331–360 termék, összesen 370 db
-
Államszervezet és államiság Magyarország Alaptörvényében
A magyar Alaptörvény létrejöttének ötödik évfordulója tiszteletére rendezett konferenciasorozat egyik állomása ez a mai rendezvény, itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Önmagában egy alkotmány ötéves évfordulója talán nem indokolna komoly ünneplést, de egyik oldalról az a tény, hogy az új magyar alkotmány a maga sajátos tartalmával, szerkezetével és nem utolsósorban az európai alkotmányozásban elfoglalt helyével állandó tanulmányozást érdemel, más oldalról pedig az, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyidős Magyarország Alaptörvényével, első pillanatra is elegendő ünneplési indoknak sz
-
Állam és katona
Az Állam és katona című könyv előzménye egy tudományos konferencia, amelynek keretében néhány a magyar és külföldi hadtörténelem néhány nagy jelentőségű katonai vezetőjének munkásságát értékelték a szakterület elismert kutatói, akik az itt közölt esszék szerzői is. A mű tizenkét olyan híres és a mai napig aktuális tételeket, elveket megalkotó hadtudós életművét mutatja be, mint Szun-Ce, Zrínyi Miklós, Carl von Clausewitz vagy Mao Ce-tung. A szerzők azonos aspektusból értékelik és ismertetik meg az olvasókkal a történelem kiemelkedő katonai vezetőinek, továbbá a hadtudomány meghatározó teore
-
Alkotmánytani és jogi alapismeretek
Az Önkormányzati szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak Alkotmánytani ésjogi alapismeretek című tárgyának tankönyvét tartja kezében az olvasó. A tantárgy a képzésalapozó
ismeretanyag, az alkotmánytani alapfogalmak és az alapvető jogi fogalmak ismertetésére vállalkozik. A jelen mű tehát nem az alkotmánytan vagy a közjog egészét öleli fel, hanem azt tűzi
ki célul, hogy bevezesse a tisztviselőket az alkotmánytani és a jogi alapismeretekbe. Fontosnak
tartottuk, hogy az alkotmányjogi intézményeken túlmutatóan a klasszikus alkotmánytani fogalmakra is kitérjünk, mint például -
Alkotmányjog
A modern demokratikus alkotmányjog mindenekelőtt az állam működésének, valamint az egyén és az állam kapcsolatának a szabályozásával foglalkozik. Fontos célja megakadályozni azt, hogy bármelyik hatalmi vagy társadalmi tényező a többi fölé kerekedjen, és zsarnoki uralmat létesítsen. Az alkotmányjog hivatott az egyensúlytalansági helyzetek kiküszöbölésére és a rendezett törvényes hatalomváltások biztosítására is. Ezen belül garantálnia kell, hogy megfelelően érvényesüljön a népakarat, azaz mindig a legitim választott szervek irányítása alatt álljon az ország. Az alkotmányjog további alapfunkc
-
A vívmány-teszt
Magyarország Alaptörvénye révén a történeti alkotmány, illetve annak vívmányai a jogalkalmazó számára is értelmezendő tételes jogi intézményekké váltak. A 2012 óta eltelt időszak azonban inkább csak a témakörrel kapcsolatos kérdések számát növelte és az Alkotmánybíróság határozatai is egy bizonytalan gyakorlatot mutatnak. Jelen munka egyrészt azokat a szempontokat kívánja meghatározni, amelyek segítségével egy korábbi jogintézményről eldönthető, hogy az a történeti alkotmány vívmánya-e, másrészt felvázol egy lehetséges protokollt, amelynek révén ezek a vívmányok egy egyedi jogalkalmazói dön
-
A versenyjog legújabb fejleményei
Az Európai Unió egységes belső piacának egyik leg-fontosabb területe a versenyjog. A tisztességes piaci verseny feltételeit, a fogyasztók jogait az uniós és tagállami szintű versenyjogi jogalkotás egyaránt szabályozza és védelmezi. A tanulmánykötet az uniós és a hazai versenyjog egyes területeibe bepillantva foglalkozik a jogalkotás és a jogalkalmazás legújabb fejleményeivel. Különös figyelmet fordít az alapjogokat napjainkban egyre erősebben érintő kihívásokra, továbbá a magánjogi jog-érvényesítés legújabb történéseire, a 2014/104/EU irányelv magyar jogba való átültetésének bemutatására.
-
A szervezetvezetés elmélete
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az alapképzésben tanuló hallgatók tanulmányaik során megismerkednek az egyetemi közös tantárgycsoportba tartozó Vezetéselmélet című tantárggyal. A jelen tankönyv tartalma túlmutat a szervezetvezetés elméleti alapjain: bővebb ismereteket közvetít, bemutatva a közszolgálati szervezetek vezetésének elméleti és gyakorlati alapjait is, továbbá összefoglalja mindazokat a témaköröket, amelyek elsajátításával a hallgatók megalapozhatják a vezetői, vezetés- és szervezéselméleti ismereteiket. A kötetben a feldolgozott témakörök tárgyalása során a szerzők – a terjedel
-
A rendészeti szervezetekben lejátszódó vezetési folyamatok
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a rendészeti vezető mesterképzés egyik legfontosabb feladatai közé tartozik a magasabb vezetői feladatokra való felkészítés, amelynek során a hallgatók a Vezetés- és szervezéselmélet, rendészeti tevékenység vezetése című tantárgyat három szemeszteren keresztül tanulják. Ennek a tankönyvnek a belső tartalma átfogja a teljes tananyagot, valamint jelentősen túlmutat a vezetés- és szervezéselmélet elméleti alapjain, hiszen jelentős számú gyakorlati ismeretet és módszert is bemutat, amelyek közül az olvasóra bízza a választást. Nem léteznek egyértelműen jó vagy
-
A rendészet alapjai és egyes ágazatai
A rendészet alapjai és egyes ágazatai című egyetemi jegyzet a rendészet kialakulásának és dogmatikai téziseinek bemutatása mellett kitér annak a közigazgatástannal és a közigazgatási joggal való kapcsolatára, intézményrendszerére, az egyes fontosabb ágazataira, sajátos személyzetére és működésére is. Célkitűzése szerint az elméleti megközelítések kifejtése mellett törekedett a praktikus kérdések tárgyalására is. A kiadvány hasznos segítséget nyújthat nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, hanem a rendészettudomány művelőinek, a rendészettel foglalkozó szakembereknek, jogászok
-
A nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban
A titkok és rejtélyek feltárása, megoldása a történelem kezdete óta mindig is lázban tartotta az embereket. A titkok megőrzése vagy adott esetben felfedése, maga az információ birtoklása és az ehhez kapcsolódó ősi evolúciós ösztön, a kíváncsiság végigkíséri az emberiség történetét, s máig hétköznapi életünk szerves része. Talán ezért is övezi fokozott érdeklődés a titkosszolgálatok tevékenységét. Az Olvasó olyan tankönyvet tart a kezében, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok történetét, a jelenkor nemzetbiztonsági szolgálatainak feladatait, továbbá a jövő biztonsági problémáit hivatott össz
-
A logisztika alapjai és közszolgálati kapcsolódásai, aspektusai
Az olvasók megismerkedhetnek a közigazgatás fogalmával, államszervezetben betöltött helyével, a közigazgatás szervezetrendszerével és a közigazgatási jog tárgykörébe tartozó alapvető jogintézményekkel. A mű konkrét példákat sorakoztat fel az egyes intézmények tárgyalásakor – a hallgatók igényeihez igazodva elsősorban a honvédelem és a rendvédelem köréből –, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson bizonyos készségek, kompetenciák elsajátításához is. A közigazgatás szervezetét vagy a jogrendszert leíró elméleti, de a gyakorlatban mégis nélkülözhetetlen ismereteken túl a szerző határozottan k
-
A közigazgatási működés jogi alapjai
A közigazgatás tartalmi lényege a működésében, szervező, döntés-előkészítő, döntéshozó, végrehajtó és intézkedő tevékenységében ragadható meg. Concha Győző ezt így foglalta össze: „A közigazgatás nem más, mint az alkotmány gyakorlata. S minden állam alkotmánya annyit ér, amennyit abból közigazgatása megvalósítani bír.” A közigazgatási jog legfontosabb területe ezért éppen az, amely ezt a gyakorlati működést szabályozza, s így a közigazgatási jogtudományban kiemelt szerepet tölt be az általános résznek jelen kötetben bemutatott szegmense. Az általános rész fogalmaival arra törekszünk, hogy a
-
A közigazgatás szervezete és szervezeti joga
„A közigazgatás jósága egyéni életünk elsőrangú követelménye” – írta 1947-es közigazgatási jogi tankönyvében Egyed István. Ez, az egyéni és közösségi életünk minden vonatkozásához kapcsolódó, azt ezer szálon befolyásoló „jóság” megvalósíthatatlan megfelelően kialakított és működtetett szervezet nélkül. A szervezet kialakítása és működése természetesen szorosan összefügg a közigazgatási hatáskörbe utalt vagy közigazgatási feladattá tett ügyek számától, jelentőségétől, sokféleségétől. Az ügyek és igények változása magával hozza a szervezet gyakori módosításait is, így talán a szervezeti ismer
-
A közigazgatás kontrolljának jogi eszközei
A közigazgatás az állami főhatalom birtokában végzett, közvetlen beavatkozó tevékenység, ezért elkerülhetetlenül maga után vonja a kontroll igényét. A kötet a közigazgatás kontrolljának rendszertani felépítését ismerteti. Ennek első szempontja az, hogy a kontroll alanya rendeltetésszerűen látja-e el ezt a feladatot, vagy eseti jelleggel. Az intézményes kontrollon belül az első elhatárolást a kontroll szempontja kínálja: ez történhet politikai vagy jogi szempontból. A politikai kontroll magában foglalja mindazokat az eljárásokat, amelyek során vagy eredményeként a kormányzás szereplői meghoz
-
A kibertér védelme
A kibertér és benne az internet nemcsak a mindennapjaink részévé váltak, hanem óhatatlanul át is alakították a 21. század emberének életét. Megváltoztak a kommunikációs szokásaink, a gazdasági folyamatok, de még a politika és a kultúra sem képzelhető el a kibertér és az abban alkalmazott számítógépek nélkül. Ez komoly függőséget is jelent, hiszen addig, amíg néhány évtizede még csak néhány kiváltságos tudós élvezhette az akkor még csak a tudományos eredmények megosztására szolgáló hálózatokat, addig ma már Földünk népességének közel fele rendszeresen használja a kiberteret és annak valamely
-
A katasztrófavédelem rendszere
A katasztrófák elleni védekezés az állam és polgárainak együttműködése során valósulhat meg hatékonyan. Az állam – és ezen belül is a jó állam – nemcsak szabályozza a lakosainak életét, hanem hatékonyan együttműködik velük. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – ahogy a nevében is benne foglaltatik – a köz érdekében tevékenykedők képzését végzi, amelynek igen fontos eleme a lakosság védelmének biztosítása, a megfelelő, átfogó ismeretekkel rendelkező közszolgák felkészítése. Ennek egyik része a katasztrófák elleni védekezés jogi szabályozottságának, szervezeti kereteinek megismerése, az esetleg b
-
A jurisztokratikus állam
Miközben az egyik legfontosabb törekvés a demokrácia érdekében a választásokon való részvétel lehetőségének kiszélesítése és minél szélesebb körű biztosítása, egyidejűleg egy másik tendencia is megfigyelhető: egyfajta jurisztokratikus állam létrejötte, amely épp a választók akaratának figyelmen kívül hagyásának veszélyével fenyeget. Az utóbbi időben a nemzetközi szakirodalomban egyre inkább megjelennek a jogállamtól a bírói állam felé mutató változásokról szóló elemzések.
-
A digitális kor hazai közigazgatási specifikumai
A társadalom alrendszerei – így a közigazgatás is – egyre több terület kölcsönhatásának köszönhetően dinamikusan változnak. E kölcsönhatások nagy amplitúdójú hullámokat vernek, és évtizedes, évszázados beidegződéseket, működési rutinokat, törvényszerűségeket borítanak fel. Napjainkban a digitális jelenségek írják át a közigazgatás fejlesztésének hangsúlyos pontjait, és miután e jelenségek országonként eltérő mértékben érvényesülnek, léteznek hazánkra jellem
-
A biztonsági tanulmányok alapjai
A biztonság minden emberi közösség alapszükséglete. A történelem számtalan példát sorol a biztonságot fenyegető legkülönfélébb kihívások elleni küzdelmek közé, a természeti katasztrófáktól a világháborúkig. A biztonsági tanulmányok tudományterület a szervezett emberi közösségek (államok) és a nemzetközi rendszer biztonságával foglalkozik. Bemutatja és elemzi a kihívásokat, a rájuk adható válaszokat, az állami és nemzetközi szinten eljárni képes szervezeteket és szereplőket. Kiinduló értelmezési kerete a biztonságfogalom bővülő koncepciójára támaszkodik. Eszerint a biztonság fogalma a történ
-
A caritastól a fogvatartotti reintegrációig
Monográfiánk egy olyan büntetéstörténeti alapú dolgozat, amely alapvetően a bebörtönzöttek/fogvatartottak büntetésének végrehajtása során alkalmazott segítő – jobbító – nevelő, majd reszocializációs cél megjelenését, alakulását és fejlődését vizsgálja a napjainkban jelentkező reintegrációs törekvések bevezetéséig. Időben több ezer év spontán, majdszervezett gyakorlatát mutatjuk be, térben pedig elsősorban Európára, az Amerikai Egyesült Államokra és Magyarországra összpontosítunk. A kötet kriminálpedagógiai irányultságú, ennek megfelelően arra kívánunk rámutatni, hogy a szabadságvesztéssel b
-
A 2008-as orosz-grúz háború hatása az európai biztonságra
2008 nyarán a világ a pekingi olimpiai játékokra készült, amikor augusztus 8-án a távoli Kaukázusban az Oroszország és Grúzia között évek óta növekvő feszültség nyílt fegyveres összecsapásba torkollt. Az ötnapos háborúként aposztrofált konfliktus hamar feledésbe merült Európában és az Egyesült Államokban, ahogy az Oroszországgal való politikai és gazdasági együttműködés igénye felülírta a háború által kiváltott nemzetközi feszültséget. Azt, hogy Európa – és főleg Kelet-Közép-Európa – biztonsága tekintetében mégis mérföldkövet jelentett a konfliktus, néhány évvel később a 2014-es ukrajnai es
-
Magyarország és Afrika 2018–2025
Magyarország külpolitikai fókuszába a rendszerváltás után az euroatlanti integráció, illetve a jószomszédi kapcsolat került, minden más területet ennek rendeltek alá. Bár az új évezredben többször is felmerült a változtatás igénye, érdemi gondolkodás ezen a téren csak 2011-ben kezdődött a Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentum kapcsán. Ennek keretében került sor a ,,globális nyitás” meghirdetésére, amelynek egyik pillérét a szubszaharai Afrika jelentette. A hazai afrikanista közösség és számos – a kontinensen érdekelt – civil szervezet, valamint gazdasági szereplő figy
-
Az interoperabilitási e-nyomozás a jó állam tükrében
Napjainkban számtalan digitális nyomot hagyunk magunk után, de az állami szervek, intézmények a közigazgatási tevékenységük során is rengeteg elektronikus adatot rögzítenek az ügyfelekről, azaz rólunk. Ezért is elengedhetetlen a rendvédelmi oktatásban az e-nyomozási ismeretek elsajátítása, amelynek keretében a megfogalmazott kriminalisztikai ajánlások alkalmazása elősegítheti a bűncselekmények felderítését és bizonyítását. A nyomozati munka során nélkülözhetetlenek a közvetlenül, illetve a közvetett módon elérhető adatbázisok, nyilvántartások tartalmának az isme
-
Infokommunikációs jog
Digitalizáció az államigazgatásban?! Elektronikus közigazgatás?! Mesterséges intelligencia?! Blockchain?! Az említett fogalmakat oly gyakran hallhatjuk, olvashatjuk a mindennapjaink során, mégis sokszor távolinak és megfoghatatlannak tűnnek. Mintha csak tudományos fantasztikumok lennének, annak ellenére, hogy szinte észrevétlenül az életünk részévé váltak. Akár digitális bennszülöttként élünk, akár a digitális bevándorlók táborát erősítjük, nem tehetjük meg, hogy szemet hunyunk a körülöttünk zajló események fölött. Jelen könyv kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy – közérthető módon – tudo
-
A fenntartható fejlődés és az állam feladatai
Hetente megdőlő melegrekordok, bogárinvázió, európai tornádók, egzotikus járványok, napelem-forradalom, génmódosított háziállatok, elektromos autózás – ezek a korábban elképzelhetetlen jelenségek mára már mindennapjaink valóságává váltak. Gyakran úgy érezzük azonban, hogy világunk szédítő sebességű átalakulását nemcsak a hétköznapi ember, de az állam sem tudja megfelelően kezelni. Hogyan alkalmazkodik a közigazgatás a természeti erőforrások globális válságának kihívásaihoz? Megvalósítható-e a környezet végleges veszélyeztetése nélkül az egyén jólléte, a közösség gyarapodása és a javak méltá
-
Központosított közbeszerzés és fejlődési lehetőségei, különös tekintettel az e-közbeszerzésre
A központosított közbeszerzés lehetőségei az európai irányelvi változások és a hazai jogszabályi környezet fejlődésével nagymértékben kiszélesedtek. A kötelező elektronikus közbeszerzés első szereplői kifejezetten a központi beszerző szervezetek voltak. Hazánkban az elektronikus katalógusok és az elektronikus árlejtés alkalmazásával eleve hamarabb vezettek be elektronikus beszerzési módszereket, majd alkalmaztak keretmegállapodásos eljárást. A dinamikus beszerzési rendszerek megismerése és bevezetése a mindennapi gyakorlatba, valamint az elektronikus katalógusok szélesebb körű felhasználása
-
Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás
A rendszerváltozást követően a települési önkormányzatok egyrészt maguk mögött hagyták a szovjet típusú tanácsi rendszerrel együtt járó irányított működést, másrészt pénzszűkébe kerültek. A teljes jogú EU-tagság adta forráslehetőségek pedig – paradoxon módon – csak súlyosbították a helyzetet: mivel a beruházási támogatások lehívásához nem rendelkeztek saját erővel, így annak biztosítására hiteleket vettek fel, viszont a válság közeledtével az adósságszolgálatuk teljesíthetetlenné vált, működésük bekorlátozódott. Alapvető változások csak 2010-től történtek, amikor az adósságállomány konszoli
-
Jelentés a Jó Állam Véleményfelmérésről
Letöltés -
Magyarország Európában, Európa a világban
Az elmúlt évek radikális változást hoztak Európa biztonsági környezetében és belső viszonyaiban. Európa – és benne Magyarország – nehéz, komplex és fájdalmas döntésekkel szembesül nap mint nap. E kötet igyekszik látleleteket adni közös múltunkból és jelenünkből, amelyeknek tanulságai példaként szolgálhatnak, egyben segíthetnek abban, hogy a helyi értékükön kezeljük a látszólag ,korábban ilyen még nem volt eseményeket. A tanulmányok színes csokrot alkotnak Magyarország elmúlt száz évének történéseiről, az Európai Unióról, illetve a Közel-Keleten, Afrikában zajló politikai, társadalmi változá
-
Pályakezdő Rendőrtisztek Kézikönyve
A kézikönyv célja a rendőri szervezetnek, a tevékenység jogi alapjainak, a feladatoknak a bemutatása, segítve ezzel a szolgálatot, a rendőri hivatást választó pályakezdő rendőrtisztek, a már állományban lévő beosztottak és vezetők munkáját. Ennek érdekében a szerzők bemutatják a rendőrség szervezeti struktúráját, a főbb rendőri szolgálatok és szakszolgálatok tennivalóit, a vezetői munka egyes mozzanatait, a rendőr jogait és kötelezettségeit, hangsúlyt fektetve a rendőrrel szembeni elvárásokra, etikai követelményekre. A szervezet- és feladatrendszer vázolása áttekintő képet ad a Rendőrség mű