Rögtönzés és ellenpont

4.455 Ft

Új politika Európa színpadán

“Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő, szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést, kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az európai politizálás meghatározó vonásai közé.
E fordulatos másfél évtizedben az európai vezetőknek nemcsak az új helyzetekre kellett a megszokottnál gyorsabban reagálniuk, de az addigi szakpolitikai kérdésektől eltérő területen navigálva a szuverenitással, identitással, szolidaritással kapcsolatos megannyi dilemmára is meg kellett felelniük. Bejáratott megoldások híján pedig sokszor nem hagyatkozhattak másra, mint politikai ösztöneikre és improvizációs képességükre.
A változások egy részét testközelből, az Európai Tanács elnökének tanácsadójaként megélő szerző könyvében négy olyan drámai pillanatra összpontosít, amelyek hozzájárultak az európai politika átalakulásához: a 2008-ban kezdődő és a kontinens országait is nehéz helyzetbe hozó gazdasági válságra, a Krím és Ukrajna más részei ellen indított orosz támadásra, a menekültválságra és a brexit miatt a szervezet atlanti szárnyán előálló komplikált helyzetre. Van Middelaar ezeket végigelemezve igyekszik olvasói számára felvázolni, hogyan találja fel magát újra az uniós politika, s hogyan helyeződik át benne a hangsúly a szabálypolitikáról az eseménypolitikára.
A lebilincselő stílusban megírt könyv mindenki számára ajánlott, aki szeretné jobban megérteni a mindannyiunk mindennapjait meghatározó uniós politika belső működésének dinamikáját, intézményi ütközéseit, szövevényes hatalmi játszmáit és az európai választópolgárok növekvő türelmetlenségének okait. “

Only 2 left in stock

Categories: , Tag:
Item number:
9789636440275
ISBN:
9789636440275
Author:
Luuk Van Middelaar
Year of publication:
2023
Publisher:
MCC Press Kft.
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
332
Bindig:
kartonált