikeresebb és leghíresebb magyar katonája volt: katonai pályája csúcsán, 1774-ben tábornagyi rendfokozatot kapott, és Mária Terézia kinevezte a bécsi Udvari Haditanács elnökévé. Emlékét egyebek közt emléknap, emléktúra, a szlovák katonai akadémia neve, Bécsben utca, a budai várban Vastagh György szobrász lovas szobra őrzi. Európai hírnevét az 1757. októberi huszárcsínynek, a porosz főváros, Berlin elfoglalásának és megsarcolásának köszönhette. A művelt, eredetileg papnak nevelkedett Hadik egész életében írásba foglalta tapasztalatait: nap
-
Angol–magyar, magyar–angol rendészeti, határrendészeti és idegenrendészeti szakszótár
A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Közszolgálati Tudásportálon is.
-
Egy reakciós „liberális” a 20. században
Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn katolikus politikai gondolkodó az Osztrák–Magyar Monarchiában, I. Ferenc József császár és király alattvalójaként látta meg a napvilágot 1909-ben. Egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig hű próbált maradni az egykori kettős monarchiát jellemző eszmékhez: a régi vágású klasszikus liberalizmushoz, a királyság intézményéhez.
Egy 1943-as írásában így foglalta össze politikai krédóját:
„Nem habozok magamat reakciósnak nevezni. Nagyon is büszke vagyok erre a tényre. Nem látok több erényt az ismeretlen jövő iránti vágyakozásban, mint az ismert és -
Repüléstudományi tanulmányok
A Repüléstudományi Szemelvények címmel 2016-ban elindított sorozatunkkal elsődleges célunk az, hogy hírt adjunk az adott évben a repülés és a hozzá szorosan kapcsolódó területeken folyó tudományos kutatások irányairól. Emellett teret kívánunk adni oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak publikációs lehetőségeik kiterjesztéséhez, ezáltal a tudományos tevékenység népszerűsítéséhez és mind szélesebb olvasóközönség figyelmének felkeltéséhez.
Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy lehetőségeink szerint növeljük a repüléstudományi terület elismertségét, közzé tegyük a szakterületen egyéni vagy cs -
Vallás és biztonság kapcsolatának egyes kérdéseiről
A vallás szerepe a modern Európában folyamatosan újraértékelődik. Miközben a szekuláris, demokratikus, nyitott és vallásilag semleges állam értékei nem vitathatók, a kontinens keresztény gyökerei, hagyományai, mai életünket is meghatározó sajátosságai védendő értékek. Vallás és biztonság kérdése ugyan elkerülhetetlenné teszi, hogy a kereszténység és Európa viszonyáról is töprengjünk, az egyes vallási meggyőződések államok általi kezelésében határvonalakat kell húzni. A társadalmakat meg kell védeni az erőszaktól vagy szabadságuk bármiféle szükségtelen és aránytalan korlátozásától, de az err
-
Vásárlói bizalom az illegális szerek online piacán
Napjainkban egyre nagyobb problémát jelent az illegális szerekhez való könnyű hozzáférés az interneten keresztül.
A tiltott szerek kriptopiaca a darkweben éli virágkorát. Az illegális online kereskedelem működése elképzelhetetlen lenne a vásárlók és a kereskedők közötti bizalom nélkül, ami egyben a tranzakciók sikerének egyik garanciája is. Néhány kutató ebből a szempontból közelíti meg a jelenség feltárását, miközben annak visszaszorítását a vásárlói bizalom befolyásolásán keresztüli keresletcsökkentéssel képzelik el.
Jelen monográfia egy kutatás első fázisát mutatja be, amelyb -
A Gazdasági és Monetáris Unió jövője
A csaknem három évtizede aláírt Maastrichti Szerződés hozta létre a Gazdasági és Monetáris Uniót (GMU). A GMU működése és jövője minden európai polgárt érint. Függetlenül attól, hogy melyik tagállamból származnak, beleértve azokat is, amelyek csak a jövőben csatlakoznak az euróövezethez.
A GMU fejlődésével párhuzamosan felszínre jutottak az eredeti konstrukció egyes rendszerszintű hiányosságai. Lényeges kihívásokat jelentenek a rendszert érő sokkok: a legutóbbi pénzügyi és gazdasági válság vagy legújabban a Covid-19-krízis.
Napirendre került a GMU átfogó, akár GMU 2.0-hoz is elv -
Kis János (1770−1846) szuperintendens irodalmi és tudományos levelezése
Kis János (1770−1846) író, költő, műfordító, evangélikus lelkész, szuperintendens, királyi tanácsos, a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia jogelődje) rendes tagja, korának jelentős irodalmára, egyházi, valamint tudományos közéletének kiemelkedő személyisége volt. Neve Berzsenyi felfedezőjeként a középiskolai irodalomoktatásnak is része. Kiterjedt levelezése, amelynek átfogó feltérképezésére és gyűjteményes kiadására ez az első próbálkozás, jelentős forrásértékkel bír, hiszen Kis kora jelentős magyar írói, tudósai és közéleti személyiségei közül sokakkal kapcsolatban állt, és
-
Jakkó László hadtudományi munkái
A jelen kötetben Jakkó László huszárkapitány (1781–1833), a napóleoni háborúk idején élt és jelentős harctéri tapasztalatot szerzett katonatiszt két fontos műve olvasható. Az új hadi-tudomány lelke címet viselő írás egy porosz hadtudományi munka, az Adam Dietrich Heinrich von Bülow által jegyzett Geist des neuern Kriegssystems (1799) részleges magyar nyelvű fordítása, amely 1809-ben nyomtatásban is megjelent. A második mű – Hadi-fortélyok a régieknél – Sextus Iulius Frontinus i. sz. 1. századi római politikus, hadvezér és katonai író Strategemata című munkájának fordítása, amelyet Jakkó 181