291–300 termék, összesen 318 db
-
Kedvezmény!
Autentikus jogelmélet
A könyv címében szereplő „autentikus” jelző szerepeltetésével a szerző azt a törekvését szerette volna jelezni, hogy az elemzéseibe folyamatosan bevonta a jogtörténeti és jogági elméleti kérdéseket, illetve az ezekre vonatkozó szakirodalmat is. Ezzel a módszerrel szakítani akart azzal a jogelmélet-felfogással, mely a jogtörténet és a tételes jogtudományok kutatásától elszakadva mintegy a „jog tetején állva” figyeli meg csak a jogot, és így véli elemezhetőnek a jog fogalmát, a jogforrások, a jogdogmatika, jogértelmezés, a jog
4.360 Ft1.000 Ft Kosárba -
Kedvezmény!
Magyarország helyi önkormányzatai
Az elsősorban egyetemi hallgatók részére írt tankönyv a helyi önkormányzatok magyarországi működését mutatja be. Mindazok számára hasznos olvasmány, akik érdeklődnek a helyi közszolgáltatások helyben történő biztosításának megoldási lehetőségei vagy az abban közreműködő önkormányzati szervek – különösen a képviselő-testületek, a bizottságok, a polgármester, a jegyző, a polgármesteri hivatalok, az önkormányzat intézményei – működése iránt.
Megtudható a tankönyvből, hogyan gazdálkodik egy helyi önkormányzat, ehhez milyen p3.070 Ft2.456 Ft Kosárba -
A vallás szerepe a politika alakításában egykor és ma
4.980 Ft Kosárba -
Kézifegyverek képes enciklopédiája
Gazdagon illusztrált kalauz a kézifegyverekhez a 15. századtól napjainkig. Bemutatja a kovás fegyvereket, az ismétlőpuskákat, a sörétes puskákat, a géppisztolyokat, a gépkarabélyokat, a nehéz géppuskákat, valamint a kézi páncéltörő fegyvereket, többek között olyan híres modelleket is, mint a Colt Navy forgópisztoly, a Gatling-szórólöveg, a Kar 98 ismétlőpuska, a Thompson 1928 géppisztoly, az Uzi géppisztoly, valamint az M110 öntöltő mesterlövészpuska. A könyv külön fejezetben mutatja be a mindenkori magyar haderőben használatos hadi lőfegyvereket
-
Büntetőjog – Különös rész I.
5.900 Ft Kosárba -
A közigazgatás tudománya és gyakorlata
„Módszertanát tekintve jelen mű a közigazgatás-tudomány nézőpontjából közelíti meg az elmúlt harminc év, de elsősorban a jelen hazai közigazgatásának állapotát, összevetve azt a hatályos joganyaggal. Könyvünk második fejezete ehhez ad kiindulópontot, és – a terjedelmi korátok miatt csak a lehetőségekhez mérten – megalapozza ezeket a közigazgatás-tudományi nézőpontokat; kronológiában addig, amikortól részleteiben elkezdhetjük tárgyalni jelenünk közigazgatását. Hazánk közigazgatásának megértéséhez tehát felhasználjuk a közigazgatá
-
Kedvezmény!
Nemzetközi jog I.
A „Nemzetközi jog” című tankönyv I. kötete a nemzetközi jog olyan általános kérdéseivel (jogalkotás, jogalkalmazás, a nemzetközi jog és az Európajog, valamint a nemzeti jogrendszerek viszonya, nemzetközi felelősség, a viták rendezése) foglalkozik, melyek a nemzetközi jog különböző területeinek megismeréséhez szükséges alapokat jelentik. Ez utóbbiakat a II. kötet tartalmazza. Ezenkívül bemutatja a nemzetközi jog és tudományának történetét.
5.480 Ft4.932 Ft Kosárba -
Vadászrepülők – Az Imperial War Museum fotóival
A könyv betűrendben mutat be több mint 170 géptípust, köztük az első világháborúban használt korai repülőket, a két háború közti időnek és a második világháború vadászgépeit, és a mai szuperszonikus sugárhajtású vadászrepülőket.
-
Egyetemes állam- és jogtörténet
Az egyetemes állam- és jogtörténet az államok és a jogrendszerek történeti fejlődésével foglalkozik. Megismertet ezek modelljeivel, feltárja struktúrájukat és működési elveiket, bemutatja alapintézményeiket. Közzéteszi az egyetemes jogi kultúra számos nagy jogtörténeti és politikai dokumentumát, és utal kiemelkedő személyiségekre is. Hangsúlyozott szerepet kap anyagában a tradíció-modernizáció kérdésköre, a joghatékonyság, valamint a jog és a hatalom mint kulturális jelenség bemutatása. Az elemzés középpontjában Európa áll, de az összeha
-
Kedvezmény!
Az európai közigazgatás fejlődése és szabályozása
„Szegedi László Az európai közigazgatás fejlődése és szabályozása – Az uniós normák közvetett és közvetlen végrehajtása című könyvében vizsgálja a szakirodalom által Európai Közigazgatási Térségnek nevezett jogterület egyes elemeit. Miután ma sem egységes a fogalomhasználat a de jure nem harmonizált, de facto azonban ezer szálon együttműködést feltételező európai közigazgatásban, a szerző a közvetett végrehajtás fogalmával definiálja azt a helyzetet, amikor a szupranacionális szinten meghozott normák végrehajtása a tagállamok szintj
2.415 Ft1.932 Ft Kosárba